Aljoša Matko (Novo Mesto, 2000. március 29. –) szlovén válogatott labdarúgó, az Újpest játékosa, csatár.

Pályafutása Klubcsapatokban Maribor Pályafutását négyévesen kezdte a helyi Bela Krajina csapatánál, ahol nyolc évig játszott. 2013-ban a Krkához igazolt, majd 2015-ben csatlakozott a hazai élcsapat, a Maribor utánpótlás-akadémiájához. A 2019–20-as idényben Matkót kölcsönadta a Maribor a szintén PrvaLiga-s Bravo csapatának, ahol bemutatkozott a felnőtt labdarúgásban. Matko 15 gólt szerzett 34 mérkőzésen a hatodik helyen végző Bravo színeiben, ezzel az egész bajnokság negyedik legeredményesebb gólszerzője lett. A 2020–21-es idényre visszatérve a Mariborhoz, Mauro Camoranesi vezetőedző irányítása alatt stabil kezdőjátékossá vált. 2020 végén elnyerte a Purple Warrior díjat, amelyet az elmúlt év legkiemelkedőbb maribori játékosának ítélnek oda. Emellett az EkipaSN szlovén magazin az Év Ifjúsági Labdarúgójának választotta Szlovéniában. 2021. január 29-én Matko meghosszabbította szerződését a Mariborral 2024 nyaráig. Ugyanazon év áprilisában autóbalesetet szenvedett, amelyben ő vezetett, de sértetlenül megúszta, bár több utasa súlyos sérüléseket szenvedett. Matko hamarosan visszatért a pályára, és a szezon végéig 29 bajnokin lépett pályára, hét gólt szerezve, miközben a Maribor a második helyen zárt a Mura mögött.

Hammarby 2021. augusztus 12-én Matko a svéd élvonalban szereplő Hammarby IF csapatához igazolt, és hároméves szerződést írt alá. Mindössze négy nappal később, augusztus 16-án mutatkozott be tétmérkőzésen a csapatban, egy 2–0-s hazai vereséggel zárult találkozón az IF Elfsborg ellen. Augusztus 22-én szerezte meg első gólját az Allsvenskanban, ismét az IF Elfsborg ellen, ezúttal egy 2–2-es idegenbeli döntetlen alkalmával. 2022. február 1-jén Matko visszatért Szlovéniába, miután kölcsönben csatlakozott az Olimpija Ljubljanához a PrvaLiga idény hátralévő részére, a megállapodás pedig tartalmazta az átigazolás véglegesítésének opcióját is. 2022 júliusában visszatért a Hammarbyhoz, azonban az új vezetőedző, Martí Cifuentes irányítása alatt nem lépett pályára tétmérkőzésen. Összesen 13 Allsvenskan-mérkőzésen játszott a klub színeiben, ezeken két gólt szerzett.

Celje 2022. augusztus 15-én Matko a szlovén PrvaLiga-ban szereplő Celje csapatához igazolt, ahol kétéves, 2024-ig szóló szerződést írt alá. A 2023–24-es szezonban gólkirály lett. 2023. augusztus 8-án 2026-ig hosszabbított. 2025-ben a Celje az EKL negyeddöntőéig jutott, ahol 4–3-as összesítéssel a Fiorentina jutott tovább, viszont Matko is betalált az olasz csapat ellen.

Újpest 2025. június 19-én az Újpest szerződtette. Első mérkőzésén lila-fehérben betalált a Diósgyőr ellen. A szezon végén 17 találattal az NB I társgólkirálya lett.

A válogatottban 2015 és 2022 között Matko minden szlovén korosztályos válogatottban szerepelt az U16-os csapattól az U21-esekig, és összesen több mint 60 alkalommal lépett pályára ezekben a válogatottakban. Az U21-es válogatott tagjaként Matko részt vett a 2021-es UEFA U21-es Európa-bajnokságon, amelynek Szlovénia volt az egyik házigazdája. A csoportkör mindhárom mérkőzésén pályára lépett, és ő szerezte Szlovénia egyetlen gólját a tornán, a Csehország elleni 1–1-es döntetlennel zárult mérkőzésen.

Első felnőtt válogatott meghívóját a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzésére kapta Észak-Írország és San Marino ellen, ezeken a mérkőzéseken nem lépett pályára. Bemutatkozására 2025. június 6-án került sor Luxemburg elleni barátságos mérkőzésen.

Statisztika Klubcsapatokban 2026. szeptember 20-i állapot szerint.

KlubSzezonBajnokságKupaNemz. kupaÖsszesenMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Maribor2018–190000—002020–2129710103172021–2220001030Összesen3171020347 Bravo (kölcsönben)2019–20341510—3515 Hammarby202113210—142 Olimpija Ljubljana (kölcsönben)2021–2215100—151 Celje2022–23291440—33142023–242618006232202024–25327661945714Összesen873910625612251 Újpest2025–26331710—34172026–278510—95Összesen412220—4322Karrier összesen2218615627626398 Jegyzetek

A válogatottban VálogatottÉvMérk.Gólok202520202651Összesen71

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Maribor Szlovén bajnok (1): 2018–19 Celje Szlovén bajnok (1): 2023–24 Szlovén kupagyőztes (1): 2024–25

Egyéni NB I gólkirálya: 2025–26 (17 gól) Szlovén PrvaLiga év csapata: 2023–24 Szlovén PrvaLiga hónap játékosa: 2023 augusztus, 2025 április Szlovén PrvaLiga gólkirálya: 2023–24 Az év szlovén ifjúsági labdarúgója: 2020 Az NK Maribor év játékosa: 2020

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:Szlovén labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Az NK Maribor labdarúgói Kategória:A Hammarby IF labdarúgói Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói