Gustav Ludwig Hertz német atomfizikus volt, aki 1925-ben James Franckkal megosztva kapta a fizikai Nobel-díjat „az elektron atomra gyakorolt hatását szabályozó törvények felfedezéséért”.

Élete Hamburgban született Auguste (született Arning) és Gustav Theodor Hertz (1858–1904) ügyvéd fiaként, aki Heinrich Rudolf Hertz testvére volt. A Gelehrtenschule des Johanneums gimnáziumba járt, majd a göttingeni Georg-August Egyetemen (1906–1907), a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen (1907–1908) és a berlini Humboldt Egyetemen (1908–1911) tanult. 1911-ben doktorált Heinrich RubensHeinrich Rubens (1865. március 30. – 1922. július 17.) német fizikus. tanítványaként.Gustav Hertz Über das ultrarote Adsorptionsspektrum der Kohlensäure in seiner Abhängigkeit von Druck und Partialdruck. (Dissertation). (Vieweg Braunschweig, 1911)Mehra and Rechenberg, 2001, 197.

1911 és 1914 között Hertz Rubens asszisztense volt a Berlini Egyetemen. Ebben az időben Hertz és James Franck gázokban lejátszódó rugalmatlan elektronütközésekről végeztek kísérleteket, amelyeket Franck–Hertz-kísérletekként ismerünk, és amelyekért 1925-ben fizikai Nobel-díjat kaptak.Hentschel, 1996, Appendix F; see entry for Hertz.

Az első világháború alatt Hertz 1914-től katonai szolgálatot teljesített. 1915-ben csatlakozott Fritz Haber egységéhez, amely mérgező klórgázt vezetett be fegyvernek. 1915-ben súlyosan megsebesült. 1917-ben magántanárként tért vissza a berlini egyetemre. 1920-ban kutatófizikusként helyezkedett el az eindhoveni Philips izzólámpagyárban, ahol 1925-ig dolgozott.Hertz – Nobel Biography.

Pályája 1925-ben Hertz a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem Fizikai Intézetének rendes professzora és igazgatója lett. 1928-ban a kísérleti fizika rendes professzora és a Berlini Műszaki Főiskola ("THB"), a mai Berlini Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója lett. Itt fejlesztett ki egy gázdiffúziós izotópszétválasztási technikát. Mivel Hertz tisztként szolgált az első világháború alatt, ideiglenesen védve volt a nemzetiszocialista politikától és a hivatásos közszolgálat helyreállításáról szóló törvénytől,A hivatásos közszolgálat helyreállításáról szóló törvényt (németül: Gesetz zur Wiederherstellung des Berufsbeamtentums, röviden Berufsbeamtengesetz), más néven közszolgálati törvényt a náci rezsim fogadta el Németországban 1933. április 7-én. Ez a törvény, amely két hónappal Adolf Hitler hatalomra kerülését és két héttel a felhatalmazási törvény kihirdetését követte, az antiszemita és rasszista jogszabályok egyik legkorábbi példáját jelentette Németországban. de végül a politikák és törvények szigorúbbak lettek, és 1934 végén kénytelen volt lemondani a THB-nál betöltött pozíciójáról, mivel "másodfokú részzsidónak" minősítették (apai nagyapja, Gustav Ferdinand HertzGustav Ferdinand Hertz (eredeti nevén David Gustav Hertz; 1827. augusztus 2. – 1914. szeptember 8.) német ügyvéd és Hamburg szabad császárváros szenátora volt. gyermekként zsidó volt, mielőtt egész családja 1834-ben áttért a lutheránus hitre). Ezután a Siemensnél helyezkedett el, a II. Kutatólaboratórium igazgatójaként. Ott folytatta atomfizikai és ultrahangos munkáját, de végül abbahagyta az izotópszétválasztással kapcsolatos munkáját. Ezt a pozíciót 1945-ig, a Szovjetunióba való távozásáig töltötte be.Hentschel, 1996, 23 and Appendix F – see entry for Hertz.

A Szovjetunióban "Átállási paktum" Hertz aggódott a biztonsága miatt, és kollégájához, James Franckhoz hasonlóan az Egyesült Államokba vagy Németországon kívüli más helyre akart költözni. Így egyezményt kötött három kollégájával: Manfred von Ardenne-nel, a Forschungslaboratorium für Elektronenphysik magánlaboratóriumának igazgatójával, Peter Adolf Thiessennel,Peter Adolf Thiessen (1899. április 6. – 1990. március 5.) német fizikai kémikus és tribológus volt – őt tartják a tribokémia megalapítójának. a berlini Humboldt Egyetem rendes professzorával és a Kaiser-Wilhelm Institut für physikalische Chemie und Elektrochemie (KWIPC) igazgatójával Berlin-Dahlemben, valamint Max Volmerrel,Max Volmer (1885. május 3. – 1965. június 3.) német fizikai-kémikus. a THB Fizikai Kémiai Intézetének rendes professzora és igazgatójával.sachen.de – Zur Ehrung von Manfred von Ardenne. A paktum ígéretet tett arra, hogy aki először kapcsolatba lép a szovjetekkel, az fog beszélni a többiek nevében. A paktum célkitűzései háromrétűek voltak: (1) megakadályozni intézményeik kifosztását, (2) minimális megszakítással folytatni munkájukat, és (3) megvédeni magukat a múltbeli politikai cselekedetek miatti büntetőeljárástól.Heinemann-Grüder, 2002, 44. A második világháború vége előtt Thiessen, a náci párt tagja, kommunista kapcsolatokkal rendelkezett.Hentschel, 1996, Appendix F; see the entry for Thiessen.

Részvétel a szovjet nukleáris fegyverprogramban 1945. április 27-én Thiessen páncélozott járművel érkezett von Ardenne intézetébe a szovjet hadsereg egyik őrnagyával, aki egyben vezető szovjet vegyész is volt.Oleynikov, 2000, pp 5, 10–13, 18, 21 Mind a négy paktumtagot a Szovjetunióba vitték. Hertz került a G Intézet élére, amely Agudzeriben található, mintegy 10 km-re délkeletre Szuhumitól és Gulripshi külvárosában.Naimark, 1995, 213. Gustav Hertz G Intézetéhez rendelt témák a következők voltak: (1) Izotópok szétválasztása diffúzióval inert gázáramban, melynek vezetője Gustav Hertz volt, (2) Kondenzációs szivattyú fejlesztése, melynek vezetője Justus Mühlenpfordt volt,Justus Mühlenpfordt (1911. április 22. – 2000. október 2.) német atomfizikus. (3) Tömegspektrométer tervezése és építése az urán izotópos összetételének meghatározására, melynek vezetője Werner Schütze volt, (4) Keret nélküli (kerámia) diffúziós válaszfalak fejlesztése szűrőkhöz, melynek vezetője Reinhold Reichmann volt, és (5) Diffúziós kaszkád stabilitásának és szabályozásának elméletének kidolgozása, melynek vezetője Heinz BarwichHeinz Barwich (1911. július 22. – 1966. április 10.) német atomfizikus. volt;Kruglov, 2002, 131.

Barwich Hertz helyettese volt a Siemensnél.Naimark, 1995, 209. A G Intézet további tagjai Werner HartmannWerner Hartmann (1912. január 30. – 1988. március 8.) német fizikus volt, aki bevezette a mikroelektronikát Kelet-Németországban. és Karl-Franz Zühlke voltak.Maddrell, 2006, 179–180. Manfred von Ardenne lett az A Intézet vezetője. Von Ardenne A Intézetének céljai a következők voltak: (1) Izotópok elektromágneses szétválasztása, melynek vezetője von Ardenne volt, (2) Izotópszétválasztáshoz porózus gátak gyártási technikái, melyek vezetője Peter Adolf Thiessen, volt, és (3) Uránizotópok elválasztásának molekuláris technikái, melyek vezetője Max SteenbeckMax Christian Theodor Steenbeck (1904. március 21. – 1981. december 15.) német atomfizikus volt, aki 1934-ben, a Siemens AG-nál végzett munkája során találta fel a betatront, amely egy ciklikus részecskegyorsító elektronok számára. volt.

Lavrentij Berijával folytatott első találkozóján von Ardenne-t felkérték, hogy vegyen részt a bomba építésében, de von Ardenne gyorsan felismerte, hogy a részvétel megakadályozná Németországba való hazatelepülését, ezért az izotópdúsítást javasolta célként, amiben meg is egyeztek.

Kutatás Szuhumiban Az 1940-es évek végére közel 300 német dolgozott az intézetben, és nem ők alkották a teljes munkaerőt. Az A intézet szolgált a Szuhumi Fizikai-Műszaki Intézet alapjául Sinopban, Szuhumi külvárosában. Volmer a moszkvai 9. számú Tudományos Kutatóintézetbe (NII-9)Today, NII-9 is the Bochvar All-Russian Scientific Research Institute of Inorganic Materials, Bochvar VNIINM. See Oleynikov, 2000, 4. került; egy tervezőirodát kapott, ahol a nehézvíz előállításával foglalkozott. Az A Intézetben Thiessen vezető szerepet töltött be az izotópszétválasztáshoz használt porózus gátak gyártási technikáinak kidolgozásában.

1949-ben hat német tudóst, köztük Hertzet, Thiessent és Barwichot hívtak konzultációra a Szverdlovszk-44-hez, amely az urándúsításért felelt. Az üzem, amely kisebb volt, mint az American Oak Ridge gázdiffúziós üzem, a várt 90%-os vagy annál magasabb dúsításnak csak valamivel több mint a felét érte el.Holloway, 1994, 191–192.

1950 után Hertz Moszkvába költözött. 1951-ben másodosztályú Sztálin-díjat kapott Barwich-al együtt. Abban az évben James Franck és Hertz közösen megkapta a Max Planck-érmet a Német Fizikai Társaságtól. Hertz 1955-ig a Szovjetunióban maradt.

Vissza az NDK-ba A Szovjetunióból való visszatérése után Hertz a Lipcsei Egyetem rendes professzora lett. 1955 és 1967 között a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) Fizikai Társaságának elnöke is volt; 1967 és 1975 között tiszteletbeli elnöke.

Magánélete Gustav Hertz Heinrich Rudolf Hertz unokaöccse és Mathilde Carmen Hertz'Mathilde Carmen Hertz (1891. január 14. – 1975. november 20.) biológus volt, és az egyik első befolyásos női tudós a biológia, valamint úttörő az összehasonlító pszichológia területén. unokatestvére volt. 1919-ben Hertz feleségül vette Ellen Dihlmannt, aki 1941-ben halt meg. Két fiuk született, Carl Helmut HertzCarl Hellmuth Hertz (1920. október 15. – 1990. április 29.) német fizikus. és Johannes Heinrich Hertz; mindketten fizikusok lettek.

1975. október 30-án hunyt el Kelet-Berlinben, 88 éves korában.

Tudományos tagságok Hertz a berlini Német Tudományos Akadémia, a göttingeni Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagja és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának külföldi tagja volt.

Publikációi

Gustav Hertz Über das ultrarote Adsorptionsspektrum der Kohlensäure in seiner Abhängigkeit von Druck und Partialdruck. (disszertáció). (Vieweg Braunschweig, 1911) Gustav Hertz (szerkesztő) Lehrbuch der Kernphysik I-III (Teubner, 1961–1966) Gustav Hertz (szerkesztő) Grundlagen und Arbeitsmethoden der Kernphysik (Akademie Verlag, 1957) Gustav Hertz Gustav Hertz in der Entwicklung der modernen Physik (Akademie Verlag, 1967)

Lásd még Franck–Hertz-kísérlet Elektroncső Szórás

Jegyzetek

Fordítás

További információk Gustav Hertz a Nobelprize.org oldalon

Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Német Nobel-díjasok Kategória:Német fizikusok Kategória:Nobel-díjas fizikusok