A Bátori-barlang Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban lévő Budapest II. kerületében, közkedvelt kirándulóhelyen található. Őslénytani és régészeti leletek kerültek elő belőle. Ebben a barlangban volt remete Báthory László és a középkorban bányásztak is benne.
A barlang leírása
Nyílása közvetlenül a Nagy-Hárs-hegy csúcsa alatt, a hegy ÉK-i oldalán található. A barlang megközelíthető a Gyermekvasút Szépjuhászné, illetve Hárs-hegy állomásairól a sárga sáv turistajelzést követve. Turistatérképeken is jelölve van a barlang helye. Hossza 360 m, függőleges kiterjedése 56 m és vízszintes kiterjedése 40×30 m.
Valószínűleg a pliocénban alakították ki a feltörő hévizek triász dachsteini mészkőben, de a barlang felső szakaszai átnyúlnak a hárshegyi homokkőbe. Jellemző, hévizes eredetű morfológiai formái az egymáshoz kapcsolódó gömbfülkék. A vízszintes járatokhoz nehezen, vagy csak technikai eszközök használatával járható, meredek aknák kapcsolódnak. Változatos alakú és színű képződmények, például borsókövek, karfiolok és kis mennyiségben cseppkövek találhatók falain. A gömbös formákat befedő vöröses-sárgás színű borsókőbevonatok fokozzák képződményeinek látványát. Hematit- és limonittartalmú telepek is előfordulnak a barlangban. A járatok természetes jellegét a középkori bányászat okozta mesterséges beavatkozás nyomai törik meg a Nagy-lépcsőktől beljebb elhelyezkedő részben.
A barlang változatos arculatú, jól elkülöníthető részekből áll. A Bejárati-terem 6–10 m hosszú, 3–6 m széles és magassága eléri a 8 m-t. Az 1960-as években végzett feltárómunka jelentős járatszintsüllyesztése ellenére a teremben, amely a legnagyobb a barlangban, még mindig nagy mennyiségű kitöltés van. A terem falai képződménymentesek és a teremben az év legtöbb napján jelentős csepegés figyelhető meg. Aljára a 4 m-rel magasabban lévő természetes (mára már tágított) bejárattól vaslépcsőn lehet lejutni. A terem talpszintjén van az 1966-ban robbantással megnyitott mesterséges bejárat. Ebben a régen 2–3 m-rel magasabban elhelyezkedő teremben, a továbbvezető hasadék előtt állt a nyomtalanul eltűnt márványoltár.
A barlang legmélyebb pontjáig tartó Piramis-ág a barlang képződményekben leggazdagabb része, ahol a változatos színű borsókő- és karfiolcsoportokon túl hófehér gipszkristályegyüttesek és cseppkövek figyelhetők meg. A borsókővel fedett falfelületeket sárga, valamint fehér kalcitszivacs vonja be. A járat két gömbfülkesorból áll, amelyeket szűk, feltöltődött kürtő zár le. E szakasz legszebb része a Tavas-terem, vagy Itató, ahol a falakat csillogó kalcit-aragonit bevonat fedi.
A terem alján majdnem 0,5 m² vízfelszínű, változó vízszintű kis tó van, melyet már egy 1802-ből származó leírás is említett. A Tavas-teremben néha enyhe szén-dioxid érzékelhető, de nincsenek adatok koncentrációjára. A Hűség terme nevű terem falán is változatos alakú borsókőbevonat található, és itt szintén kialakult a csak erre a szakaszra jellemző tejfehér cseppkő. A falak néhol telérekkel átszőtt mészkőből állnak, melynek felületén fekete ásványi szemcsék ülnek. Mennyezetét nagyon laza, mállékony, rostos szerkezetű kalcitszivacs képezi.
bélyegkép|262px|balra|A Bátori-barlang bejáratának előtere 2020-ban
A kb. 15 m mélyen fekvő Hármas termi ágba (a Szabó László-terembe) vezető gömbfülkéket meredek dőlésű szerkezeti törés nehezen járható aknává egyesíti. Alján, a falakat gazdagon fedő sárgás-vöröses borsókőképződmények tövénél, főleg a sérült helyeken, hófehér hegyitej helyezkedik el. A járat utolsó előtti szintjén, a borsóköveken utólag képződött cseppkő figyelhető meg. A legalsó terem néhány, egymáshoz kapcsolódó, gömb alakú terem együttese. A barlang legmagasabban lévő pontja a Hármas-terem folytatását jelentő Kupola-teremben érhető el.
A Kis-lépcsős és a Nagy-lépcsős rész két különböző korban, eltérő vésési technikával bővített járat, ahol a szálkőzetben létrehozott lépcsők mellett értékes ipartörténeti emlékek a falakon megmaradt régi fúrólyuk- és vésésnyomok. A középkorra tehető a bányaművelések időszaka a bennük maradt puskapor vizsgálata szerint. A természetes alakzatokat csak a kis lépcsősornál lévő kis gömbfülkék képviselik. A Bánya-szakasz az egykori vasércbánya része, ahol a mesterséges beavatkozás nagyon érzékelhető. A limonit- és hematitteléreket követve bővítették az üregeket a középkori bányászat során. Még ma is számottevő mennyiségű vastartalmú telér figyelhető meg, amelyek színes foltokat alkotnak.
A Nagy-lépcsősoron lemenve a Tölcsér következik, melyben egy vaslétra a jobbra lejtősen induló Huzatos-folyosóban ér véget, melynek sok helyen homokkőből áll mennyezete. A mészkő-homokkő település érintkezésénél enyhén gyűrt és márgásodott kőzet fekszik. A jelenleg már törmelékkel egészen kitöltött 10 m hosszú és mindenhol mesterséges kialakítású Lejtakna létrehozásakor csak harántolva lettek a természetes járatok. Homokkő tömbök között vezetnek a Labirintus omlással kialakult járatai. A vízzáró homokkőréteg miatti szárazság következtében kapta nevét a Száraz-terem. Érctelérben magasodik ez a terem és a terem falai mindenhol vörös-kék-fekete limonit- és hematittartalmú kőzetből tevődnek össze.
bélyegkép|262px|A Bátori-barlang egyik része
Az eddig ismertetettektől nagyon különbözik a barlang Y-ág, Örvény-folyosó és Pálosok-terme része. A bejáratot alkotó Y-ág tektonikus törésvonal mentén kioldódott kürtővel indul, majd néhány járatra szakad. Jellegzetes forrásjárat van az Örvény-folyosóban. Az Y-ágból még két járat kezdődik. Az egyik járat a Pálosok-terme, amely egy gömbfülke. Korábban cseppkőzászlók lógtak mennyezetén, alattuk viaszos fényű cseppkőgyertyák voltak tanulmányozhatók. Sajnos napjainkra majdnem egészen elpusztultak ezek a képződmények. A másik járat 31,4 m mélységben cső alakban fejeződik be.
Régi hiedelem szerint a barlangból járat vezet a budaszentlőrinci pálos kolostorhoz, de ezt az alapos feltárás sem erősítette meg. A barlangból sok őskori lelet került elő, például gyapjas orrszarvú és gímszarvas csontvázak, de találtak benne Zsigmond és Miksa korabeli ezüst érméket, Mária Terézia idejéből származó bronzpénzt is. A barlangot tehát az újkőkorszak, a rézkor, a bronzkor, a vaskor és a korai középkor emberei is használták. Az 1700-as években bányásztak benne, hogy aranyat és ezüstöt találjanak a barlangban.
A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság hozzájárulásával látogatható.
A barlang elnevezése
A barlang Báthory Lászlóról kapta a nevét, aki 1437-től 1456-ig remetéskedett itt és a barlangban a Bibliához magyar nyelvű magyarázatokat írt. Először fordította magyarra a Bibliát. 1878-ban volt először Bátori-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Aranka-barlang (1878), Báthori-barlang (Schafarzik, Vendl, Papp 1964), Báthori barlang (Schafarzik, Vendl, Papp 1964), Báthory-barlang (Kadić 1919), Báthory barlang (Kadić 1920), Bátori barlang (Németh 1975), Bátori Cave (Takácsné, Eszterhás, Juhász, Kraus 1989), Bátori László-barlang (Kovács, Kovács 1976), Bátori László barlang (Józsa, Balogh, Lipcsei, Szabó, Rózsa 1978), Hárs-hegyi-barlang (Kordos 1984), Hárshegyi-barlang (Bertalan 1976) és Hárshegyi barlang (Dudich 1932) neveken is.
A barlang története
1850–1879 bélyegkép|262px|balra|A Bátori-barlang bejárata régen
A barlangot a Magyar Hírlap 1850-ben, majd Palugyay Imre 1852-ben említették. Rupp Jakab 1868-ban kiadott könyve szerint Báthory László a budaszentlőrinci monostor szomszédságában lévő barlangban 20 évig remetéskedett.
A Vasárnapi Ujság 1878. július 21-i számában szerzőnév nélkül kiadott közleményben az van írva, hogy barlang lett felfedezve a múlt héten a főváros mellett, a Hárs-hegy alatt. A felfedező társaság az új barlangot a kutató társaságban jelen lévő hölgyről Aranka-barlangnak nevezte el. Később azonban egy tanár megállapította Palugyay Imre Buda-Pest szabad királyi városok leírása című munkája alapján, hogy az Aranka-barlang évszázadok óta ismert és Buda az 1847. június 17-én hozott határozatával Bátori-barlangnak nevezte el, mert ott élt Bátory László, a Mátyás-korabeli Biblia-fordító.
Az 1879-ben megjelent és Margó Tivadar által írt Budapest és környéke állattani tekintetben című tanulmányban az olvasható, hogy 1878 márciusában fedezett fel Margó Tivadar a budai hegyek között, a Szépjuhászné közelében lévő nagy Hárs-hegy barlangjában kereknyergű patkósdenevért, ahol kis patkósdenevért is megfigyelt. 1878. április 2-án a Hárs-hegy kisebb barlangjában hosszúszárnyú denevért talált, ahol nagy egyedszámmal előfordul. Ezt a fajt Budapest vidékén még nem ismerték. A hárs-hegyi barlangból rőt koraidenevért (koránröpülő denevér, Vesperugo noctula) határozott meg, ahol ez a faj nagy egyedszámmal megtalálható. A budai hárs-hegyi barlangból a Vespertilio murinus (Myotis murina, közönséges denevér) más denevérfajokkal együtt ki van mutatva.
Az 1879-ben napvilágot látott és Szabó József által írt Budapest és környéke geológiai tekintetben című dolgozat szerint a Hárs-hegy keleti oldalának azon részén, közel a hegytetőhöz, ahol megaloduszos mészkő bukkan felszínre, van egy barlang, amelybe kötéllel 5–6 m mélyre lehet leereszkedni, ahol azonban láthatóan mesterségesen be van tömve a folytatás. Úgy tartják, hogy a barlang régen összeköttetésben volt a pálosok kolostorával. A barlangot Tomala Nándor 1830-ban fedezte fel és időről időre tovább hatolt benne, sőt rajzát is elkészítette. Kb. 8 évvel ezelőtt eljött hozzám, megmutatta a rajzot, és arra kért, hogy ne legyen elfelejtve a barlang. A következő nyáron szerveztem egy barlangkutató expedíciót és a kerülő segítségével meg lett találva az eldugott barlangbejárat. Wissinger tanár úr tűzoltókötél segítségével beleereszkedett a barlangba, de a kötél végén lógva sem érte el a barlang talaját. Nemsokára támpontot talált lábának, ekkor gyertyát gyújtott és látta, hogy már közel van a barlang feneke.
1906–1948 bélyegkép|262px|Emléktábla avatás a Bátori-barlangnál 1911-ben
Az 1906-ban kiadott, Zugliget és vidéke című kiadvány szerint Báthory László rendtag († 1456) egy közeli barlangban 20 évet töltött remete módjára és dolgozott a barlangban a Szentírás magyar nyelvre fordításán. Róla kapta a Hárshegy a Báthori nevet. A Nagy-Hárs-hegy É-i, Lipótmező felőli oldalán 425 m tszf. magasságban helyezkedik el a nevezetes hárshegyi barlang. A barlangot 1830-ban fedezték fel újra. Több méter hosszú, de belsejében észre lehet venni, hogy mesterségesen van eltömve folytatása. A főváros hatósága tömette be a barlangot, ami azért sajnálatos, mert belsejében olyan denevérfajok éltek, melyek a budapesti faunában különlegességnek számítottak. A Biblia-fordító Báthory László állítólag 20 évig remetéskedett a barlangban.
Az 1910-ben kiadott, Márton Lajos által írt, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye őskoráról szóló könyvfejezetben meg van említve, hogy a régibb kőkor emberének leletei valószínűleg elő fognak kerülni a Budapest közelében emelkedő hegyek barlangjaiból. Már 1881-ben felhívta a figyelmet ezekre a barlangokra Lóczy Lajos, aki úgy gondolta, hogy ezek közül a barlangok közül néhány alkalmas volt emberi lakhelynek földrajzi fekvése és alakja miatt. A barlangok lakottságát bizonyítja az a kultúrréteg is, amely jelenlegi talajukat alkotja. Egyikük, az Aranka-barlang Budapest határában, a Szépjuhászné közelében, a Hárs-hegy oldalában található. A Bátori-barlangnál, a Remete-barlangnál és a Remete-hegyi-kőfülkénél jelentősebbnek tűnik a Kis-kevélyi-barlang a nagysága miatt és főleg azért, mert egész, kb. 160 m²-es talaja kultúrréteg.