Szophoklész, Sophokles (Kolónosz, ma Athén Kolokithu nevű elővárosa, i. e. 497 vagy i. e. 496 – Athén, i. e. 406 vagy i. e. 405) görög drámaíró és tragédiaköltő.

Korában újszerűnek számított verselési formája, főként azzal ragadta meg nézői figyelmét, hogy bátran és lendületesen ábrázolta kora aktuális politikai problémáit, és hősében Athénnak, a tengeri szövetség fejének kulturális küldetését dicsőítette. Huszonnyolc évesen már részt vett drámai versenyen, ahol Triptolemosz című darabjával első díjat nyert. Huszonnégy győzelmet aratott a versenyeken.

A színpadi előadásokban is újítónak számított. Arisztotelész írta róla, hogy: „Három színészt és díszleteket Szophoklész alkalmazott először”.Arisztotelész: Póetika Életrajzából pedig megtudhatjuk, hogy ő növelte a kórus tagjainak számát 12-ről 15-re.

A hellenisztikus kor híres alexandriai nagy könyvtára 130 Szophoklésznek tulajdonított művet őrzött. Mára hét drámája és egy szatírjátéka maradt fenn.

Élete 150px|bélyegkép|jobbra|Szophoklész A következőket írta róla egy ismeretlen szerző: "Szophoklész athéni származású férfi volt, Szophillosz fia. Apja nem ács vagy fémműves, ahogyan Arisztoxenosz mondja, sem pedig kardkovács, mint Isztratosz állítja, hanem bizonyára fémműves- vagy ács rabszolgák dolgozhattak a műhelyében. Valószínűtlen ugyanis, hogy annyira megtisztelték volna egy mesterember gyermekét, hogy Periklésszel és Thükhüdiaidésszel, a város első embereivel együtt válasszák meg hadvezérnek; de nem hagyták volna gúnyos megjegyzés nélkül ezt a tényt a komédiaírók sem, akik Themisztoklészt sem kímélték… Athéni származású volt, Kolónosz községben született, életével és költészetével is kimagasló; szépen és jólétben nevelték s iskoláztatták, később pedig állami és követi tisztségekre is méltónak bizonyult."

Kolónoszban született, Athén városától északra, előkelő családban. A fiatal Szophoklész már korán tehetségesnek bizonyult a gimnasztikában és a költészetben egyaránt: a költői siker élete végéig elkísérte.

Nevéhez fűződik a drámai előadás megújítása. A legkorábbi életrajzi adatunk róla az, hogy i. e. 480-ban a szalamiszi győzelem örömére rendezett ünnepen a fiúkarban énekelt. Drámaírói pályáján első győzelmét Aiszkhülosszal szemben aratta i. e. 468-ban, Triptolemosz című tragédiájával és az elkövetkező 40 évben még több mint 100 művet alkotott. Főként költői sikerének köszönhette, hogy I. e. 443. és i. e. 442 között a Déloszi Szövetség kincstárnokainak egyike volt, az Antigoné bemutatását követően pedig a hadvezéri testület tagjává választották. Periklész is nagyra becsülte. I. e. 441–440-ben, a szamoszi háborúban Periklész mellé sztratégoszul választották, ez azonban inkább akkorra már kiemelkedő népszerűsége, mintsem tényleges hadvezéri képességei miatt történt. Az i. e. 411-es arisztokrata államcsíny idején, az oligarchákat támogatta, így Nikiasz hadvezér társának választották. Egy ókori ismeretlen szerző szerint öregkorában családi problémákkal küzdött: fia gondnokság alá akarta helyeztetni, ekkor írta meg Oidipusz Kolónoszban című drámáját. Az Aszklépiosz-kultusz egyik meghonosítója volt Athénban, ezért halála után őt magát is vallási tiszteletben részesítették, mint héroszt.

I. e. 406 őszén halt meg Athénban. Holttestét Kolónoszba akarták vinni, Oidipusz mondai sírjának a közelébe, a vidék azonban az ellenséges spártai sereg kezén volt. A monda szerint Dionüszosz megjelent az ellenséges vezér, Lüandrosz álmában, és azt parancsolta neki, hogy engedjen utat a nagy költő hamvainak, amit Lüandrosz teljesített is. Így a költő hamvait a város falától két kilométerre helyezték örök nyugalomra. Sírját – amelynek feliratát fia, Iphón költötte – egy szirén domborműve díszítette.

Drámái

Ókori források adatai szerint százhúsznál több darabot írt. Legalább harminc alkalommal lépett fel drámai versenyeken, hússzor (egy másik forrás szerint huszonnégyszer) szerezte meg az első helyet, másodiknál rosszabb pedig sosem volt. Írt elégiákat és más költeményeket is, ezek azonban néhány elszórt, apró töredék kivételével elvesztek. Drámái közül is mindössze hét maradt fenn teljes egészében, s egy félig. Ezek a következők:

Aiasz bélyegkép|Akhilleusz és Aiasz Bemutatásának időpontja bizonytalan, a filológusok mai álláspontja szerint a fennmaradt drámák közül ezt mutatták be a legkorábban. Cselekménye szerint a trójai háborúban az elesett Akhilleusz fegyvereit nem az utána következő legnagyobb hős, Aiasz kapja meg, hanem Odüsszeusz. Aiasz sértettségében le akarja gyilkolni a görög sereg vezéreit, de Pallasz Athéné tébolyt bocsát rá, s őrültségében marhákat mészárol le abban a hiszemben, hogy a fővezéreket öli meg. Kijózanodása után rádöbben, mit tett, és szégyenében öngyilkosságot követ el. A sereg vezérei holtában akarnak bosszút állni rajta: nem engedik, hogy a testét eltemessék. Végül Odüsszeusz közbelép, s megtörténik a temetés. A darab a nagyra hivatott, ám énközpontú, a rendet nem tűrő egyén és az egyént maga alá rendelő, bosszúálló közösség konfliktusának története.

Trakhiszi nők

Eredeti címe: Trakhinai. Keletkezésének időpontja mindmáig vita tárgya: van, aki Szophoklész korai munkájának tartja, de van, aki szerint egészen késői mű. Cselekménye szerint Déianeira, Héraklész felesége otthon aggódva várja harcoló férjét. Szorongását fokozza, hogy egy régi jóslat szerint Héraklész sokáig és boldogan élhet, ha egy bizonyos napot szerencsésen túlél, s a darab épp ezen a napon játszódik. Héraklész, aki megölte Iólkosz királyának, Eurütosznak a fiát, és akinek emiatt büntetésből egy esztendeig Omphalé kis-ázsiai királynő szolgálatában női munkát kellett végeznie, e szégyenért bosszúból feldúlja Iólkoszt. Ez azonban nem az igazi ok: a városdúlás azért történt, mert Héraklész eszeveszetten megkívánta Eurütosz leányát, Iolét, de Eurütosz megszégyenítőleg elutasította őt. A város lerombolása után a hadizsákmánnyal együtt Iolét is hazaküldi. Déianeira keserűen tudja meg az ostrom igazi okát, mert tudja, hogy a fiatal nővel szemben ő, akinek már egy felnőtt fia van Héraklésztől, vesztes kell, hogy maradjon. Kísérletet tesz Héraklész visszahódítására: az egykor őt meggyalázni akaró, Héraklész által megölt kentaur, Nesszosz vérébe mártott köpenyt küld férjének azért, mert a haldokló Nesszosz azt mondta neki, hogy ezzel mindig biztosíthatja Héraklész szerelmét. A köpeny ehelyett rettenetes kínokat okoz Héraklésznek, aki öngyilkos lesz: fiával, Hüllosszal máglyán elégetteti magát. Déianeira szintén megöli magát. A darab a szerelem, a bosszú, a csalás és a megcsalatás tragédiája. Érdekes, hogy a darab végén Hüllosz az isteneket okolja a tragédiáért, s Szophoklész nyitva hagyja a kérdést, hogy jogosan-e.

Antigoné bélyegkép|Antigoné eltemeti Polüneikészt

Bemutatója feltehetőleg i. e. 442-ben volt. Cselekménye: Polüneikész, Oidipusz fia, akit testvére, Eteoklész elűzött Thébaiból, visszatérve ostrom alá veszi a várost. A két testvér a csatában megöli egymást, ezzel beteljesítve apjuk átkát. Kreón, az új király megtiltja a szülővárosa ellen fegyvert fogó Polüneikész eltemetését, azonban a halott nővére, Antigoné mégis eltemeti öccsét, mivel az istenek törvénye ezt rendeli. Kreón épp ezért ki akarja végeztetni a lányt. Hiába inti fia, aki egyben Antigoné jegyese, Haimón, a király hajthatatlan marad. Csupán akkor rendül meg, amikor a vak jós, Teiresziasz az istenek büntetését helyezi kilátásba, de már késő: Antigoné halott, Haimón öngyilkos lesz, s fia halálának hírére Kreón felesége is végez magával. Kreón csak késve ismeri fel, hogy az isteni törvényt nem lehet áthágni, mivel abszolút, ő pedig a saját értékrendjét kívánta abszolúttá, a halálon túl is érvényessé tenni. Az isteni világrendet egyedül Antigoné képviseli, s tragédiája, hogy épp emiatt hal meg.

Oidipusz király

Eredeti címe: Oidipusz türannosz. Bemutatója talán i. e. 426-ban volt. Cselekménye: Thébai városát pestisjárvány sújtja, mert a sok évvel azelőtt megölt Laiosz király gyilkosát még mindig nem találták és büntették meg. Oidipusz, aki közvetlenül Laiosz után lett Thébai uralkodója, nagy erővel lát a gyilkos kereséséhez, ám nagy megdöbbenésére és felháborodására Teiresziasz, a vak jós azt állítja, hogy a gyilkos ő maga, és homályosan ugyan, de egyéb szörnyűségekkel is vádolja. Oidipusz visszautasítja a vádat, sőt azzal gyanúsítja meg a jóst, hogy Kreónnal, Iokaszté bátyjával összeesküvést szőnek ellene. Megjelenik Iokaszté, aki azzal nyugtatgatja Oidipuszt, hogy a jóslatokkal nem érdemes törődni, hisz Laioszról az volt a jóslat, hogy saját fia öli majd meg, de rablók végeztek vele egy hármas keresztúton. Oidipusz megrémül, hisz amikor Thébaiba jött, ő is megölt egy idősebb embert egy ilyen keresztúton. A nyomozás így indul meg, egyre mélyebbre hatolva a múltba: kiderül, hogy Oidipusz nem a korinthoszi királyi pár fia, mint hitte, hanem Thébai szülötte, sőt a királynak, Laiosznak és Iokaszténak fia, akiről születésekor úgy szólt a jóslat, hogy egykor megöli apját és feleségül veszi az anyját. Emiatt csecsemőkorában el akarták pusztítani, de életben maradt, és akaratlanul bár, de betöltötte a jóslatot. Iokaszté öngyilkos lesz, Oidipusz megvakítja magát, s száműzetésbe szeretne menni, távol a borzalom színhelyétől, de míg a Delphoi jósda nem nyilatkozik, maradnia kell. Az Oidipuszt sokan végzetdrámának tartják, de nem az. A darabban nem az áll az előtérben, hogy sorsát senki sem kerülheti el, hanem az, hogy az emberek a szép látszatok világában élnek (Oidipusz a jó király, példás családapa, nagyeszű ember stb.), a valóság azonban borzalmasan más (Oidipusz tette hozta a pestist a városra, Oidipusz az apagyilkos, a vérfertőző, a vak, aki nem látta, miben él). Oidipusz azt hitte, tévedhetetlen, biztos volt a tudásában, de fel kellett ismernie, hogy tudása – mint minden emberi tudás – korlátozott és esendő.

Élektra

Bemutatásának időpontja teljesen bizonytalan, talán i. e. 420 körül lehetett. Az is vitatott, hogy Euripidész vagy Szophoklész Élektrája korábbi-e. Cselekménye: Klütaimnésztra, Agamemnón felesége megöli férjét, mert az feláldozta leányukat, Iphigeniát. Oresztész, a fiuk, akit apja meggyilkolása után külföldre loptak, nevelője kíséretében mint ismeretlen hazatér, hogy apja haláláért bosszút álljon, megölje anyját és annak szeretőjét, a gyilkosságban bűnrészes Aigiszthoszt. Oresztész nővére, Élektra otthon szolgasorban él, s várja, hogy Oresztész hazaérjen s bosszút álljon. A nevelő azonban, hogy minden gyanút elaltasson, azt állítja, hogy Oresztész meghalt a delphoi versenyjátékokon. Élektra kétségbeesik, Klütaimnésztra viszont megörül, hogy nem kell a bosszútól félnie, de mindeközben ő is érez valami különös megrendülést. Hamarosan megjelenik Oresztész, kezében tartva az urnát, amelyben saját hamvai volnának, Élektra gyászát látva azonban leleplezi magát. A két testvér egymásra találásának örömét a nevelő szakítja félbe, aki cselekvésre sürgeti őket. Oresztész a palotába megy, ahol megöli Klütaimnésztrát, majd a hazatérő Aigiszthoszt is. A darab Szophoklész egyik legproblematikusabb alkotása: a magyarázók egy része azon a véleményen van, hogy az író helyesli Oresztész tettét, mások viszont azon, hogy közvetve elítéli. Szophoklész nem ad egyértelmű választ.

Philoktétész