A harci kalapács, franciául: martel-de-fer, „vaskalapács”, angolul: war hammer) egy olyan fegyver, amelyet mind a gyalogos katonák, mind a lovasság használt. Nagyon régi fegyver, már Júdás Makkabeus, egy i. e. 2. századi zsidó lázadó is használta, a középkorban pedig MartelI Károly, a Francia királyság udvarmestere és a Karoling-ház névadója tette híressé (a martel szó jelentése is a fegyverre utal). A 15. és 16. században díszesen kidolgozott, szép fegyverré vált.
Népszerű fegyver volt a késő középkorban. Amikor a páncélzat annyira megerősödött, hogy a kardok és fejszék már nem voltak képesek átütni és visszapattantak a becsapódáskor, szinte nélkülözhetetlenné vált a harcban. A pöröly nagy erejű ütéseivel jelentős károkat tudott okozni az ellenségnek anélkül, hogy át kellett volna ütnie a páncélt.
Leírás bélyegkép|Egy harci kalapács feje. A harci kalapács egy nyélből és egy fejből áll. A nyél hossza változó lehet, a leghosszabb körülbelül egy alabárdal egyenlő (1,5-1,8 méter), a legrövidebb pedig körülbelül olyan hosszú, mint egy buzogány (60-90 centiméter). Amelyeknek hosszú volt a nyele, a gyalogosok számára készült rúdfegyverek voltak, míg a rövidebbeket elsősorban a lovasok használták.www.medievalchronicles.com/medieval-weapons, warhammer.
A harci kalapácsok (különösen ha egy hosszabb rúdra voltak szerelve), egyes esetekben áthatoltak a sisakokon, és agyrázkódást okoztak. Később gyakran egy tüskével voltak ellátva a fej egyik oldalán, ami sokoldalúbb fegyverré tette őket.
A hátsó tüskét a célpont páncéljának, kantárjának vagy pajzsának megakasztására lehetett használni. A harci kalapács tompa oldalát általában először arra használták, hogy leüssék és megbénítsák az ellenséget, és miután az ellenfél mozdulatlanná vált a földön, a kalapácsot megfordították, hogy a hegyes oldalával üssék meg a célpontot, ami lyukat ütött a sisakba, és megadta a kegyelemdöfést. Egy harci kalapács erőteljes lendítése (különösen a tüskével) több száz kilogramm/négyzetmilliméter csapásmérő erőt képes kifejteni. Ez ugyanolyan átütőerő, mint egy puskagolyóé.
Pöröly A pöröly egy hosszú nyelű, nehéz fejű kalapács, amely fából, ólomból, vasból vagy acélból készül. Megjelenésében és funkciójában hasonlít a modern kalapácsokhoz, néha a nyél elülső végén lándzsaszerű hegy található.
A pöröly fegyverként való használata a 14. század végére nyúlik vissza. Az 1382-es Harelle-i felkelés során a lázadó párizsi polgárok 3000 pörölyt (franciául: maillet) zsákmányoltak a város fegyvertárából, ami miatt a lázadókat maillotins néven emlegették. Ugyanezen év későbbi részében Froissart feljegyzi, hogy francia katonák pörölyt használtak a Roosebeke-i csatában, ami bizonyítja, hogy ezek nem csupán az alsóbb osztályok fegyverei voltak.
A pörölyt különösen a 15. és 16. században, az íjászok használták. Az agincourti csatában az angol hosszúíjászok ólomból kovácsolt pörölyöket használtak, kezdetben karók beverésére, később pedig rögtönzött fegyverként. A század folyamán más források (például Merész Károly 1472-es rendelete) is utalnak a fegyver folyamatos használatára. A Tudor-kori íjászok fegyverként még 1562-ben is használták.Strickland, Matthew; Hardy, Robert (2005). The Great Warbow. Stroud: Sutton.
Történelem A teljes értékű harci kalapácsok a 14. század közepén jelentek meg, közvetlen válaszként a lemezes páncélok egyre növekvő elterjedtségére és hatékonyságára az európai csatatereken.Weapons of war, the war hammer. Warfare History Network. 1395-re a francia gyalogság kifinomult harci kalapácsokat vetett be, amelyek szúróhegyekkel, oldalsó peremekkel és egy egyszerű csőrrel, az úgynevezett „Picoise”-val voltak felszerelve. Ezek az eredetileg egykezes harci kalapácsok később hosszabb, kétkezes rúdkalapácsokká fejlődtek, és nemcsak az európai csatatereken terjedtek el, hanem a párbajokban is kiemelkedő szerepet játszottak, különösen a páncélos harcosok közötti tornákon vagy bírósági tárgyalásokon.
A párbajok során a rúdkalapácsot gyakran a rúdbalta egyik altípusaként sorolták be, amelyet a korabeli vívási kézikönyvekben általában csak „fejszének” neveztek (németül: mord)axt, olaszul: azza). A párbajokra tervezett rúdkalapácsok gyakran rendelkeztek egy kör alakú védőburkolattal az elülső kéz védelme érdekében, valamint egy hátsó tüskével a nagyobb sokoldalúság érdekében. Egyes változatok hátsó részén további kampók is voltak, amelyek megkönnyítették az ellenség fegyvereinek és végtagjainak megkötözését. Míg a korábbi kalapácsok felülete lapos volt, a 15. századra kialakult egy tendencia, hogy a kalapácsfejet három vagy négy rombusz alakú hegyre osztották, hogy a fegyver feje ne csússzon el a páncéllemezen, és az ütés kisebb területre összpontosuljon. Az osztrák katonatiszt és fegyverszakértő Wendelin Boeheim szerint ezeket a módosításokat elsősorban esztétikai szempontok, és nem funkcionális fejlesztések motiválták. Egyes esetekben a kalapács felületén a tulajdonos monogramja volt látható, ami lehetővé tette az áldozatok azonosítását a csatatéren.
A 15. századtól kezdve a rövidebb harci kalapácsok lovassági fegyvereként is használatba kerültek. Eleinte a nemesség elutasította használatukat, mivel a köznép fegyvereiként tekintettek rájuk, de végül harci értékük miatt kénytelenek voltak bevezetni őket. Ez a felfogás később megváltozott, és a lovasság parancsnokai, az úgynevezett Rottmeister (szó szerint: csomagmester) harci kalapácsokat hordtak magukkal, amelyek fegyverként és rangjelzésként is szolgáltak. Ezek a kalapácsok „Rottmeister kalapácsok” vagyis „csomagmester kalapácsok” néven váltak ismertté. A német zsoldosseregekben (landsknecht) hasonló jelentésük volt, ahol a kalapácsok a közép-európai (Lengyel-Litván unió/Magyar királyság) alacsonyabb rangú nemesség státuszszimbólumává váltak, presztízsükben csak a szablyák elzték meg. Andrzej Kitowicz lengyel nemes szerint egy nemes nem hagyta el otthonát szablyája és harci kalapácsa nélkül, amely sétapálcaként is szolgálhatott számára. A késő közép-európai kalapácsok három altípusba sorolhatók:
czekan, egy lapos, négyzetes vagy hatszögletű felületű harci kalapács, amelynek hátulján szakállas fejsze van; nadziak, egy klasszikus harci kalapács, amelynek lapos négyzetes vagy hatszögletű felülete van, a hátsó részén csőr található; ogbur, amely hasonló a nadziakhoz, de a hátsó részén S alakú vagy ívelt csőre van.
Mindezeknek a típusoknak közös jellemzője volt, hogy keményfából készült nyéllel rendelkeztek, amely gyakran a hüvely fölé nyúlt, és nem volt hegyes végük.
Míg a harci kalapács Európa legtöbb részén kiment a divatból, Lengyelországban és Magyarországon a 18. század első feléig népszerű maradt.
Képek
Jegyzetek
Források
Matthew Strickland; Robert Hardy (2005). The Great Warbow. Stroud: Sutton.
További információk (angolul) Koponya a Towtoni csatából (1461) egy harci pöröly sebe Fókuszban: A középkori rúdbalta, Alexi Goranov.
Fordítás
Kapcsolódó szócikkek
Buzogány Fokos
Kategória:Középkori fegyverek