Obudovac (), település Bosznia-Hercegovinában, Šamac községben, a Szerb Köztársaság északi régiójában.

Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északi részén, Dobojtól légvonalban 48, közúton 77 km-re északkeletre, községközpontjától légvonalban 13, közúton 20 km-re délkeletre, körülbelül félúton található Brčko és Šamac között, a Szávamenti-síkságon, 88-91 méteres magasságban fekszik.Topografska karta Tuzla 426-1-1 A falu két helyi közösségből áll: Obudovacból és Branicából.

Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb31382458Bosnyák20Horvát1611Jugoszláv352Egyéb89Összesen31992480

Története Obudovac környékén található a Gradina vagy Vitača lelőhely, amelyet régészetileg kutattak, és ahol a neolitikumból (újkőkorszak) származó maradványokat (őskori kerámiák és kőeszközök) találtak. Širajkuša lelőhelyén, a mai Širaja faluban, szintén fennmaradt agyagedényeket találtak. Késő bronzkori civilizáció nyomait is megtalálták Gradinában, az i. e. 12. és 9. század közötti időből. A kora vaskor ( i. e. 9. és 5. század között) is hagyott itt nyomakat. Számos neolitikumból származó, az i. e. 4. századból származó lelet található. Abban az időben ezt a területet kelták lakták.

Obudovac egy római település maradványairól és egy itt talált értékes éremleletről is nevezetes. A 800 darab, 3. századi római pénzérme III. Gordianustól, Trebonianus Galluson át Gallienus idejéig, a 238-tól 268-ig terjedő időszakból származik és az itteni római élet kétségtelen bizonyítéka.

A néphagyomány szerint a helyiek mindig is Branica-mezőnek nevezték ezt a területet. Egy 1408-ból származó magyar dokumentum, a bosnyák-magyar háborúk idejéből, Branič vagy Branić erődjét említi. A Branica és Branić (Branić) helynevek azonossága teljesen logikus. 1548 augusztusának végén a török hatóságok népszámlálást tartottak a Gradačaci járásban, mely a Zvorniki szandzsák része volt. Ogudovac falut Orlov-mezővel együtt is számba vették. Ez a népszámlálás bizonyos értelemben megerősíti, hogy Obudovac nevét az „ogud” szóról kapta, ami régit jelent. A név későbbi átalakulása az „ogud” szót „obuddá” alakította, mely a szláv kiejtéshez jobban illeszkedett. Jelenlegi nevén Obudovac, egy 1711-ből származó, a boszniai szpáhikat tartalmazó listán szerepel. A birtok Hasan szpáhi, a boszniai tefter muteferikjének igazgatása alatt állt, 22 080 akkori török akcse jövedelemmel. Az 1718- as osztrák földrajzi térképen Obudovac Obudovište néven szerepel.

Az első ortodox imahely Obudovacon egy farönkökbők épített imaház volt, amelyet 1780 után építettek. Néhány toleránsabb vagy korruptabb török kapitány és bég megengedte, hogy saját erőből imahelyeket építsenek, de csak rönkökből épülhetett. A kő, mész, tégla vagy vályog használata állandóbb építményt jelentett volna, de erre még csak gondolni sem mertek. Egy rönkház nem volt szembetűnő épület, és egy szempillantás alatt lebontható vagy eltávolítható volt. Harangtoronyról vagy harangról szó sem volt. Az Obudovacon található imaházat Brvnik, Žabar, Obudovac és Slatina helyi lakosainak megállapodása alapján építették, miután a törökök 1780-ban felégették a slatinai templomot, amely a gajevi temetőben állt.

Obudovacot és a falu vezetőit a török hatóságok és a muszlim bégek folyamatos és szigorú megfigyelése és üldözése alatt állták. Így még Jovica Ilić pap 1834 márciusi lázadása előtt letartóztatták Mojsije Popović obudovaci ortodox papot, Ahmed-Gradaščević gradačaci muteselim pedig arra kérte a zvorniki püspököt, hogy mentse fel Mojsije papot a szolgálata alól, mert azzal vádolta, hogy egy olyan szökevényt rejteget, akit a török hatóságok köröznek. Mivel a püspök ezt nem tette meg, a muteselim Mojsije papot a gradačaci börtönbe záratta. A vinkovaci szlavón főparancsnokság 1834. március 2-án jelentette ezt.

Obudovac lakói is részt vettek az 1858-as posavinai törökellenes felkelésben (más néven Trebava vagy Protina felkelés) . Ez a lázadás a szerb parasztok fegyveres ellenállása volt az oszmán uralom ellen, amelyet a nehéz gazdasági körülmények, többek között a bégek által kivetett adók és kuluk váltottak ki. A lázadás vezetőjének, az orašjei Stevan Avramović atyának egyik kulcsfontosságú társa Marko Simić batkušai pap volt, aki a környező falvakból származó papokkal együtt szervezte a felkelést. Részt vett a lázadás előkészítésére szolgáló gyűléseken Stojčević pap házában, ahol úgy döntöttek, hogy 1858 őszén, a terepi előkészítés befejezése után megindítják a lázadást. A felkelés tervezett megkezdése előtt Mahmud bég fegyverrejtekhelyet talált Batkušában, és átadta a gradačaci hatóságoknak, ami arra késztette a lázadókat, hogy már 1858 szeptember végén, a tervezettnél korábban indítsák meg a felkelést. 250px|bélyegkép|jobbra|A kultúrház épülete

Az egyik leghevesebb csatát 1858. szeptember 29-én vívták Žabarban, Lipnik egyik falucskájában. Eleinte a lázadó sereg volt fölényben, de aztán a törökök erősítést kaptak, amely a csata menetét a törökök javára fordította. A török sereget kezdetben Tuzlić bég vezette, akit Lazar Đukić brvniki lövész ölt meg. A lőszer hiánya miatt a lázadóknak két irányban kellett visszavonulniuk: Obudovac és Orašje felé. A feldühödött törökök követték a lázadókat, felégették az útba eső szerb falvakat, melytől Batkuša, Slatina és Obudovac lakói szenvedtek a legjobban. Ekkor égették fel Obudovacban az alacsony ortodox fatemplomot minden felszerelésével és szent könyveivel együtt. A lázadók bátran harcoltak, de végül az oszmán hadsereg, amelyben helyi muszlim önkéntesek is voltak, legyőzte őket. Batkuša különösen sokat szenvedett, sok lakost megöltek, házakat égettek le, és sok vagyont zsákmányoltak. Mindezen események után nagy éhínség következett, amely tovább sújtotta a lakosságot. A számos nehézség és kihívás ellenére Batuša és a környező falvak lakóinak azonban egy idő után sikerült talpra állniuk. Kitartásuknak, egységüknek és Krisztusba vetett hitüknek köszönhetően otthonaikban maradtak, és továbbra is őseik földjén éltek.

A település 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az Orašjei járáshoz és obudovac községhez tartozó településnek, 51 háztartása és 363 ortodox lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 93. o. 1910-ben a Bosanski Šamac-i járáshoz tartozó településen 84 háztartást és 584 ortodox lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 90. o. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Bosanski Šamac-i járáshoz tartozó településnek 663 lakosa volt, közülük 662 ortodox szerb és 1 római katolikus volt.Popisa stanovnistva u Kraljevini Srba, Hrvata i Slovenaca 1921. godine – izdanje Državne Statistike u Beograd u, Sarajevo, 1924. 226. o. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. 1939-ben a közigazgatás átszervezésével a Hrvatska banovina (Horvát Bánság) része lett.

A második világháborúban Jugoszlávia megszállása után a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település Šamac község részeként a Szerb Köztársaság területéhez került.

Oktatás A vészjósló körülmények ellenére, 1832 megkezdte működését az első iskola Obudovacon. Nem építettek külön épületet számára, hanem az órákat egy magánházban tartották. Az első tanárok lelkészek voltak, később pedig más helyekről érkeztek tanárok. Az iskola 1832-től 1853-ig , az első iskolaépület felépüléséig működött a magánházban. A ház templomkertben volt, és kivéve a méretét, nem sokban különbözött a környező magánházaktól

Nevezetességei 250px|bélyegkép|jobbra|Az obudovaci Szent Születés temploma A Legszentebb Istenanya Születése tiszteletére szentelt ortodox temploma. Posavina egyik legfontosabb ortodox temploma. Alapvetően egy háromhajós bazilikáról van szó, melynek mérete 37x22 méter. Egy hatalmas templom, gyönyörű építészeti megoldásokkal. Építését 1864-ben kezdték meg, a szultán engedélyével, ami az Oszmán Birodalomban az ortodox kegyhelyek építésének általános eljárása volt. Az építkezés megszakításokkal 1882-ig tartott az Ohridból érkezett Tasa mester vezetésével, Obudovac és a környező falvak helyi lakosainak segítségével. Állítólag 18 év alatt épült 18 község pénzéből. A templom gazdag ikonosztázáról ismert. A régebbi ikonok, közülük 26, 1858 előtt készültek, és túlélték, hogy a "Prota-lázadás" idején az oszmánok felgyújtották az előző templomot. Később, 1937 és 1940 között a szarajevói akadémiai festő, Roman Petrović 22 új ikont készített, amelyek a templom ikonosztázát díszítik. Az obudovaci lakosság körében is nagy hagyománya van az ikonosztáznak, amelyet állítólag Konstantinápolyban készítettek, és a Száva folyón szállítottak Šamacra, majd ökörszekérrel Obudovácra. Ez a történet, bár történelmi források nem erősítik meg, a közösség mély lelki kapcsolatáról tanúskodik templomával és szentélyével. Az obudovaci Szent Születés temploma ma már nemcsak istentiszteleti helyként szolgál, hanem a posavinai ortodox hívők hitének, egységének és kulturális örökségének szimbóluma is.Đoko Slijepčević, Historija Srpske pravoslavne crkve, II knjiga, Od početka XIX vijeka do kraja Drugog svjetskog rata, Munchen, 1966. (korištene usluge biblioteke Bošnjačkog instituta, fondacija Adila Zulfikarpašića-Sarajevo), 1966. Paočka Međa - római település maradványai. A lelőhely egy, a környezetéből kiemelkedő, széles dombháton található, ahol a feltérésok során alapfalakat, római téglákat és építőanyagot találtak. Sok cseréptöredék és vasból készült használati tárgy is előkerült. Ezen a lelőhelyen került elő az a 800 darab, 3. századi római pénzérme, amely III. Gordianustól, Trebonianus Galluson át Gallienus idejéig, a 238-tól 268-ig terjedő időszakból származik.

Jegyzetek

Fordítás

Források Nikša Nezirović: Šamac község monográfiája, Šamac, 2011.

További információk Šamac község hivatalos oldala

Kategória:A Doboji régió települései