Aquinói Tamás, teljesebb egyházi nevén Aquinói Szent Tamás (, ; Roccasecca vára, 1224 vége vagy 1225 eleje – Fossanova apátság, 1274. március 7.) itáliai domonkos szerzetes, pap, filozófus, teológus, egyetemi mester és egyházdoktor volt. A skolasztikus filozófia és teológia egyik legnagyobb alakja, Albertus Magnus tanítványa, a tomizmus névadója. Fő művei a Summa Theologiae, a Summa contra Gentiles, a Scriptum super Sententiis, több disputált kérdés, valamint Arisztotelész és több bibliai könyv kommentárjai.New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, „Thomas Aquinas, St.”, Gale, 2003.
Tamás gondolkodása a hit és az ész rendezett megkülönböztetésére épül. Szerinte vannak olyan igazságok, amelyek természetes ésszel is felismerhetők, például Isten létezése és bizonyos tulajdonságai; más igazságok – így a Szentháromság, a megtestesülés vagy a kegyelmi élet végső rendje – csak a kinyilatkoztatásból ismerhetők meg. Munkásságának célja nem elszigetelt filozófiai rendszer létrehozása volt: teológusként a keresztény hit misztériumait akarta tudományos rendben, az értelem eszközeivel és a kinyilatkoztatás fényében megvilágítani.M.-D. Chenu OP: Introduction à l’étude de saint Thomas d’Aquin. Institut d’Études Médiévales – Vrin, Montréal–Paris, 1950.
XXII. János pápa 1323-ban avatta szentté. V. Piusz pápa 1567-ben az egyház doktorai közé sorolta. Az Egyházban hagyományosan Doctor Angelicus („Angyali Doktor”) és Doctor Communis („Közös Doktor”) néven tisztelik. II. János Pál pápa 1980. szeptember 13-án, a VIII. Nemzetközi Tomista Kongresszuson tartott beszédében laudatív értelemben a Doctor Humanitatis („az emberiesség doktora”) kifejezést is alkalmazta rá; ez a megjelölés később az Inter munera academiarum apostoli levélben is megjelent.II. János Pál: beszéd a VIII. Nemzetközi Tomista Kongresszuson, 1980. szeptember 13., Insegnamenti di Giovanni Paolo II, III/2, 1980, 609; vö. Inter munera academiarum, 1999.
Neve, címei és tisztelete
A „Aquinói” név a család dél-itáliai birtokközpontjára, Aquinóra utal. Középkori latin neve rendszerint Thomas de Aquino, illetve domonkos szerzetesként frater Thomas de Aquino. A magyar „Aquinói Szent Tamás” forma a kanonizáció utáni egyházi tiszteletet és a többi Tamás nevű szenttől való megkülönböztetést fejezi ki.
Az Angyali Doktor cím részben teológiai témáinak emelkedettségére, részben életének tisztaságára és szellemi fegyelmére utal. A Doctor Communis azt jelzi, hogy tanítása a katolikus teológiai és filozófiai képzés közös, széles körben ajánlott tanítói örökségévé vált. A Doctor Humanitatis kevésbé formális cím, amely Tamás emberképét, antropológiai és etikai tanítását emeli ki.
Ünnepnapja a katolikus liturgikus naptárban január 28. Ezt a dátumot az egyetemes latin egyházi naptár 1969-es reformja rögzítette; az 1369-es toulouse-i ereklyeáthelyezés emlékéhez kapcsolódik. Korábban ünnepe halálának napján, március 7-én volt. A domonkos rendben, a katolikus felsőoktatásban és a tomista iskolákban különösen jelentős tisztelet övezi, de filozófiai és vallásfilozófiai hatása a katolikus kereteken túl is számottevő.
Élete
Családi háttér és gyermekkor
Tamás a dél-itáliai Aquino grófi családjából származott. Apja Landolfo vagy Landulf d’Aquino, Roccasecca ura, a császári politikai közeghez kapcsolódó nemes volt; anyját a források Teodora, illetve Theodora Galluccio néven említik. Születésének pontos napja nem ismert. A modern szakirodalom többnyire 1224 végét vagy 1225 elejét valószínűsíti, születési helyeként pedig a Roccasecca feletti grófi várat, nem egyszerűen a mai települést jelöli meg.Kenelm Foster OP, szerk.: The Life of Saint Thomas Aquinas: Biographical Documents. Longmans, Green and Co – Helicon Press, London–Baltimore, 1959.Jean-Pierre Torrell OP: Saint Thomas Aquinas. The Person and His Work. Ford. Robert Royal. The Catholic University of America Press, Washington, D.C., 1996; francia 2. kiadás: Initiation à saint Thomas d’Aquin. Sa personne et son œuvre. Cerf – Éditions universitaires, Paris–Fribourg, 2003.
Gyermekkorában a Monte Cassino-i bencés apátságba került. A források szerint oblátusként vagy tanulóként adták a kolostor nevelésébe; az oblatus olyan gyermeket jelentett, akit családja fiatalon szerzetesi nevelésre bízott, gyakran azzal a reménnyel, hogy később szerzetes lesz. A család számára egy bencés apátsági pálya társadalmilag és egyházilag is rangos lehetőségnek számított. Dél-Itáliában a 13. században a Német-római Birodalom, a pápaság és a Szicíliai Királyság között feszültség állt fenn, ami Monte Cassino helyzetét is érintette. Tamás később Nápolyban folytatta tanulmányait, ahol a királyi egyetem, az új koldulórendek és az arisztotelészi filozófia latin recepciója egyszerre formálta szellemi környezetét.
Nápoly és a domonkos hivatás
Nápolyban Tamás megismerte a Domonkos-rendet. A rendet Szent Domonkos a prédikáció, a tanulmány és az igazhitű tanítás szolgálatára alapította; a 13. században különösen fontos szerepet játszott az egyetemi teológiában és a városi prédikációban. Tamás 1243 vagy 1244 körül lépett be a rendbe.
Családja ellenállt döntésének. A hagyomány szerint testvérei, köztük Rinaldo és Landolfo, elfogták és egy ideig családi felügyelet alatt tartották, valószínűleg Monte San Giovanni Campano várában. A történethez több hagiografikus elem kapcsolódik, például az a jelenet, amelyben Tamás kísértéssel szemben is kitart tisztasági fogadalma mellett. Az alaphelyzet azonban történetileg jól érthető: a nemesi család rangos egyházi és társadalmi pályát képzelt el számára, míg a koldulórendi hivatás a szegénységhez, tanításhoz és prédikációhoz kötődő új szerzetesi eszményt jelentett.
Párizs és Köln: Albertus Magnus mellett
Tamás 1245-ben Párizsba került. A Párizsi Egyetem a középkori latin kereszténység egyik legfontosabb teológiai központja volt. Itt, majd Kölnben Albertus Magnus tanítványaként folytatta tanulmányait. Amikor Albertust 1248-ban Kölnbe küldték a domonkos studium generale megszervezésére, Tamás követte őt. Fontos pontosítás, hogy Kölnben ekkor még nem működött későbbi értelemben vett egyetem: Tamás a domonkos rendi főiskolai környezetben tanult és dolgozott.
A korai életrajzi hagyományban szereplő híres anekdota szerint társai hallgatagsága miatt „néma ökörnek” nevezték, Albertus Magnus pedig azt mondta, hogy ennek az ökörnek a hangja egyszer az egész világon hallatszani fog. A történet főként Tocco Vilmos korai Tamás-életrajzából ismert, amely a kanonizációs vizsgálathoz is kapcsolódó 14. századi emlékezet fontos forrása.C. Le Brun-Gouanvic, szerk.: Ystoria sancti Thome de Aquino de Guillaume de Tocco (1323). Pontifical Institute of Mediaeval Studies, Toronto, 1996; vö. D. Prümmer OP, szerk.: Fontes vitae S. Thomae Aquinatis. Toulouse, 1911. Az anekdota történeti részletei nem ellenőrizhetők teljes bizonyossággal, de jól fejezi ki a forrásokban is visszatérő képet: Tamás külső visszafogottsága rendkívüli szellemi erővel párosult.
Első párizsi tanári időszak
1252-ben Tamás visszatért Párizsba. Baccalaureusként előbb a Szentírást, majd Petrus Lombardus Sententiáit magyarázta. Ekkor írta első nagyobb műveit, köztük a Scriptum super Sententiis-t és a De ente et essentia című rövid metafizikai értekezést. 1256 tavaszán kapta meg a teológiai mesteri fokozatot, a magister in sacra pagina címet, és megkezdte első párizsi regensi működését.
Párizsi működését ekkor a világi mesterek és a koldulórendek közötti egyetemi konfliktus is meghatározta. Tamás nemcsak tanított, hanem a szerzetesi élet és a tanító-prédikáló rendek jogait is védte. E korszakhoz tartozik a Contra impugnantes Dei cultum et religionem című műve, amely a koldulórendek egyetemi és lelkipásztori szerepének védelmében született.
Itáliai évek
1259 után Tamás visszatért Itáliába. Működött Anagniban, Orvietóban, Rómában és Viterbóban. Orvietóban IV. Orbán pápa udvarának közelében dolgozott; itt írta a Catena aurea jelentős részét, és valószínűleg ekkor fejezte be vagy folytatta a Summa contra Gentiles munkálatait. A hagyomány az Úrnapja liturgikus officiumának több szövegét is hozzá kapcsolja. A Pange lingua gloriosi Corporis mysterium és a belőle önállóan is használt Tantum ergo szerzőségét a kutatás általában elfogadja; az Adoro te devote esetében a szerzőség körül óvatosabb filológiai viták vannak.Jean-Pierre Torrell OP: Saint Thomas Aquinas. The Person and His Work, a liturgikus költeményekről szóló részek.
A római Santa Sabina kolostorban Tamás a domonkos provincia studiumának vezetésével is megbízást kapott. Ez a szerep jól mutatja, hogy nem magányos filozófusként, hanem tanító szerzetesként, egyetemi mesterként és rendi oktatóként alkotott. Chenu szerint műveit műfajaikkal és intézményi környezetükkel együtt kell értelmezni: kommentárok, disputációk, summák, bibliai magyarázatok és alkalmi értekezések különböző egyetemi és rendi helyzetekben születtek.
Második párizsi időszak
1268 végén vagy 1269 elején Tamást ismét Párizsba hívták. A városban ekkor éles viták folytak az arisztotelizmus latin recepciójáról, az averroista értelmezésekről, az értelem egységéről, az emberi lélek halhatatlanságáról és a tanítás szabadságáról. Tamás ebben a közegben írta több jelentős vitairatát és kommentárját, köztük a De unitate intellectus contra Averroistas című művet.
E korszak különösen termékeny volt. A Summa Theologiae második része, több arisztotelészi kommentár és disputált kérdés is ekkor nyerte el formáját. Tamás Arisztotelészt nem egyszerűen átvette, hanem a keresztény teológia, a platonikus-ágostoni örökség, a görög egyházatyák, valamint arab és zsidó filozófiai források fényében értelmezte. Módszerének sajátossága, hogy a nem keresztény filozófiai hagyományban talált igazságelemeket a keresztény bölcsesség rendjébe illesztette.
Nápoly, utolsó hónapjai és halála
1272-ben Tamás Nápolyba került, ahol a domonkos studium megszervezése és vezetése is feladata volt. Itt kezdte el vagy folytatta a Summa Theologiae harmadik részét, amely Krisztusról és a szentségekről szól. 1273. december 6-a körül, a hagyomány szerint a nápolyi Szent Miklós-kápolnában átélt misztikus tapasztalat után abbahagyta írói munkáját. Titkárának és kísérőjének, Reginald de Pipernónak állítólag azt mondta, hogy mindaz, amit írt, „szalmának” tűnik ahhoz képest, amit látott. A kijelentést nem úgy szokás érteni, mintha visszavonta volna tanítását; inkább a misztikus tapasztalat és az emberi nyelv korlátozottságának kifejezéseként értelmezhető. A modern kutatás egyes képviselői azt is felvetették, hogy az írás hirtelen abbahagyásában testi betegség, kimerültség vagy neurológiai esemény is szerepet játszhatott.
X. Gergely pápa a Második lyoni zsinat előkészítésére hívta meg Tamást. A zsinat 1274. május 7-én nyílt meg, Tamás azonban útközben megbetegedett, és 1274. március 7-én a Fossanova apátságban meghalt. Reginald de Piperno az utolsó hónapok egyik legfontosabb tanúja volt; hosszabb ideig Tamás szociusa, titkára és útitársa volt, és a későbbi hagyomány több személyes emléket is hozzá kapcsol.
Történeti és szellemi környezete
Egyetemek és koldulórendek
Tamás pályája elválaszthatatlan a 13. századi egyetemektől és a koldulórendek felemelkedésétől. A Párizsi Egyetemen a teológia a legmagasabb tudományos képzésnek számított. A tanítás módszere a kommentár, a disputáció és a nyilvános kérdés-válasz rendje volt. A domonkos rend a prédikáció és a tanulmány összekapcsolásával sajátos helyet foglalt el ebben a rendszerben: tagjainak feladata nemcsak a szerzetesi élet, hanem a hit tanítása, magyarázata és védelme is volt.
A skolasztikus disputatio Tamás műveinek formáját is meghatározza. Egy-egy cikkely rendszerint ellenvetésekkel kezdődik, majd tekintélyi érv következik, ezután a szerző saját válasza, végül az ellenvetésekre adott részletes feleletek. Ez a szerkezet nem puszta formai játék: arra neveli az olvasót, hogy az ellentétes véleményeket pontosan megfogalmazza, és az érvelést rendszerezetten értékelje.