A szumátrai orrszarvú (Dicerorhinus sumatrensis) az emlősök (Mammalia) osztályának páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó Dicerorhinus emlősnem egyetlen élő és egyben típusfaja is. 2019-ben kihalt faj lett Malajziában (becslések szerint kevesebb mint nyolcvan él már csak belőlük, ezért a faj súlyosan veszélyeztetett).Vaskor Máté: Elpusztult az utolsó szumátrai orrszarvú Malajziában. 24.hu. 2019. nov. 23. Az ismert orrszarvúfajokindiai, jávai, szumátrai, szélesszájú, keskenyszájú orrszarvú közül a szumátrai a legkisebb, de más szárazföldi emlősökhöz képest így is nagy. Marmagassága 112–145 centiméter, fej-testhossza 236–318 centiméter, farokhossza 35–70 centiméter. Testtömege élőhelyétől függően 500–1000 kilogramm; általában 700–800 kilogramm. A rekorder példány 2000 kilogrammot nyomott. Mint az afrikai fajoknak, a szumátrai orrszarvúnak is két tülke van: az elülső a nagyobbik, általában 15–25 centiméter magas és az állat orrán ül, a második tülök az elülső és a homlok között helyezkedik el, és igazából csak egy csonk. Testének legnagyobb részét vörösesbarna szőrzet borítja.
Korábban ez az orrszarvúfaj India, Bhután, Banglades, Mianmar, Laosz, Thaiföld, Malajzia, Indonézia és Kína esőerdeiben, mocsaraiban és köderdeiben élt. A történelmi időkben Kína délnyugati részén, főleg Szecsuanban fordult elő. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti ezt a ritka állatot, mivel ma már csak öt állománya létezik: négy Szumátrán és egy Borneón; nemrég a Maláj-félszigeten levő kihalt. Igen nehéz megbecsülni a példányok valódi számát, mivel magányos állatok és az előfordulási területeiken szétszórva élnek. Feltételezések szerint világszerte - az állatkerteket is beleértve - kevesebb, mint 80 szumátrai orrszarvú maradhatott. A Maláj-félszigeten élő állománynak a fennmaradása igen kérdéses, a négy szumátrai állományból az egyik már valószínűleg kihalt. Az egyedszámcsökkenés fő oka az orvvadászat, mivel az orrszarvúak tülkét nagyra becsülik a hagyományos kínai orvoslásban. Emiatt a feketepiacon egy kilogramm orrszarvútülök - amerikai dollárért kel el. 2019. május 27-én elpusztult Tam az utolsó malajziai hím szumátrai orrszarvú; 2019. november 23-án ezt követte Iman az utolsó malajziai nőstény. E két példány halálával Malajzia területéről kihalt ez az orrszarvúfaj; így a szumátrai orrszarvú már csak Indonézia területén található meg.
Életének legnagyobb részét magányosan tölti, ez alól kivételt képez a szaporodási és a borjak nevelésének időszaka. Az orrszarvúak közül a szóban forgó faj adja ki a legtöbb hangot. Hangadáson kívül területét talajkaparással, cserjék kidöntésével és ürülékkupacokkal is megjelöli. Ezt az orrszarvúfajt többet tanulmányozták, mint a félénkebb és ezáltal kevésbé megfigyelt jávai orrszarvút (Rhinoceros sondaicus), talán azért is mert ebből a fajból egy szaporodási program következtében 40 példányt fogtak be. Ez a szaporítási program, azonban katasztrófának bizonyult – már a program kezdeményezői is annak tartották –, mert a legtöbb befogott állat elpusztult és 20 év alatt egy borjú sem született, ez pedig nagyobb állománycsökkenéshez vezetett, mint ha a vadonban hagyták volna őket.
Felfedezése és neve bélyegkép|balra|200px|1793-ban, William Bell által készített rajz az állatról. Ez volt az első európaiak által készített ábrázolása ennek az orrszarvúfajnak
Az első szumátrai orrszarvút 1793-ban, Szumátra nyugati partjainál levő Fort Marlborough mellett (16 kilométeres távolságban) lőtték le. Az állatról készült rajzot és első leírást, elküldték Joseph Banks angol természettudósnak, aki akkortájt a Royal Society-nek volt az elnöke. Még abban az évben Banks kiadott egy hivatalos leírást az állatról. 1814-ben Johann Fischer von Waldheim német anatómus, entomológus és paleontológus tudományos nevet adott az állatnak.
A nemének a neve, a Dicerorhinus a görög nyelvből ered: di = „kettő”, cero = „szarv” és rhinos = „orr”: vagyis „kettős szarvorrú”, míg fajneve, a sumatrensis, a típuspéldány lelövésének a helyére, Szumátrára utal. Carl von Linné először minden addig ismert orrszarvúfajt a Rhinoceros nembe sorolt, emiatt von Waldheim tisztelete jeléül, először a Rhinoceros sumatrensis nevet adta az állatnak. Joshua Brookes angol anatómus és természettudós, látva, hogy ennek az állatnak két tülke van, a Rhinoceros nembélieknek pedig csak egy, ezért 1828-ban átnevezte Didermocerus-ra. Aztán 1841-ben Constantin Wilhelm Lambert Gloger német zoológus újra átnevezte az állatot, de most már a ma is használt nevére, a Dicerorhinus-ra. 1868-ban John Edward Gray, szintén angol zoológus a Ceratorhinus elnevezést javasolta. Rendes körülmények között a régebbi név az érvényes, azonban 1977-ben a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Commission on Zoological Nomenclature, ICZN) úgy döntött, hogy a Dicerorhinus lesz a hivatalosan elfogadott neve ennek az orrszarvúfajnak.
Kifejlődése bélyegkép|balra|200px|Az orrszarvú csontváza
Feltételezések szerint az első orrszarvúfélék a kora eocén korszakban váltak el a többi páratlanujjú patásoktól (Perissodactyla). A mitokondriális DNS-vizsgálatok szerint a jelenkori orrszarvúak ősei és a lófélék (Equidae) ősei körülbelül 50 millió évvel ezelőtt válhattak szét. A mai orrszarvúfélék családja Eurázsiában jelent meg először, az eocén kor vége felé. A mai fajok ősei, körülbelül a miocén kor idején terjedtek szét Ázsiából.
A ma élő orrszarvú fajok közül a szumátrait tekintik a miocén korban élt őseihez legközelebb állónak, ez a faj mutatja magán a legtöbb ősi jegyet. Őslénytani leletek szerint a Dicerorhinus nem a kora miocénből származik, azaz 23–16 millió éves. Több fosszilis fajt is ebbe a nembe soroltak, azonban a szumátrai fajon kívül a jelenkorban már más faj nem tartozott ehhez a nemhez. A DNS-vizsgálatok azt mutatják, hogy a Dicerorhinus körülbelül 25,9 (± 1,9) millió éve vált el a ma is élő másik négy fajtól. Hogy a szumátrai orrszarvú ezekkel az orrszarvú fajokkal milyen rokonsági kapcsolatban áll, az három különböző hipotézis szerint eltérő. Az egyik feltevés szerint a szumátrai orrszarvú az afrikai keskenyszájú orrszarvúval (Diceros bicornis) és szélesszájú orrszarvúval (Ceratotherium simum) áll szoros kapcsolatban, mivel ezeknek a fajoknak két tülkük van egy helyett. Egy másik feltevés szerint a szumátrai az indiai és a jávai orrszarvú testvér taxonja, mivel előfordulási területeik majdnem azonosak. A legújabb kutatási eredmények alapján azonban rendszertani szakértők azt feltételezik, hogy az afrikai orrszarvúak (keskeny- és szélesszájú), az ázsiai orrszarvúak (indiai és jávai) és a szumátrai orrszarvú három teljesen eltérő fejlődési ágat képviselnek, (amelyek kb. 25,9 millió éve váltak szét) de, hogy ezek közül melyik vált el előbb a többitől, az egyelőre még tisztázatlan.
Anatómiai hasonlóságok miatt feltételezik, hogy a szumátrai orrszarvú közeli rokonságban áll a késő pleisztocén korban (legutóbbi jégkorszak) élt gyapjas orrszarvúval (Coelodonta antiquitatis). A fosszilis faj a nevét a vastag, gyapjas bundájáról kapta, ahogy a szumátrai fajt is szokták szőrös orrszarvúnak nevezni (hairy rhino angolul). A gyapjas orrszarvú Kína területén jelent meg először, ahonnan később benépesítette Eurázsiát: a Koreai-félszigettől kezdve egészen Spanyolországig megtalálhaó volt. A gyapjas orrszarvú túlélte a jégkorszakot, de akárcsak a gyapjas mamut (Mammuthus primigenius) tízezer évvel ezelőtt már szinte teljesen kihalt. Habár egyes morfológiai kutatások megkérdőjelezték a gyapjas orrszarvú és a szumátrai orrszarvú rokonságát, az újabb molekuláris vizsgálatok alátámasztják, hogy a két faj testvér taxonok.
Előfordulása bélyegkép|balra|200px|Szumátrai orrszarvú a Way Kambas Nemzeti Parkban
Ez az orrszarvúfaj egyaránt megél az alföldek és hegységek esőerdeiben, mocsaraiban és köderdeiben. Főleg a dombos vízközeli élőhelyeket kedveli, ahol a meredek lejtőkön nagyon sűrű az aljnövényzet. A történelmi időkben a szumátrai orrszarvú előfordulási területe Bangladestől és Kelet-Indiától kezdve, Mianmar északi részén és a Maláj-félszigeten keresztül, egészen Szumátráig és a borneói Sabahig terjedt. Kambodzsai, laoszi és vietnámi elterjedése nincs hivatalos kutatásokkal megerősítve. E faj nemrég még élő példányai a Maláj-félszigeten, Szumátrán és a borneói Sabah szövetségi államban találhatók meg. Egyes természetvédők azt remélik, hogy Mianmar kevésbé feltárt őserdeiben még megtalálható ez az orrszarvúfaj, bár ennek igen kicsi az esélye. A mianmari politikai helyzet ezidáig megakadályozta az orrszarvú felkutatását. A legutolsó indiai beszámolók erről az emlősről az 1990-es években érkeztek.
A megmaradt szumátrai orrszarvú egyedek igen szétszóródva élnek, a többi ázsiai orrszarvútól eltérően időnként sem gyűlnek össze, emiatt a kutatásuk, tanulmányozásuk és védelmezésük igen nehéz. A világon már csak öt helyen található meg a szabad természetben: a szumátrai Bukit Barisan Selatan, Gunung Leuser és Way Kambas nemzeti parkokban, a borneói Sabah államban levő Danum-völgyben, valamint Borneó indonéziai részén, Samarindahtól nyugatra.
Szumátra legnagyobb védett területén az 1980-as években, a Kerinci Seblat Nemzeti Parkban becslések szerint körülbelül 500 egyed élt, azonban az orvvadászat miatt ezt az állományt kihaltnak vélik. Nagyon valószínűtlen, hogy a Maláj-félszigeten még élne ilyen állat.
bélyegkép|jobbra|200px|Borneói köderdő
A szumátrai orrszarvú esetén a genetikai mutációk vizsgálata három különböző fejlődési vonalat (haplotípust) mutat. A fejlődésük során úgy tűnik a Malaka-szoros nem volt olyan áthatolhatatlan határ mint a Szumátrán végighúzódó Barisan-hegység, mivel a vizsgálatok szerint a sziget keleti részén és a Maláj-félszigeten élő példányok között nem találtak eltérést, a hegy túloldalán, Szumátra nyugati részén élő állomány génjeiben csak kisebb eltérést találtak, és ezekhez képest jóval nagyobb eltérést találtak a Borneón élő állomány esetén. Bár Szumátra és Borneó csak a pleisztocén vége óta (kb. éve) nem olvadnak egybe a kontinentális Ázsiával (a jégkorszak alatt a tengerszint jóval alacsonyabb volt) így kellett, hogy legyen valamilyen más természetes határ az állományok között, mert a génmutációk közötti nagyobb különbség régebbről ered. Valószínűleg volt egy félsivatagos, kiszáradt folyóvölgyekkel tarkított szélesebb észak-déli sáv, ami elválasztotta a borneói állományt a többitől, ahogy ezt egyes kutatók feltételezik, míg a Maláj-félsziget és Szumátra keleti része átjárható volt mindvégig. (Bár a Barisan-hegység jóval korábbi: kora krétakori, az nem volt teljesen áthatolhatatlan.) A fajmegörző programok szempontjából a kutatók megállapították, hogy a Maláj-félszigeten és kelet Szumátrán élő állomány nem tér el annyira a sziget nyugati, elszigeteltebb állományától, hogy ne lennének képesek egészségesen szaporodni egymással, ugyanakkor úgy gondolják, hogy a Borneón élő állomány már elég nagy eltérést mutat a többihez képest, így ennek fejlődési vonalát egyelőre nem lenne tanácsos keresztezni. Mivel a vizsgálataik a mitokondroális és nem a sejtmag génjein alapulnak, szerintük lehetséges, hogy a szaporodás során sérül a génkészletük, amit mindenképpen kerülni kell, amíg a létszámuk még elegendő és nem kapnak biztató eredményeket hasonló keresztezési programokból. A fajmegörző programok keretében elkezdték feltérképezni az orrszarvú állományok genetikai készletének beszűkülését is. Ez egyelőre azt mutatja, hogy a szumátrai orrszarvú génvariációs szintje eléri a kevésbé fenyegetett afrikai fajokét, de a szumátrai orrszarvú esetén a vizsgálatok még nem annyira előrehaladottak, így meg kell várni a további eredményeket, hogy ez bizonyosság legyen.