IV. Miklós, románosan Nicolae Mavrogheni, görögösen Nikólaosz Mavrogénisz 1786 és 1790 júniusa között Havasalföld fejedelme volt.

Élete Görög herceg volt, de nem tartozott a fanarióták közé, és az Oszmán Birodalom szolgálatában állt. A török flotta dragománja volt, Hasszán pasa, a kapudán pasa (flottafőparancsnok) irányítása alatt. Hatékonyságának köszönhetően – különösen az Orlov-felkelés leverésében – 1786 márciusában Havasalföld uralkodójává nevezték ki. 1790-ig maradt a trónon, annak ellenére, hogy a román nemesség ellenezte uralmát, főként pazarló és különc életmódja miatt. Például saját állatkertjének szarvasainak agancsait arannyal vonta be, és ezeket a szarvasokat hintója elé fogva vonult végig Bukarest utcáin, hogy feltűnést keltsen. Azt is feljegyezték, hogy amikor az osztrák csapatok megszállták a területet, állítólag szarvasai által húzott hintóval menekült el. Bár sokszor pazarló volt, néhány hasznos intézkedés is köthető a nevéhez. Bukarestben fejlesztette az ivóvízellátást kerámiacsövek segítségével, és feltételezhetően finanszírozta a „Csodaforrás” templom (Mavrogénis-templom) építését is. Emellett hozzájárult a Panaghia Katapoliani bazilika helyreállításához Paros szigetén, amelyet egy földrengés károsított.

Az 1787–1792-es orosz–török háború során az osztrák seregek ellen harcolt, és az első évben néhány sikert is elért. 1789-ben azonban az osztrák hadsereg elfoglalta Havasalföld egy részét, beleértve Bukarestet is. Miklós megpróbált Törökország felé menekülni, de elvesztette védelmezőjét, Hasszán pasát, aki időközben meghalt. 1790 júniusában az osztrákok legyőzték és elfogták, majd a Bánságba vitték, amely akkor osztrák fennhatóság alatt állt.

Néhány hónappal később, 1790 szeptemberének elején váltságdíj fejében szabadon engedték. Ezután Yússzuf pasa nagyvezír parancsára a török főhadiszállásra idézték, majd III. Szelim oszmán szultán parancsára hazaárulás vádjával lefejezték Byala (Béla) faluban, Vidintől mintegy 30 km-re délre.

Miklós a görög szabadságharc későbbi híres hősnőjének, Manto Mavrogeninek (1796–1848) a nagybátyja volt.

Fordítás

Források Pitar Hristache, Istoria faptelor lui Mavroghene-Vodă și a răzmeriței din timpul lui pe la 1790 (« Histoire des faits et gestes de Nikólaos Mavrogénis et de la révolte de son temps autour de 1790 »), Bucarest 1796. Site CrestinOrtodox.ro - Biserica Izvorul Tamaduirii - Mavrogheni [archive], 7 iunie 2013 Peter Mario Kreuter : « Franz Leopold von Metzburg und Nicolae Mavrogheni : Momentaufnahmen einer schwierigen Beziehung zweier diplomatischer Welten », in : Encounters in Europe's Southeast. The Habsburg Empire and the Orthodox World in the Eighteenth and Nineteenth Centuries, Ed. Harald Heppner und Eva Posch, Bochum 2012, p. 75-91

Kapcsolódó szócikkek Havasalföldi fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája

Kategória:Havasalföldi fejedelmek Kategória:1803-ban elhunyt személyek