Alan Lomax, amerikai zenetörténész. Leginkább a 20. században végzett népzenei kutatásaival vált ismertté. Amellett zenész, folklorista, levéltáros, író, tudós, politikai aktivista és filmes volt. Lomax felvételeket, koncerteket és rádióműsorokat készített az Egyesült Államokban és Angliában. Hozzájárult az 1940-es, 1950-es, és az 1960-as évek eleji amerikai és brit folkzene újjáéledések elindításához. Lomax, (előtte már apja is) gyűjtött anyagokat egyedül és másokkal is. Több ezer dalt és interjút rögzített a Library of Congress és az Archive of American Folk Song számára − amelynek ő volt az igazgatója.

Pályafutása

Lomax filozófia szakon végzett a University of Texason, Austinban. A Library of Congress etnomuzikológusaként a verbális történelemmel foglalkozó projekteken dolgozott.

Zenei felvételeit az amerikai és a nemzetközi kultúra kincseinek tekintik. Lomax pályafutását teljes egészében a világ minden tájáról, de különösen az Amerikai Egyesült Államok déli részéről származó népzene gyűjtésének szentelte.

Lomax felvételi útjai során kulcsfontosságú interjúkat is készített, különösen olyan jelentős zenészekkel, mint Woody Guthrie, Lead Belly, Jelly Roll Morton, Jeannie Robertson és Muddy Waters.

2003-ban posztumusz Grammy Trustees Award-ot kapott életművéért.

Albumok

https://www.allmusic.com/artist/alan-lomax-mn0000607804#discography

Filmek

Lomax the Songhunter, dokumentumfilm, R.: Rogier Kappers, 2004, DVD 2007) American Patchwork, tévésorozat, 1990, DVD) Oss Oss Wee Oss, 1951 Rhythms of Earth. 4 film (Dance & Human History, Step Style, Palm Play, and The Longest Trail) made by Lomax (1974–1984) The Land Where The Blues Began, expanded, thirtieth-anniversary edition of the 1979 Ballads, Blues and Bluegrass, an Alan Lomax documentary released in 2012 Southern Journey, 2020 Bob Dylan filmográfia: „A Complete Unknown”, 2024)

Díjak

Irodalom

Nolan Porterfield: Last Cavalier: The Life and Times of John Lomax. 1996 (Biographie) Antoni Pizà: Alan Lomax: Mirades Miradas Glances. Lunwerg, Fundacio Sa Nostra, Barcelona 2006, Patrick E. Savage: Alan Lomax’s Cantometrics Project: A comprehensive review. In: Music & Science, Band 1, 2018, S. 1–19 Risto Lenz: Alan Lomax, the South, and the American Folk Music Revival, 1933–1969. Peter Lang, Bern 2022,

Jegyzetek

Források https://www.britannica.com/biography/Alan-Lomax https://roothogordie.wordpress.com/2012/09/24/alan-lomaxs-list-of-american-folk-songs-on-commercial-records/ http://www.alan-lomax.com/ https://www.openculture.com/2019/04/alan-lomaxs-massive-music-archive-is-online.html https://adp.library.ucsb.edu/index.php/mastertalent/detail/102041/Lomax_Alan

Kategória:Amerikai tudósok Kategória:1915-ben született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Austiniak Kategória:Amerikai zenészek