Kalotaszeg () tájegység Romániában, részben Erdélyben, a valamikori Magyar Királyság területén, Kolozsvártól nyugatra. Nyugat-Románia kevés tömbmagyar területeinek egyike, régi erdélyi magyar népi hagyományok őrzője.
Elnevezése bélyegkép|jobbra|188px|Magyarvalkó református temploma Nevét a honfoglaló magyarok itt letelepedett Kalota nemzetségéről kapta. „Kalota” néven valamikor sokkal nagyobb területet neveztek, Kelemen Lajos Kalotaszeg történelmi és műemlékei című tanulmánya szerint a középkorban a Berettyótól a Sebes-Körösig terjedő vidéket. A mai tájegység Kolozsvártól nyugatra fekszik, de tőle északra és keletre is vannak falvak, amelyek néphagyományaik alapján rokonságot mutatnak Kalotaszeggel. A hajdani Kalota-vidékre utaló helynév volt még a 16. században is Nagyvárad mellett Kis-Kalota és a Sebes-Körös bihari völgyében Közép-Kalota. Ugyanezt őrzi a szomszédos Kalota-havas neve is.
Földrajz
Kalotaszeg szomszédai északról és keletről a Mezőség, délről Aranyosszék, nyugatról Bihar megye. Kalotaszeg Kós Károly megfogalmazása szerint azt az „eredetileg a Vlegyásza lábánál elterülő kicsiny háromszögletű földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Sebes-Körös és Kalota vizei fognak be. Tágabb értelemben Kolozsvár megyének azt a területét, amely a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal, illetve országút közepén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el és amelyet délen a Gyalui-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegység keleti lába foglalnak be.”
Kalotaszeg három fő része: a Felszeg a nyugati havasoknál, az Alszeg az Almás-patak mentén és a Nádasmente Kolozsvárhoz közel. Kalotaszeghez tartozónak tekintjük még a Kapus völgyi Kapus-vidéket és az Átmeneti-vidéket is Kolozsvár környékén. Gyakran emlegetik Kalotaszeg részeként az ún. peremvidéket is, melybe tartozó települések meghatározása forrásonként eltérő lehet.
bélyegkép|balra|200px|Nummulinás mészkőképződmény Magyarvalkó határában
Kalotaszeg földterületének kialakulása a földtörténet ókorában kezdődött meg. Körülbelül 350 millió évvel ezelőtt alakult ki egy hatalmas, a Variszkuszi-hegységrendszerhez tartozó hegység, amelynek egyik darabja a mai Gyalui-havasok. Ennek északi nyúlványa alkotja Kalotaszeg déli határát. A Gyalui-havasok helyén megrepedt a mélyben a Föld szilárd kérge, a mélyebb részek izzó lávája benyomult a szilárd kéregbe és ennek eredményeképpen alakult ki a Gyalui-havasok közepe, mely az Öreg-havasban (Muntele Mare) 1827 m magasra emelkedik. A Gyalui-havasoktól északnyugatra, Kalotaszeg nyugati oldalán a földtörténeti középkor felső részében (kréta korszak) észak-déli irányú, felületig ható mély törés keletkezett a szilárd kérgen és ezen át nagy tömegű láva ömlött ki a Föld felületére. A megszilárdult lávatömegbe vágódott be a földtörténeti újkor legfiatalabb részében, a negyedkorszakban a Nagy Sebes, (Dregán)-patak és a Sebes-patak, melynek felső folyását Székelyjó-pataknak – völgynek – nevezik. A Kalotaszeg nyugati határát alkotó dacit-tömegből kialakult az 1838 m magasra emelkedő Kalota-hegység (Vlegyásza). A kréta korszak vége és a földtörténeti újkor közti átmeneti időben délről a Gyalui-havasok nedves, meleg, trópusi területéről a kőzetek málladékát lehordták a zivatarok vizei a Kalota-hegy és Gyalui-havasok közti szegletbe a hegyek lábához és a Gyalui-havasok keleti oldalán a mélyen fekvő területekre. A földtörténeti újkor elején – körülbelül 60 millió évvel ezelőtt – megsüllyedt ez a terület és a Kalota-hegy és a Gyalui-havasok közé, valamint a Gyalui havasok keleti oldalára az egykor Erdély helyén levő Erdélyi-medence tengere nyomult. Ebből a tengerből származnak a 40-50 millió éves óriási eukarióta egysejtűek megkövesedett maradványai, az óriási egysejtű nummuliteszek (nummulinás mészkő), vagy ahogy a legenda nevezi, Szent László pénzei. Azután megemelkedett a terület és a tenger visszahúzódott róla. A Vlegyásza és a Gyalui-havasok trópusi éghajlat alatt való lepusztulásából a mélyben ismét sivatagi rétegek rakódtak le, melyekben Andrásházán a legősibb orrszarvú és más ősállat (Titanotherium-féle) megkövesedett csontjait találták meg. A kalotaszegi-medencétől kelet felé, a Gyalui-havasok északkeleti oldalán a Gyerőfalva-Egerbegy-Gyalu-Magyarléta vonaltól északkeletre a kréta korszakban tenger volt. Ennek mészkőszirtjén áll a létai Géczy-vár. A földtörténeti újkor harmadkorszakának második felében a Kárpátok nagyarányú felgyűrődésével, kiemelkedésével kapcsolatban megemelkedett az egész terület és szárazra került. Megkezdődött Kalotaszeg mai folyóvizeinek, mai földrajzi képének kialakulása. A Kalota-hegyről a terület természetes lejtésének megfelelően kelet felé az Ős-Kapus és Ős-Nádas-patak Kolozsvár felé folytak és ömlöttek bele az Ős-Kis-Szamosba. Az újkor negyedkorszakában a Gyalui-havasok északi nyúlványa folytatásában, Sztána község irányában magasra emelődött a terület, boltozat alakult ki. Ennek a felboltozódásnak a Körösfő felett emelkedő, gyönyörű kilátású 747 m magas Riszeg-hegy a központja, ami egyúttal Kalotaszeg fő vízválasztója. A Riszeg-hegy északi oldalán kialakult az Almás-patak, melynek eredeténél a Firza- és Darogna-patak annyira megközelítették a Kalotaszegi-medence északi peremén folyó Köröst, hogy hátravágódásukkal vizét elvezetéssel fenyegetik. Ezt elősegíti az, hogy ez a terület mélyebben van, mint a tulajdonképpeni Kalotaszegi-medence. Míg Bánffyhunyad, a Kalotaszegi-medence központja 554 m magasan van, s ezért területét a nép Felszegnek nevezi, addig az Almás-völgyében Magyarbikal és Ketesd után következő Alsófüld csak 351 m magasan van, tehát 200 m-rel alacsonyabban. Váralmás már csak 315 m magasan van a tenger színe felett. Ezért nevezi a nép az Almás-völgyét Alszegnek. A negyedkorszakban kialakultak Kalotaszeg folyóvizei: a Kis-Szamosba ömlő Nádas-, Kapus- és a délről belefolyó Fenes-patak, a Körös a Kalotával, Sebes- és Nagy-Sebes-patakkal alkotta a Sebes-Köröst, az Almás-patak mellékvizeikkel. Ezek a kialakuló vizek fokozatosan mélyebbre vágódva kialakították völgyeiket a közöttük levő szelíd hegy- és dombvidéket, melynek a Kalota-hegység, a Gyalui-havasok és a Meszes-hegység ad keretet.
Növényzet
bélyegkép|Kalotaszegi táj|260x260px
„Túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt szomorú föld. Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal szaggatott hegyoldalak, fátlan sovány kaszálók és legelők, sátés, vizes rétek, kínosan művelt oldalas szánták egyhangú, lehangoló egymásutánja… Majd csodálatosan szép vidék: tölgy és bükkerdő, vad gyümölcsfákkal tarkított virágos, illatos kaszálók, mint ültetett, gondozott angolpark…” (Kós Károly: Kalotaszeg)
Kalotaszeg jelenlegi növénytakarója a harmadkor végén bekövetkezett eljegesedési periódusok alatt és főleg után, a negyedkorban alakult ki, a természeti tényezők és az ember tájképalakító tevékenységének hatására. Az így kifejlődött növényzet változatossá tette a tájat és biztosította a települések életéhez szükséges táp- és nyersanyagforrások jelentős részét. Napjainkban is az erdők és a rétek erős emberi beavatkozás alatt állnak, de sok helyen a növénytakaró még természet közeli arculatát őrzi.
A Kalotaszegi medence területén hozzávetőleg 750 virágtalan és virágos növényfaj él, melyek közül egyesek csak az Erdélyi-Szigethegységben és a Kárpátokban kialakult és itt előforduló ún. kárpáti bennszülött növényfajok, mások ritka, kipusztulással veszélyeztetett növények, melyek kiemelkedő botanikai értékeket képviselnek
Történelem bélyegkép|A honfoglaló hét vezér ábrázolása a Képes krónikában|263x263px A Kalotaszeg nevet – Kalathazeg formában – egy 1433-as oklevél említette először, Heltai Gáspár krónikájában. Kalotaszeg falvainak a neve azonban már a 12. században előfordul az oklevelekben, illetve a birtokosztozkodó levelekben és egyéb okmányokban: Kapus 1130 és 1140-ben, Szentlászló 1196 és 1285-ben, Jákótelke 1214-ben, Gyerőmonostor 1241-ben, Gyalu 1246-ban, Bikal 1249-ben, Méra 1269 és 1299-ben, Körösfő 1276-ban. Fenes 1285-ben, Szentkirály-Zentelke 1288-ban, Szucság 1290-ben, Bábony 1291 és 1296-ban, Lóna 1298-ban, Bogártelke 1299-ben, Léta 1322-ben, Valkó 1330-ban, Hunyad pedig 1332 és 1337-ben, illetve ettől kezdődően szerepelt a történeti forrásokban. A mai Kalotaszeg már csak utolsó, keleti maradványa annak a Kalota nevű nagy területnek, amely a középkorban a Berettyó folyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig tartott és sokáig Bihar megyéhez is tartozott. A Rétköz, Sebes, Sebes-Körös, Kiskörös, és Berettyó által körülzárt falvak összefoglaló neve Kiskalota volt. Ennek folytatása a Kisköröstől keletre a Berettyó és Sebes-Körös között az Erdély határáig nyúló Középkalota. A mai Kalotaszeget hívták régi nevén Kalotának.
A Csongrád, Békés és Bihar megyét benépesítő Ond törzsből származhattak a területet a honfoglalás idején benépesítő magyarok. A 13. században élt Kézai Simon, IV. László udvari papjának a Gesta Hungarorum című krónikája szerint az Etelközből érkező magyarok a Keleti-Kárpátok szorosain áthaladva Erdélyben megpihentek, majd innen folytatták útjukat az Alföld felé. Azonban az utánuk jövő besenyők támadásának feltartására öt nemzetséget hagytak hátra és telepítettek le Erdélyben. Ezek közül a mai Kalotaszeg területét, Körösfőtől a Marosig a Mikola nemzetség szállta meg, míg délebbre és Torda körül a Szíl-Kalocsa nemzetség telepedett le. Tulogdy János Kalotaszeg földrajza című munkája szerint honfoglaló őseink 896 táján jutottak el Kapusig, ahol a Kapus-patak völgyében gyepűvonal húzódott. Az ezen a területen lévő gyér szláv településen a Szíl nemzetség utódai telepedtek meg – akiket már a 13. század elején a Kalota-patakról Kalota nemzetségnek neveztek –, amelyből a Gyerőffy, Mikola, Kemény, Radó, Kabos, illetve a bikali Vitéz és Valkai, a farnasi Veres, a szentlászlói Zsuky (Suky) családok származtak. István király országépítő munkája során megszervezte a vármegyéket és az egyházmegyéket. Ekkor került sor arra is, hogy a nemzetségi birtokok nagy részét a királyi vármegyékhez csatolta. Ennek kapcsán került a Mikolák Nádas menti birtoka Szászfenestől Körösfőig, Gyalu központtal az Erdélyi Püspökség tulajdonába. A románok az 1300-as években jelentek meg Kalotaszeg déli részein, és innen terjedtek-húzódtak be fokozatosan Kalotaszeg belseje felé. Kalotaszeg központja, Bánffyhunyad mint a hajdani királyi birtok része, az 1450-es években jutott a losonci Bánffyak tulajdonába. Az Erdélyi Fejedelemség idején Erdély politikai életében is szerepet játszó Jósikák – és ezek leányági leszármazottai – az első világháborút követő hatalomváltásig szintén jelentős részbirokokkal voltak jelen ezen a tájon. Kalotaszeg földje és magyar népe gyakran esett áldozatul a tatár és török dúlásoknak, a kuruc-labanc harcoknak, az 1848–49-es pusztításoknak, az első és második világháborút követő bosszúknak-megtorlásoknak, diktatúráknak és az erőszakoskollektivizálásnak, erőltetett iparosításnak. Kalotaszeg magyarsága is egyre fogy, amelyet gyakran önhibája, „egykézése” is elősegít, akarva akaratlanul teret engedve a többnyire az Erdélyi-Szigethegység felől érkező betelepülőknek. 1945-ben még kb. 32.000 főt tett ki a kalotaszegi magyarság, míg az 1992-es népszámláláskor már csak 22.654 személy vallotta magát magyarnak.
Néprajz bélyegkép|Faragott kalotaszegi kontykarika|260x260px bélyegkép|Pünkösdi pompa Körösfőn|347x347px bélyegkép|Nyárszói faragott utcaajtó|347x347px
A magyar népművészet újrafelfedezése a kalotaszegi hagyományok népszerűvé válásával kezdődött az 1880-as években, miután Gyarmathy Zsigáné felélesztette a varrottas kézimunkák készítését és a kalotaszegi hímzések európai hírnévre tettek szert. A kalotaszegi népművészet hatással volt magyar szecessziós iparművészek gödöllői csoportjára és Kós Károly művészetére . A kalotaszegi népművészet jelentős eleme a kalotaszegi népzene és tánc és a kalotaszegi népviselet is. Érdemes említést tenni Kalotaszeg népi építészetéről, a parasztházakról, nemesi udvarházakról és érdekességként a kalotaszegi régi malmokról is.