Zahirovići falu Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Srebrenik községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 18, közúton 31 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 9 km-re délkeletre, a Majevica-hegység lejtőin, 400-500 méteres magasságban található.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_9/tz_9.html Topografska karta Doboj 426-3-1
Éghajlata A település éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlagos hőmérséklet 27 °C. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet -4 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. Az éves átlaghőmérséklet 11 °C körüli. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 700-800 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, de júniusban valamivel több, januárban valamivel kevesebb csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb350Bosnyák697684Horvát00Jugoszláv190Egyéb7016Összesen821700
Története Őskor A régészeti leletek tanúsága szerint ez a terület már a kőkorszaktól fogva lakott volt. Zahirovići falu felett, a 686 méter magas Grabovik-hegyen, a hegytetőn egy nagy, ellapított fennsík található, amely kiválóan alkalmas volt védelemre. A kutatók szerint az északi oldalon egykor szárazkőből épített védőfal húzódott. Az első kerámiatöredékeket az 1990-es évek végén találták. A leletek alapján a település főként a késő bronzkorban (kb. i. e. 1200–1100 után), valamint a vaskorban (kb. i. e. 9–3. század között) volt lakott, de a 2013-as terepbejárás során nagy mennyiségű kerámiát, házfalakból származó égett agyagot, pattintott kőeszközöket és egy gondosan kialakított kovakő kést találtak. Két mikrolitikus kovakő eszköz arra utal, hogy a helyet már a késő neolitikum végén, az i. e. 4. évezred végén is használhatták. A kerámiák stílusa alapján a lelőhely a Vis–Pivnica kulturális csoporthoz tartozik. Ez a kultúra Északkelet-Bosznia több magaslati településén is megjelent, és a hamvasztásos urnasíros kultúra hagyományait hordozta, miközben közép-boszniai és kelet-balkáni hatások is érték. A Grabovik–Zaketuša az egyik legnagyobb és legjelentősebb bronzkori erődített település volt Északkelet-Boszniában. A lelőhely azért különösen értékes, mert több korszak emlékeit őrizheti, a késő neolitikumtól a vaskorig.
Az oszmán uralom Srebrenik várának 1512 körüli meghódítását követően az egész térség az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került és a terület et a Zvorniki Szandzsákba integrálták. A település minden bizonnyal még az oszmán időszakban (16–19. század) jött létre, vagy legalábbis akkor már lakott hely volt. A Zahirović családnév egy arab eredetű muszlim személynévből (Zahir) származik. Az ilyen típusú, „-vići” végződésű településnevek gyakran egy család vagy nemzetség nevét őrzik, vagyis a „Zahirovići” jelentése nagyjából „a Zahirovićok települése” vagy „Zahir leszármazottainak helye”. Mivel az iszlám és az arab eredetű személynevek Boszniában tömegesen az oszmán uralom idején (15–16. századtól) terjedtek el, a település és mai neve is nagy valószínűséggel oszmán kori eredetű.
Zahirovići és a környező falvak településeit a mezőgazdaság alakította, a középkor utáni erdőirtás lehetővé tette a termékeny lejtőkön a gazdálkodás bővítését, valamint a vízforrások közelségét az állatállomány és az öntözés számára. A tágabb boszniai hálózatokkal összekötő regionális kereskedelmi és katonai útvonalak mentén történő elhelyezkedés elősegítette a gazdasági kapcsolatokat, bár a terület határvidéki státusza a portyázások miatt időszakos elnéptelenedéshez vezetett, mielőtt az oszmán áttelepítési politikák alatt stabilizálódott volna.
A timar alapú földadományokat, amelyeket a mezőgazdasági termelés és a katonai szolgálat céljából adtak az oszmán kapitányok felügyelték. A lakosság ebben az időszakban elsősorban boszniai muszlimokból, horvátokból és szerbekből állt, akik főként állattenyésztéssel foglalkoztak, bár az oszmán hatóságok időszakos razziáinak és pénzügyi követeléseinek voltak kitéve.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Tuzlai járáshoz és Lisovići községhez tartozó településen 31 háztartást és 147 muszlim lakost találtak.Die ergebnisse der volkzählung in Bosnien und der Herzegovina 1910. Statistichendepartment der landesregierung, Sarajevo, 1912. 122. o. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, Srebrenik pedig megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. A közeli Majevica-hegységben is súlyos harcok voltak a német csapatok és az általuk támogatott csetnikek, valamint a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) csapatai között. A háború éveiben a helyi közösségi élet jelentősen visszaesett, és az oktatás is megszakadt vagy erősen korlátozott volt. A térségben általános volt az élelmiszerhiány, a katonai mozgások és a politikai bizonytalanság. A lakosság főként mezőgazdaságból élt, ami a túlélés alapját jelentette a háború alatt is.
A második világháborút követő jugoszláv szocialista korszakban a falu és környéke az 1949-ben kezdeményezett nemzeti politika részeként mezőgazdasági kollektivizáláson esett át, amelynek célja a kisgazdaságok szövetkezetekbe tömörítése volt, de a parasztok ellenállása és a gyenge hozamok miatt 1953-ra nagyrészt felhagytak ezzel a folyamattal. Az 1947-től kezdődő ötéves tervek prioritásként kezelték az infrastruktúra fejlesztését, beleértve a vidéki majevicai falvakat Srebrenikkel és Tuzlával összekötő úthálózatokat, elősegítve a piacokhoz és szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, bár a vidéki Bosznia elmaradt a városfejlesztés mögött. A szocialista Jugoszlávia idején fokozatosan kiépült az úthálózat, a villamosenergia-ellátás, a telefonhálózat, a vízellátás, megépültek a különféle közösségi létesítmények.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. 1992 tavaszán, miután a környező szerb erők megkísérelték ellenőrzés alá vonni a stratégiai útvonalakat, a térség gyorsan a frontvonalba került. 1992-ben a környékbeli szerb lakosságon is gyorsan végigsöpört az ébredő szerb nacionalizmus hulláma, akik gyalogos és páncéltörő fegyvereket kaptak és komoly veszélyt jelentettek a szomszédos bosnyák és horvát települések lakóira. A Srebrenik környéki terület a háború nagy részében a boszniai kormányhadsereg (ARBiH) ellenőrzése alatt maradt. Az olyan falvak, mint Like, amelyek a főbb frontvonalaktól távol helyezkedtek el, korlátozott közvetlen harcokkal szembesültek, de a lakosság jelentős része a háború alatt is helyben maradt, bár a térségben menekültek is megjelentek. A faluból számos férfi csatlakozott a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Hadseregéhez és több családot közvetlenül érintett a háború.
Oktatás A településen a srebreniki „Podorašje” Általános Iskola alsó tagozatos iskolája működik. A felső tagozatosok Srebrenikre járnak iskolába.
Nevezetességei A településen két mecset található. Az új mecsetet 2013. szeptember 15-én nyitottak meg. Az új mecsetnek három szintje és egy nagyon magas minaretje van három sereffel.
Ugyanazon a telken, ahol az új mecsetet építették, és ahol a falu temetője is található, található a Zahirovići település régi mecsetjének épülete. Felmerült a kérdés, hogy mi legyen a régi mecset épületével, amikor egy nagy új mecsetet építettek. A régi mecsetet birtokló Srebreniki Iszlám Közösség majlisának meghívására egy szakértői csoport 2012. szeptember 21-én ellátogatott Zahirovićiba, és helyszíni ellenőrzést végzett a régi mecset épületének állapotáról. Ennek során megállapítták, hogy a zahirovići régi mecset a 20. század első felében épült boszniai mecsetek és a hagyományos népi építészet egyik szép példája. A mecsetet 1939-ben építették Rašljana falu kézművesei. Alapterülete 10,6 x 8,4 méter. A falak magasak és két sor ablakkal rendelkeznek. Minden ablak mérete 1,6 x 0,9 méter. A mecset szerkezetefa gerendákból, annak kitöltése pedig kavicsból készült. Az eredeti minaret fából készült, fémlemez fedésű, és eredetileg 3-4 méterrel magasabb volt, mint a jelenlegi. A tető cserépfedésű. A mecset belseje fából készült, díszítésekkel.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései