A Várlak Fesztivál (röviden Várlak) Szlovákia második legnagyobb magyar könnyűzenei és kulturális fesztiválja, melyet 2016 óta minden év augusztusában rendeznek meg Füleken, többek közt a füleki várban és a Füleki Városi Honismereti Múzeum udvarán.
2019 márciusában a fesztivált szervező Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás a Magyar Fesztivál Szövetség rendes, majd négy évvel később a Gombaszögi Nyári Táborban a Felvidéki Magyar Fesztivál Szövetség (FeMaFeSzt) alapító tagja lett.
Története A kezdetek A fesztivál története egészen 2016-ra nyúlik vissza, amikor is egy helyi ifjúsági csoport tagjai különböző film- és kvízestek szervezése után elkötelezték magukat egy Szent István-napi fesztivál létrehozása mellett. Az első ízben megrendezett rendezvényen gyermekprogramokkal, koncertekkel, tüzijátékkal ünnepelték a magyar keresztény állam megalapításának évfordulóját.
2019-től az eddig főleg támogatótevékenységet végző, 2017-ben alakult és nagyrészt a helyi ifjúsági csoport tagjaiból álló Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás adta a műhelymunka kereteit és vette át a szervezést.
2020-ban a Covid19-világjárvány és az annak megfékezésére bevezetett létszámkorlátok miatt az immáron háromnapossá bővült rendezvény könnyűzenei programjai elmaradtak, ugyanakkor a Családi Piknik gyerekprogramjai és a közönségtalálkozók megtartásra kerültek, így a rendezvény – a létszámkorlátozásokkal összhangban – teltházat eredményezett.
A bővülés
2021-re a fesztivál négynapossá vált és immáron több helyszínen is zajlott. A rendezvény vérkeringésébe bekapcsolódott a helyi Magyar Közösségi Ház és annak udvara, amely Chill Zone-ként előadásoknak és filmvetítéseknek, vagyis a Várlak közönségtalálkozó programjainak adott helyet, illetve emellett a Füleki Városi Honismereti Múzeum udvarán került megrendezésre a FolkLak Népművészeti Fesztivál, ami tulajdonképpen a fesztivál népzenei, népművészeti színpada.
2022-ben már több mint 100 programmal várta a látogatókat a fesztivál – többek közt családi piknik, könnyűzenei és folk programok, közönségtalálkozók, könyvbemutatók, illetve összművészeti és népművészeti tábor is színesítette a rendezvényt.
2023-ban a rendezvény nemcsak térben, hanem műszaki felszereltségben és programkínálatban is gyarapodott – többek közt teljesen elektronikus rendszerre állt át a jegyértékesítés, illetve a beléptetés, valamint az egy új helyszínnel is bővülő rendezvény immáron szépirodalmi programokat, színházi előadást és kerekasztal-beszélgetéseket felvonultatva vette fel az összművészeti és kulturális jelleget. Ugyanezen év méltán tekinthető a fesztivál eddigi legsikeresebb évének, hiszen a látogatócsúcs mellett már a fesztivál kezdete előtt hetekkel elfogytak a rendezvény szombati napjára szóló napijegyek, illetve a fesztivál mind a négy napjára szóló és minden programjára belépést biztosító fesztivál bérletek.
A fesztivál adatai
ÉvDátumFőbb előadók (nagyszínpad & folkszínpad)Látogatók száma összesen2016augusztus 20.7002017augusztus 31.1 6002018szeptember 1.1 7002019augusztus 30–31.4 0002020augusztus 29–30.A koronavírus járvány miatt csak a családi és a gyermekprogramok kerültek megtartásra, a zenei koncertek elmaradtak.1 0002021augusztus 26–29.6 0002022augusztus 25–28.10 0002023augusztus 24–27.13 0002024augusztus 29. – szeptember 1.14 0002025augusztus 27-31.17 000
Jegyzetek
További információ A Várlak Fesztivál hivatalos weboldala A Várlak Fesztivál a Fesztiválportál oldalon
Kategória:Magyar könnyűzenei fesztiválok Kategória:Szlovákiai magyar kulturális élet Kategória:Szlovákiai magyarság Kategória:Fülek