Flavia Pennetta (Brindisi, Olaszország, 1982. február 25. –) olasz teniszezőnő, junior korában párosban, felnőttként egyéniben és párosban is Grand Slam-tornagyőztes volt, egykori páros világelső, négyszeres Fed-kupa-győztes, kétszeres olimpikon.
Profi karrierjét 2000-ben kezdte, pályafutása alatt 11 egyéni és 17 páros WTA-tornát nyert meg. Ő volt az első olasz teniszezőnő, aki bekerült a top 10-be, és az első olasz teniszezőnő, aki vezette a páros világranglistát. Legjobb világranglista helyezése egyéniben a 6. hely volt 2015. szeptember 28-án, párosban 2011. február 28-án került az első helyre, és összesen 18 héten állt a világranglista élén.
2006-ban Mara Santangelo, Francesca Schiavone és Roberta Vinci csapattársaként hozzásegítette Olaszország csapatát a Fed-kupa megnyeréséhez. 2009-ben és 2010-ben is tagja volt az győztes olasz Fed-kupa-csapatnak (mindkét kiírásban az amerikai válogatottat verték meg). 2013-ban a döntőben Oroszország legyőzésével szerezte negyedik FED-kupa aranyérmét.
Grand Slam-tornán párosban ért el nagyobb sikereket, 2005-ben döntős volt a US Openen (Jelena Gyementyjeva volt a partnere), a 2011-es Australian Opent pedig Gisela Dulkóval megnyerték. Egyéniben 2015-ben pályafutása során először jutott Grand Slam-torna döntőjébe, és első olasz versenyzőként megnyerte a US Opent. A szezon végén, a WTA Finals tornát követően, 2015. október 29-ével bejelentette visszavonulását. Top10-es versenyzőként, a világranglista 8. helyén fejezte be pályafutását.
Olaszország képviseletében vett részt a 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpia egyéni és páros versenyein. A 2008-as olimpia női páros versenyén Francesca Schiavonéval párban a negyeddöntőig jutott.
Pennettát 2007. január 24-én Lovagi Érdemrenddel tüntette ki az olasz köztársasági elnök. 2014-ben megkapta az Olasz Olimpiai Bizottság Arany Emlékérmét.
2016-ban megházasodott, férje Fabio Fognini teniszező. 2017. május 19-én jelentették be Frederick nevű fiúk születését.
Pályafutása
Flavia 5 éves volt, amikor édesapja elkezdte megtanítani a teniszre. Kedvenc borítása a kemény, kedvenc ütése pedig a fonákja. Példaképe Szeles Mónika.
1997–2003
Pennetta 1997-ben kezdett el ITF-tornákon játszani, első sikerére 1998-ig kellett várnia. Roberta Vincivel az oldalán ekkor megnyerték a Brindisiben és a Quartu Sant’Elenában rendezett ITF-versenyt is párosban. Ebben az évben játszott először WTA-tornán, Palermóban, de a selejtezők során elbukott.
1999-ben egyéniben is diadalmaskodott, Vincivel megnyerte a cagliari és az algherói ITF-tornát, így ismét két tornagyőzelmet jegyeztek, sőt megnyerték az 1999-es Roland Garrost a lányok páros versenyében. (Az eredmény megtekinthető egy időintervallum kiválasztásával: 1999. június 6.)
2002-ben szerepelt először WTA-főtáblán, Memphisben (az első körben kikapott). 2002. szeptember 23-án bekerült a top 100-ba (100. volt az akkori világranglistán).
2003-ban sokkal sikeresebb volt, mint az előző években, ugyanis Hyderabadban az elődöntőig jutott el (a későbbi győztes Tamarine Tanasugarntól kapott ki), háromszor pedig csak a negyeddöntőben esett ki (Canberra, Bogotá és Acapulco). Ez volt az első év, amikor szerepelhetett Grand Slam-tornán. Az Australian Openen és a US Openen az első körben búcsúzott, Wimbledonban a második kanyarban esett ki. A legjobb eredményét a Roland Garroson érte el, ahol a második körben megverte a 21. kiemelt Lisa Raymondot, végül a harmadik körben kikapott Mandula Petrától.
2004
A 2004-es évet Pennetta a Canberra Internationalon kezdte, ahol megverte Natalia Gussonit és Tamarine Tanasugarnt két szettben, de kikapott Julija Vakulenkótól 6–4, 6–4-re. Az Australian Openen nem volt sikeres, honfitársától, Antonella Serra Zanettitől kapott ki az első fordulóban.
Acapulcóban március elején bekerült élete első WTA-döntőjébe, de elvesztette azt Iveta Benešovával szemben 7–6, 6–4-re. Az amerikai BNP Paribas Openen a második körben kapott ki Marija Sarapovától, miután az első fordulóban legyőzte Ľudmila Cervanovát. A marokkói Casablancában és a portugáliai Estorilban egyaránt a második körben búcsúzott, először Ľubomíra Kurhajcová, másodszor Iveta Benešová verte őt meg. A Budapest Grand Prix-n az első körben megverte Gubacsi Zsófiát, a második kanyarban felülmúlta Barbara Schettet, míg a negyeddöntőben Sanda Mamićot győzte le 6–4, 2–6, 6–2-re. Az elődöntőben viszont kikapott a későbbi bajnok Jelena Jankovićtól 6–3, 6–4-re.
Rómában az első körben magabiztosan, 6–0, 6–3-ra legyőzte Laura Granvillet, majd a második körben kiejtette a 6. kiemelt Nagyja Petrovát 1–6, 7–6, 6–4-gyel. Végül kikapott Anná Szmasnóvától 6–2, 6–2-es arányban. A Roland Garroson ismételten Anná Szmasnóvától kapott ki 6–1, 6–4-re.
Az AEGON Classicon a második körben kapott ki a 8. kiemelt Alicia Moliktól, majd a következő héten, Hollandiában Barbara Schett-től kapott ki (szintén a második kanyarban). Wimbledonban az első fordulóban a 10. kiemelt Nagyja Petrovát kapta az első körben, és egy szettet tudott nyerni, de ez kevésnek bizonyult (3–6, 6–2, 4–6).
A palermói rendezésű tornán Pennetta hazai közönség előtt döntőbe jutott, de kikapott a 2. kiemelt Anabel Medina Garriguestől 6–4 6–4-re, aztán Stockholmban kikapott Henrieta Nagyovától az első körben. Mivel kemény pályán az előző héten nem ért el sikert, visszatért a salakos pályákra. Lengyelországban, Sopotban Pennetta a döntőig vezető úton szettet sem veszített ellenfelei ellen. A döntőben 7–5, 3–6, 6–3-as arányban múlta felül a 11. kiemelt Klára Zakopalovát.
Az év végi kemény-pályás szezonja nem sikerült jól, öt versenyéből háromszor jutott csak el a második körig, annál tovább viszont egyszer sem. A US Openen a 22. kiemelt Magdalena Maleevától kapott ki az első fordulóban.
2005
Brisbane-ben kezdte az évet, viszont a tornája nem sikerült jól. Az Australian Openen Mandula Petrától kapott ki, úgy, hogy az első szettet 7–6-ra megnyerte (7–6, 1–6, 3–6). Bogotában a döntőben megverte Lourdes Domínguez Linót, a következő héten pedig Ľudmila Cervanovát verte az Abierto Mexicano Telcel döntőjében.
A Roland Garrosig csak kisebb sikereket ért el, majd az év második Grand Slam-tornáján megverte Jill Craybast és Marta Domachowskát, de a harmadik körben kikapott a 8. kiemelt Patty Schnydertől 6–4, 0–6, 1–6-ra. Wimbledonban még sikeresebb volt, ott a negyedik fordulóba jutott, viszont kikapott a 12. helyen rangsorolt Mary Pierce-től 6–3, 6–1-re.
A modenai és a palermói versenyeken egyaránt az elődöntőben búcsúzott. A kanadai Rogers Cupon a negyeddöntőig menetelt (igaz a 3. körben nem kellett játszania, Serena Williams visszalépett a tornától), a későbbi győztes Kim Clijsters állította meg Pennettát a legjobb nyolc között.
A US Openen ismét az első fordulóban esett ki, ezúttal Julia Schruff verte őt meg 4–6, 6–3, 5–7-re. Németországban óriási meglepetésre búcsúztatta a 4. kiemelt Justine Henint a második körben, de a negyeddöntőben kikapott Daniela Hantuchovától. A Kremlin Cupon, Oroszországban a 3. Mary Pierce-től kapott ki, míg a Zürich Openen a 6. helyen rangsorolt Patty Schnyder búcsúztatta őt a versenytől.
2006
2006-ban visszatért Brisbanebe és a döntőig vezető úton megverte Li Nát, az 5. kiemelt Tatiana Golovint, és a szabad-kártyás Martina Hingist. A döntőben Lucie Šafářovát verte meg 6–3, 6–4-re. A Medibank Internationalon az első körben a selejtezős Li Nától kapott ki, majd az Australian Openen a harmadik kanyarig jutott el, ahol a 16. kiemelt Nicole Vaidišovától kapott ki 6–4, 6–2-re.
Ezután címvédőként indult a Copa Colsanitason és a mexikói Acapulcóban, de mindkét tornán a döntőben kapott ki, Lourdes Dominguez Linótól 7–6, 6–4-re és Anna-Lena Grönefeldtől 6–1, 4–6, 6–2-re. Az Indian Wells-i tornán az első körben erőnyerő volt, a másodikban legyőzte Ivana Lisjakot, de a harmadik fordulóban Emma Laine ellen 1–0-s állásnál feladta a meccset csuklósérülés miatt.
Estroilban csuklósérülése után pályára lépett, és az elődöntőben kapott ki a 6. kiemelt Cseng Csiétől 6–2, 6–3-ra. A Rome Mastersen megverte Katerina Bondarenkót, Catalina Castanót, és Anabel Medina Garriguest, de a negyeddöntőben kikapott Martina Hingistől két sima szettben. A Roland Garroson legyőzte Bethanie Mattek-Sandsot 6–3, 6–1-re, majd a szerencsés vesztesként a főtáblára kerülő Kirsten Flipkenst is, végül a 9. kiemelt Francesca Schiavonetól kikapott döntőszett 9–7-re.
A június végén kezdődő wimbledoni teniszbajnokságon a 4. körig jutott el, csak a 4. helyen kiemelt Marija Sarapova tudta őt legyőzni 7–6, 3–6, 6–3-ra. Palermóban az első körben kapott ki.
A következő versenye az augusztus 1-jén kezdődő Mercury Insurance Open volt. Az első körben legyőzte a szabadkártyával induló Lisa Raymondot, a második körben pedig Jamea Jacksont verte 6–2, 7–6-ra. A harmadik körben alulmaradt a 8. kiemelt Martina Hingisszel szemben, így kiesett.
2007
Brisbane-ben, Hobartban és az Australian Openen is egyaránt az első körben búcsúzott az év elején. Ezt követően javult a formája, és a Copa Colsanitason az elődöntőig jutott, ahol a későbbi bajnok honfitársa, Roberta Vinci verte őt meg 3–6, 7–6, 6–2-es arányban.
A következő tornáján Acapulcóban bejutott a döntőbe is, de kikapott a francia Émilie Loit-tól 7–6, 6–4-re. Az amerikai kemény pályás (BNP Paribas Open, Miami) és salakos versenyeken (Ponte Vedra Beach, Charleston) az első körben búcsúzott. Estorilban ez a sorozat megtört, az első fordulóban legyőzte Arantxa Parra Santonját, viszont a második körben kikapott Gisela Dulkótól. A következő három versenyén viszont (beleértve a Roland Garrost is) megint az első fordulóban esett ki.
Barcelonában visszavágott Émilie Loit-nak a negyeddöntőben, de az elődöntőben kikapott a későbbi győztes Meghann Shaughnessytől. A hollandiai 's-Hertogenboschban a 4. kiemelt Gyinara Szafinától kapott ki a negyeddöntőben. Az Australian Openen és a Roland Garroson elszenvedett első körös vereség Wimbledonban is megismétlődött, a 18. kiemelt, későbbi döntős Marion Bartolitól kapott ki 6–3, 6–1-re. Palermóban legyőzte a 6. kiemelt Aravane Rezaït az első körben, felülmúlta Gallovits Edinát, végül kikapott a 2. helyen rangsorolt Martina Müllertől.
Bad Gasteinben ismét egy első fordulós vereséget szenvedett, majd Los Angelesben is ugyanebben a körben búcsúzott. A torontói Rogers Cup selejtezőinek sikeres megvívása után főtáblára került, ahol a második fordulóban a 10. kiemelt Patty Schnyder verte őt meg 6–3, 6–2-re. A New Haven-i tornán már nem volt ennyire sikeres, a selejtezőkben elbukott. A US Openen megtörte az első körös búcsúk sorozatát a Grand Slam-tornákon, és legyőzte Peng Suajt 1–6, 6–3, 6–4-re, a másodikban viszont kikapott a 13. helyen rangsorolt Nicole Vaidišovától 6–2, 7–6-ra.
A Szöulban megrendezett Hansol Korea Openen már jobb formát mutatott. Az első körben a 8. kiemelt Morigami Akikót búcsúztatta 6–2, 6–3-mal, majd a második fordulóban Pauline Parmentier legyőzésével biztosította a helyét a legjobb nyolc között. A negyeddöntőben Morita Ajumit verte meg 6–1, 6–2-re, majd az elődöntőben az 1. kiemelt Venus Williamsszel játszott. Pennettának nem sikerült megnyernie a meccset, így kiesett, Williams pedig Pennetta búcsúztatása után megnyerte a tornát. Tokióban is az elődöntőig jutott el, s az első két körben amerikai ellenfelet verve (Ahsha Rolle és Abigail Spears személyében) a negyeddöntőbe jutott, ahol megverte a 2. kiemelt Szánija Mirzát 6–4, 6–4-re. Az elődöntőben viszont kikapott az 5. helyen rangsorolt Virginie Razzanótól 4–6, 7–5, 6–3-ra.
Az év utolsó előtti tornáján (a PTT Bangkok Openen) megverte Noppawan Lertcheewakarnt az első, Casey Dellacquát a második körben, a 3. kiemelt Sahar Peért a negyeddöntőben, a 2. helyen rangsorolt Venus Williamst pedig az elődöntőben. A döntőben Csan Jung-zsant győzte le 6–1, 6–3-ra, így 2007-ben is lett egy tornagyőzelme. Végül Linzben az első fordulóban kikapott Nicole Vaidišovától 6–4, 3–6, 6–7-re.
2008