Rajna Martin (Dunaújváros, 1995. szeptember 21. –) Junior Prima díjas magyar karmester, a Magyar Állami Operaház első karmestere, a Győri Filharmonikus Zenekar korábbi vezető karmestere, 2025 januárjától a Luxembourgi Filharmonikus Zenekar kinevezett zeneigazgatója.

Tanulmányai A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Ének-Zenei Általános Iskola elvégzése után a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora és zeneszerzés szakjain tanult. Mesterdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakán szerezte, Ligeti András, Medveczky Ádám és Ménesi Gergely irányításával, 2020-ban. Budapesti tanulmányai után a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmester hallgatója lesz Nicolás Pasquet és Ekhart Wycik osztályában. Az elmúlt években Vashegyi György és Hamar Zsolt karmesterkurzusait látogatta. 2017-ben Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesült. 2021 óta az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány mentoráltja,ahol olyan mesterekkel dolgozott együtt, mint Eötvös Péter, Kurtág György, Fabián Panisello vagy Magnus Lindberg. 2023-ban Fischer Ádám asszisztense volt a Budapesti Wagner-napok fesztiválon.

Eddigi életpályája Generációja egyik legfoglalkoztatottabb karmestere, 2024-ben felkerült a Forbes magazin "30 sikeres magyar 30 alatt" listájára. 2017-19 között asszisztens, majd 2021-től 2025-ig vezető karmesterként dolgozott a Győri Filharmonikus Zenekarnál. 2023 óta a Magyar Állami Operaház első karmestere, 2025 januárjától a Luxembourgi Filharmonikus Zenekar kinevezett zeneigazgatója, ahol 2026 szeptemberében kezdi majd el munkáját. Fiatal kora ellenére rendszeresen dirigálja többek között a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Budafoki Dohnányi Zenekart, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, az Óbudai Danubia Zenekart, a Miskolci Szimfonikus Zenekart, a Zuglói Filharmónia Zenekarát, a Szolnoki Szimfonikus Zenekart és a Duna Szimfonikus Zenekart, emellett folyamatos nemzetközi bemutatkozásoknak tesz eleget Európa szerte. Dirigálta már többek között a Londoni Filharmonikus Zenekart, a Teatro La Fenice zenekarát, a ljubljanai Szlovén Rádió Szimfonikus Zenekarát is, fellép a Tiroli Ünnepi Játékokon, a német Weilburger Schlosskonzerte fesztiválon a Nürnbergi Szimfonikusokkal is bemutatkozik. A Microcosmos Művészügynökség művésze.

Díjai, elismerései

Junior Prima díj (2018) a Német Zenei Tanács „Forum Dirgieren“ program ösztöndíjas karmestere (2022) a Luzern Fesztivál Akadémia Conducting Fellowship-program nyertese (2022) Cziffra György Fesztivál - Tehetség-díj (2023)

Főbb munkái

Operák

L’italiana in Algeri (Gioachino Rossini) Macbeth (Giuseppe Verdi) Lohengrin (Richard Wagner) Turandot (Giacomo Puccini) Maria Stuarda (Gaetano Donizetti) Blaubarts Burg (Béla Bartók) La Voix Humaine (Francis Poulenc) Die Fledermaus (Johann Strauss II)

Koncertművek

Beethoven: IV. szimfónia B-dúr, Op. 60 Dvořák: VIII. szimfónia G-dúr, Op. 88 Beethoven és Richard Strauss válogatás (Maria João Pires & Orchestre Philharmonique du Luxembourg) Beethoven és Zoltán Kodály válogatás (Aranykor) Wagner, Mozart és Beethoven válogatás (OPERA141) Pietro Mascagni: Messa di Gloria (Easter With Mascagni) Weber, Brahms és Schumann válogatás (Brahms & Schumann)

Külső hivatkozások Rajna Martin honlapja Az Operaház honlapján BMC-interjú Fidelio-interjú Papageno-interjú Rajna Martin előadásainak listája az Operabasen

Jegyzetek

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Élő személyek