Novo Selo () település Bosznia-Hercegovinában, a Bijeljinai régióban, Bijeljina községben, a Szerb Köztársaság területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, a Semberija síkságán, Bijeljina központjától 3 km-re keletre, 91 méterrel a tengerszint felett fekszik.Topografska karta Bijeljina 427-2-3
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb321144Bosnyák5615Horvát010Jugoszláv280Egyéb68Összesen1221177
Története A régészeti kutatások eredményei alapján megállapítható, hogy itt már az őskortól fogva éltek emberek. A Novo Selóban és Muharinében látható, enyhén kiemelkedő halmok korábban nem szerepeltek a régészeti szakirodalomban. A 2016-os kutatás eredményeit követően, amelyek árkok és különféle építmények meglétét mutatták, 2018 végén végezték el az első ásatást a Novo Seló-i halmon. Ekkor még sem a nagy földhalmok kronológiáját, sem értelmezését nem lehetett felvázolni, mivel a környezetben nem találtak összehasonlítható kutatott építményeket, illetve a hozzávetőleges korra utaló felszíni leleteket sem. A Novo Selóban végzett ásatások rendkívül figyelemre méltó építményeket és a hely temetkezési helyként való azonosítását tették lehetővé, melyek a késő rézkorban (i. e. 3200–2600), a középső bronzkor legkorábbi szakaszában (i. e. 1750–1650), végül pedig a késő középkorban (1000–1300) keletkeztek. Kulturális hovatartozását tekintve a rézkori leletek (kerámia) és az urnás hamvasztásos temetkezések megfelelnek a késő badeni és a kostolac-kultúra repertoárjának, míg a középső bronzkori csontvázas temetkezések hasonlóságokat mutatnak az alsó Drina-völgyben található sírokkal. A Novo Selóban tett felfedezések jól példázzák a temetkezési halmok összetettségét és jelentőségét az őskori közösségek számára, különösen egy olyan nyílt tájon, mint a Semberija, amelyre a Balkán, a Kárpát-medence és a Duna-vidék sokrétű hatásai hatottak.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Az új hatalom érkezésével sok, többnyire muszlim család örökre hagyta el szülőföldjét. A lakosság kivándorlását németek, magyarok, szlovákok és mások betelepítése követte, akiknek az állam nagy birtokokat ajándékozott, vagy vásárolt, különösen Kelet-Boszniában, a szerb határ közelében. Az első két német kolónia (a Bosanska Gradiška közelében fekvő Windhorst és Banja Luka közelében fekvő Rudolfstal) után 1886-ban megalapították a harmadik kolóniát Franz Josefsfeldet, Bijeljina közelében, azon a földön, amelyet négy évvel korábban Ausztria-Magyarország vásárolt meg a bijeljinai muszlimoktól. Kezdetben összesen 61 evangélikus család telepedett le ott, főként németek az akkori magyar területről (a Szerémségből, valamint India és Ópazova környékéről), akik Savoyai Jenő hadjárata során érkeztek oda. Köztük voltak a Mezger, Haler, Halabrin, Maler, Huber stb. családok, amint az a faluban a rég elpusztult temetőben található emlékműről is olvasható jóval a második világháború után. Franz Josefsfeld faluban 1890-ben már 117 ház és 737 lakos volt, volt falutanácsa és iskolája, ahol németül folyt az oktatás. Az iskolába 195 diák járt, és négy tanár dolgozott. Idővel bevezették a helyi nyelvet, amellyel a régi telepesek nem értettek egyet.
A többiekhez képest a német bevándorlók modern gépekkel és rendkívül hatékony termelési módszerrel rendelkeztek, így annyit termeltek, ami elképzelhetetlen volt más szemberjai gazdák számára. Két évvel később (1892) a lakosság száma már 900-ra emelkedett. Naponta érkeztek napilapok Németországból, Ausztriából, Magyarországról és Szarajevóból, valamint különféle folyóiratok, köztük amerikaiak is, sőt a falunak saját könyvtára is volt. Abban az időben ez igazi csoda volt. A bevándorlók példaképekké és tanítókká váltak a helyi gazdák számára, akik azonban semmiben sem tudták felülmúlni őket. A kormány természetesen különféle juttatásokat adott a bevándorlóknak, és ők beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Kitartó küzdelmet folytattak Bijeljina vasútvonaláért, hogy termékeik szállítása olcsóbb legyen. A falu téglagyárat (a Devald fivérek) és fűrészmalmot (Leitenberger) is kapott, műhelyek, üzletek nyíltak, és a falu gazdaságilag teljesen függetlenné vált. Ez további német és osztrák bevándorlókat vonzott, akik a városban telepedtek le. 1908-ban egy nagy gőzmalom épült Franz Josefsfelden, még abban az évben két téglagyár, fűrészmalom és számos nagyobb kereskedelmi és kézműves üzlet kezdte meg működését, 1910-ben pedig egy nagy, gyönyörű templomot építettek, amelynek maradványai ma is állnak.
A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az új hatalom I. Péter király tiszteletére, a falu nevét Petrovo Selóra változtatta, és tovább fejlődött. A második világháború kezdetére egy vasáru- és zárgyárat nyitottak ott, és a faluban nagyszámú legmodernebb mezőgazdasági gép volt, köztük traktorok és cséplőgépek. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. Az 1931-es népszámlálás szerint 1800 német élt a faluban. A második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) része lett. A második világháború belső biztonságának romlása miatt a nácik úgy döntöttek, hogy evakuálják a német lakosságot és az erről szóló megállapodást 1942. szeptember 30-án írták alá az NDH hatóságokkal.Valdis O. Lumans, Himmler's Auxiliaries: The Volksdeutsche Mittelstelle and the German Minorities of Europe, 1939-1945 (1993) A faluban 1945 után új szerb nemzetiségű lakosok telepedtek le, míg a kommunista hatóságok megsemmisítették vagy eltitkolták a német történelem vagy kulturális örökség minden bizonyítékát. Az 1971-es népszámlálás szerint Bijeljinában mindössze 19 német élt. A falu is új nevet kapott, Novo Selóra változtatták.
A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz került.
Nevezetességei 20. század elején, 1913-ban a német telepesek egy hatalmas, egyhajós, neogótikus templomot építettek, nyugati homlokzatán harangtoronnyal. A stílusbeli irányultságot, amely ebben az esetben vidékiesen nehézkes maradt, könnyedség és elegancia nélkül, a kiterjedt falakat tartó nehéz támpillérek és a kétszárnyú ablakok feletti csúcsíves ívek jelzik. A homlokzat díszítése egyszerű, egy törött téglasáv alakú ablakpárkányból és a magas lábazat felett egy egyszerűen profilált szemöldökpárkányból áll. A nyugati homlokzaton egy téglalap alakú portál található, amely egy csúcsíves lunettában végződik, amely felett az okulust (kerek ablak) téglakeret hangsúlyozza. A templom hatalmas falai téglából épültek, valószínűleg a Devald család tulajdonában lévő két bijeljinai téglagyár egyikében készültek. Ma a templom romos állapotban van.
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:A Bijeljinai régió települései