I. György (eredeti nevén Georg Ludwig von Braunschweig-Lüneburg; Hannover, 1660. május 28. – Osnabrück, 1727. június 11.) hannoveri választófejedelem (1698–1727), 1714-től haláláig pedig Nagy-Britannia és Írország királya.
György Ernő Ágost hannoveri választófejedelem legidősebb fia volt. Apja 1698-as halála után megörökölte tőle a hercegséget és birodalmi címeit, közte a választófejedelemséget is. Ötvennégy éves korában, Anna angol királynő halála után a korábban hozott örökösödési törvény alapján (amely kizárta II. Jakab száműzött király katolikus fiát, Stuart Jakabot) Nagy-Britannia és Írország királyává koronázták. György I. Jakab angol király dédunokája volt és Anna legközelebbi protestáns vallású rokona. Ő volt a Hannoveri-dinasztia első tagja. Uralkodása alatt Stuart Jakab két alkalommal is megpróbálta letaszítani őt a trónról, de mindkét kísérlet hamar elbukott.
György uralkodása idején folytatódott az angol királyok hatalmának csökkenése és a modern, miniszterelnökök által vezetett kormányzati forma kiépülése. Az 1720-as években az országot gyakorlatilag Robert Walpole irányította, akit gyakran emlegetnek az első miniszterelnökként. György utolsó hannoveri utazása során halt meg, nyughelye is Németországban található.
Ifjúsága György 1660. május 28-án született Hannoverben,Egy legenda szerint I. György ugyanabban az osnabrücki szobában halt meg ahol született (szerepel pl. a Louis Moréri 1759-es Le Grand Dictionnaire Historique-jában. Ennek ellentmond, hogy anyja emlékiratai (Memoiren der Herzogin Sophie nachm. Kurfürstin von Hannover) szerint két idősebb fia Hannoverben született; valamint négy levél, amit Hannover városa küldött a wolfenbütteli udvarnak (). Ernő Ágost leendő braunschweig-lüneburgi herceg és felesége, Pfalzi Zsófia legidősebb gyermekeként. Anyja I. Jakab angol király leányági unokája volt. Apja négy fivér közül a legfiatalabb volt, de bátyjainak nem születtek fiai, így idővel címeiket és birtokaikat ő örökölte.
1661-ben megszületett György öccse, Frigyes Ágost és a két fiú (a családban használt beceneveik szerint Görgen és Gustchen) együtt nevelkedtek. Anyjuk betegség miatt majdnem egy évig (1664-65) Itáliában lábadozott, de rendszeresen levelezett gyermekei nevelőnőjével és figyelemmel kísérte fejlődésüket. A későbbiekben Zsófia még négy fiút és egy lányt szült. Anyja a leveleiben Györgyöt felelősségteljes, kötelességtudó gyereknek írta le, akit példaképként állított öccsei és húga elé.
Amikor György 15 éves volt, még két nagybátyja is életben volt, és bár fiuk nem volt, nem vehette biztosra, hogy jelentős címeket vagy birtokokat örököl. Ernő Ágost a katonai pálya felé terelgette, gyakran vitte vadászni és lovagolni és György elkísérte apját a francia–holland háborúba is.
1679-ben meghalt a fiatalabb nagybátyja, János Frigyes és apja megörökölte tőle a Calenbergi-Göttingeni hercegséget. Másik nagybátyja, György Vilmos braunschweig-lüneburgi herceg feleségül vette a szeretőjét, hogy törvényesíthesse egyetlen lányát (Cellei Zsófia Dorottyát), de nem tűnt valószínűnek, hogy újabb gyerekük születik. Mivel a száli örökösödési törvény fiúági utódlást írt elő, György jövője biztosítottnak látszott. 1682-ben a család a birtokok felaprózódásának elkerülésére olyan szabályt hozott, hogy az elsőszülött kapja a teljes örökséget, így Györgynek már öccseivel sem kellett osztozkodnia.
Házassága bélyegkép|bal|Cellei Zsófia Dorottya, György felesége Szintén 1682-ben György feleségül vette unokatestvérét, Cellei Zsófia Dorottyát; az érdekházassággal biztosította a száli törvényeken kívül eső birtokok családon belül maradását. György anyja eleinte ellenezte a házasságot, lenézte Zsófia Dorottya anyját (aki csak grófnő volt) és bizonytalannak érezte leendő menye törvényesített státuszát; végül az anyagi előnyök őt is meggyőzték.
1683-ban György és öccse, Frigyes Ágost részt vettek a kahlenbergi csatában, ahol megállították Bécsre törő török inváziót. Ugyanebben az évben megszületett György első fia, György Ágost. Nem sokkal ezután Frigyes Ágost tudomást szerzett az őt kisemmiző családi megállapodásról és egészen 1690-es haláláig haragban maradt apjával és bátyjával. Braunschweig, Lüneburg és Calenberg egyesítésével (amihez várhatóan rövidesen Celle is csatlakozott a nagybácsi halála után) erős német hercegség jött létre és 1692-ben a német császár választófejedelmi címet adományozott Ernő Ágostnak.
Zsófia Dorottyának 1687-ben leánya született, akit róla neveztek el, de ezután már nem esett teherbe. A házaspár elhidegült egymástól, György inkább szeretőjével, Melusine von der Schulenburggal töltötte idejét, aki két lányt szült neki. Zsófia egy svéd gróffal, Philipp Christoph von Königsmarck gárdaezredessel (Aurora von Königsmarck grófnő öccsével) csalta a férjét, és hiába győzködte botránytól tartó anyósa és sógorai, nem volt hajlandó szakítani vele. A választófejedelem ellenségeinek diplomáciai leveleiben azt írták, hogy a svéd grófot 1694 júliusában (feltehetően György felbujtására) meggyilkolták, testére köveket kötöztek és bedobták a Leine folyóba. A gyilkosságot állítólag Ernő Ágost négy udvaronca követte el és egyikük, Don Nicolò Montalbano 150 ezer tallért kapott érte, ami egy miniszter éves fizetésének százszorosa volt. Későbbi pletykák szerint Königsmarck testét darabokra vágták és a hannoveri hercegi palota padlódeszkái alá rejtették.Farquhar, 152. o. A hannoveri hivatalos álláspont (beleértve Zsófiát) tagadta, hogy bármit is tudna Königsmarck hollétéről.
György és Zsófia házasságát 1694-ben felbontották, nem valamelyik fél hűtlenségére hivatkozva, hanem mert állítólag Zsófia elhagyta a férjét. Apósa jóváhagyásával György az ahldeni kastélyba záratta volt feleségét, ahol Zsófia élete hátralévő harminc évében maradt. Megtiltották, hogy láthassa gyermekeit, hogy újból férjhez menjen és csak a kastély kertjében sétálhatott egyedül (bár felügyelet alatt kikocsizhatott és kényelmes megélhetést biztosító jövedelmet kapott).
Választófejedelemként thumb|György 1706-ban, hannoveri választófejedelemként 1698. január 23-án meghalt Ernő Ágost és minden birtokát Györgyre hagyta (az osnabrücki püspökség kivételével, amely választott tisztség volt), aki így Braunschweig-Lüneburg (gyakran fővárosa után Hannoverként emlegették) hercege, a Német-római Birodalom főzászlóvivője (Erzbannerträger) és választófejedelme lett. Hannoveri udvarában a kor számos kiválósága megfordult, mint a matematikus és filozófus Gottfried Leibniz, vagy Georg Händel és Agostino Steffani zeneszerzők.
1700-ban meghalt a tizenegy éves Vilmos herceg, Stuart Anna, az angol és skót korona elsődleges örökösének egyetlen gyermeke, aki túlélte a csecsemőkort. Mivel Anna öccse, Jakab katolikus volt és az angol nemesség a korábbi polgárháború után nem tűrt volna el egy katolikus uralkodót, az angol és skót trón örököse Annát követően György anyja, Pfalzi Zsófia lett. Zsófia I. Jakab király unokája volt (annak lánya, Stuart Erzsébet révén) és ő volt a brit uralkodóház legközelebbi protestáns vallású rokona. Ezzel 56 katolikus királyi rokont kerültek meg,Schama, 336. o. de az ő áttérésük nem volt valószínű, sőt többen már meg is tagadták azt.
1701 augusztusában Györgyöt felvették a legmagasabb angol lovagrendbe, megkapta a Térdszalagrendet. Hat héttel később elhunyt a száműzött katolikus angol király, II. Jakab; a következő év márciusában pedig III. Vilmos angol király is követte őt. Stuart Annát királynővé koronázták, elsődleges örököse pedig Pfalzi Zsófia volt, aki ugyan hetvenegy éves volt (szemben a harmincöt éves Annával), de igen jó egészségnek örvendett és energikusan igyekezett biztosítani a saját vagy legidősebb fia trónigényét. Az angol alkotmányos rendszer azonban nem engedélyezte a külföldiek automatikus trónutódlását és 1705-ben külön honosítási törvénnyel kellett biztosítani Zsófia és gyermeki angol állampolgárságát. Szintén 1702-ben elhunyt György utolsó nagybátyja is és ráhagyta a cellei központú Lüneburg-Grubenhageni hercegséget.
thumb|left|Hannover térképe 1720 körül
Néhány évvel azután, hogy György hannoveri választófejedelem lett, kitört a spanyol örökösödési háború. A gyermektelen II. Károly a francia XIV. Lajos unokájára, Bourbon Fülöpre hagyta koronáját, ám a többi európai hatalom (Ausztria, Anglia, Hollandia és a kisebb német államok) attól tartott, hogy egy túlságos erős francia-spanyol Bourbon-birodalom jön létre. György megtámadta a szomszédos franciapárti Braunschweig-Wolfenbütteli hercegséget és kis veszteséggel sikerült megszállnia. Háborús erőfeszítéseiért cserébe az angolok és hollandok elismerték Szászország-Lauenburg korábbi annexióját, amit még György nagybátyja hajtott végre.
1707-ben Györgyöt marsallá nevezték ki és rábízták a Rajna-menti birodalmi csapatokat. Nem volt kimondottan sikeres, mert saját szövetségesei sem támogatták teljes mértékben. Marlborough hercege rávette egy offenzívára amit ő csak elterelő hadműveletnek szánt a saját akciója előtt, I. József császár pedig saját céljaira kisajátította a György hadműveleteire elkülönített pénzösszegeket. Ennek ellenére a német hercegek szerint jól teljesített és az 1708-as birodalmi gyűlésen megerősítették választófejedelmi pozíciójában. György sem neheztelt Marlborough-ra, megértette, hogy akciójával sikerült elvonnia a francia erőket a támadás fő iránya elől.Hatton, 101–104., 122. o.
1709-ben György lemondott marsalli rangjáról és a későbbiekben soha nem vállalt katonai feladatot. 1710-ben a császár birodalmi főkincstárnokká nevezte ki; ezt a tisztséget korábban a pfalzi választófejedelem töltötte be, aki a franciabarátsága miatt elűzött bajor herceg pozícióit kapta meg. 1711-ben meghalt József császár és helyébe azt a Károly főherceget választották, akit a franciaellenes párt a spanyol trónra szánt. Így a háborút 1713-ban kompromisszummal zárták. Az utrechti béke értelmében Bourbon Fülöp megkapta a spanyol koronát, de őt és gyermekeit kizárták a francia utódlásból, így a két ország nem egyesülhetett perszonálunióban.
A brit trónutódlás thumb|György 1714-ben, amikor Nagy-Britannia királya lett Miután Anglia elismerte Pfalzi Zsófiát trónörökösnek, egy belső vita miatt felmerült annak a lehetősége, hogy felbomlik az angol-skót perszonálunió. 1703-ban a skót parlament olyan törvényt hozott, hogy Anna halála után másnak adják Skócia koronáját, amennyiben nem biztosítják a skót kereskedők teljes szabadságát Angliában és annak gyarmatain. Anna először vétót emelt, de a következő évben kénytelen volt aláírni a törvényt. Válaszul az angol parlament arról rendelkezett, hogy amennyiben a skótok nem fogadják el a hannoveri trónutódlást, korlátozni fogják az angol-skót kereskedelmet. A helyzetet végül 1707-ben teljes mértékben rendezték az egyesülési törvények, amelyek Nagy-Britannia királyságában egyesítették a két országot. Az unióval az akkori Európa legnagyobb szabadkereskedelmi térsége jött létre.
A helyzetet némileg bonyolította, hogy a whig párt szerint a parlamentnek volt joga dönteni az örökösödésről és az állam érdekeinek megfelelően a legközelebbi protestáns utódot kiválasztani, míg a tradicionálisabb toryk a közvetlenebb rokonsági kapcsolatot fontosabbnak tartották, akár annak árán is, hogy újra egy katolikus Stuart kerül az ország élére. 1710-ben György nyilatkozatot adott ki, miszerint ősei jogán fog Nagy-Britannia trónjára kerülni, amely jogot a Stuartok elveszítették és az őrá szállt át. Ezzel elejét vette az olyan whig értelmezéseknek, miszerint a parlamentnek köszönheti királyságát, de egyben a torykat is emlékeztette arra, hogy nem trónbitorló.