A Sakktivity sakktudást igénylő, ügyességi, gyorsasági, logikai, kreativitási készségeket megkövetelő játékos sakkvetélkedő. A játékot Rózsa Zsombor alkotta és szervezi. A vetélkedő 2015 óta hagyományosan Szerbiában a Világsakkfesztivál napján kerül megrendezésre. A Sakktivity a világon az első és az egyetlen játékos sakkvetélkedő.

A Sakktivityn 8 csapat (8 település) és minden csapat élén egy közismert csapatkapitány (sztár) vetélkedik 8 játékban. A résztvevő gyerekek 8. osztályosok és minden csapat 8 tagból áll. A vetélkedő minden játéka valami módon a sakk szabályait veszi alapul.

A Sakktivityn minden évben egy példaértékű közös játék keretében megvalósul a vajdasági ismert közszereplők supergroup-ja.

A vetélkedő legeredményesebb résztvevője Mészáros Bence.

Történet és kialakulás A Sakktivity története 2015-ben kezdődött Palicson, a Miroslav Antić Általános Iskolában, ahol Rózsa Zsombor oktatási innovátor létrehozta a világ első játékos sakkvetélkedőjét. A rendezvény célja az volt, hogy a sakk logikáját és szabályrendszerét a televíziós műveltségi játékok dinamikájával és show elemeivel ötvözve egy olyan formát teremtsen, amelyben a gyerekek mozgásos, kreatív és gondolkodtató feladatokon keresztül tanulhatnak és versenyezhetnek.

A program hamar népszerűvé vált, és híre túlnőtt Vajdaság határain. Az évek során a Sakktivity-t öt kontinensre, több mint 250 helyszínre jutott el világszerte, mint a sakkot új pedagógiai és kulturális megközelítésben bemutató játékos formát.

A Sakktivity 2015-tól kezdődően évről évre részese lett a Világsakkfesztivál nemzetközi programjának, és nyolc egymást követő éven át egyedüli rendezvényként képviselte Szerbiát a globális sakkösszefogásban, azaz csatlakozott a Chess Connects Us világméretű kezdeményezéshez.

2023-ban a Sakktivity először maradt el. A szervezéshez szükséges háttér, a finanszírozás és a segítők hiánya lehetetlenné tette a megrendezést. Azonban a kihagyás nem maradt visszhang nélkül: több száz üzenet, e-mail, telefonhívás érkezett – nemcsak gyerekektől, hanem szülőktől, pedagógusoktól, iskolaigazgatóktól is. A közösség egyértelműen jelezte: a Sakktivity hiánya űrt hagyott maga után, mert ez több mint játék – ez egy közösségi ünnep. 2024-ben új arculattal visszatért a vetélkedő.

A Sakktivityt 2025-ben Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában megtartott Világsakkfesztivál központi eseményén is be mutatták, ahol ismét kiemelt figyelmet kapott mint a vajdasági magyar közösség innovatív oktatási exportja, és mint a sakk kulturális örökségét modern pedagógiai eszközökkel továbbvivő kezdeményezés.

2015 Helyszín: Palics, Szerbia

8 játék: Sakk-kész-lett?, Sakk-turi, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Ész hová mész?, Jódobás, Fut, robog a sakkos kocsi. házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

FisheePerovic OlgaRózsa Zsombor,

Kukli ErikaCsantavérDér Heni

énekesnőpiros1.KeviKecskeméti Árpád

sakkjátékosfekete2.ZentaKucsov Borisz

színművészszürke3.ZentagunarasCsík Mónika

költő, meseírófehér4.OromVágó Krisztina

rádiós műsorvezetőnarancssárga5.TörökfaluCvijin Blanka

modellcitromsárga6.PalicsBakos Árpád

népzenészkék7.SzabadkaMiskolci Renátó

extrém sportolózöld8.

2016 Helyszín: Palics, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Sakk-kész-lett?, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Jódobás, Lőj gólt a Királynak – 1. félidő, Ész hová mész? házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

DJ NorbeeSzalai PatríciaRózsa Zsombor,

Péity NorbertFelsőhegyNemes Viktor

birkózószürke1.PalicsPejic Bojan

programozónarancssárga2.CsantavérCalbert Károly

hegymászófehér3.OromBilly Sizemore

lemezlovaspiros4.HajdújárásKrisz Rudolf

énekes, zeneszerzőkék5.SzabadkaMiskolci Nikolett

modellzöld6.KeviKecskeméti Krisztina

sakkjátékosfekete7.MozsgóBéres Márta

színésznőcitromsárga8.

2017 Helyszín: Palics, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Őrült királynők tánca, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Jódobás, Angry Chess, Szigetközi sakkjárat.

Sztárjáték: Csacsi repte házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

DJ NorbeeSzalai PatríciaRózsa Zsombor,

Péity NorbertPalicsBognár Nóra

falmászónarancssárga1.OromVicsek Annamária

politikuspiros2.SzigetvárSóti Juli

énekesnőcitromsárga3.KelebiaKálló Béla

színművész, rendezőkék4.FelsőhegyVass Szabolcs

grafikusművészszürke5.SzabadkaHajdú Tamás

színművészzöld6.LudasHenderson Dávid

énekes, zeneszerzőfekete7.CsantavérJuhász Gábor

népzenépszfehér8.

2018 Helyszín: Palics, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Chess Party, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, GyarMATTosítók, Lőj gólt a Királynak! – 2. félidő, Sakk-kész-lett?

Sztárjáték: Add meg a számod Baby házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

DJ NorbeeZsolnai Tamás,

Szalai PatríciaRózsa Zsombor,

Péity NorbertPalicsPámer Csilla

színésznőnarancssárga1.LudasSzabó Ádám

énekes, zenészkék2.FelsőhegySzalai Attila

karikaturistaszürke3.CsantavérDér Zsolt

hegedűművészfehér4.SzigetvárZsolnai Tamás

zumba presentercitromsárga5.KispiacHulló Zsófia

fesztiválszervezőfekete6.ZentaörsKajdocsi Tamás

súlyemelőzöld7.OromKádár Panna

modellpiros8.

2019 Helyszín: Palics, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Bástya DANCE, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, GyarMATTosítók, Lőj gólt a Királynak! – 2. félidő, A szivárványon túl.

Sztárjáték: Gránátvetők házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

AadmSzalai PatríciaRózsa Zsombor,

Vörös FlóraSzabadkaDudás Norbert színjátszókék1.RadonovácDijana Savić énekesnőzöld2.ZentaMaletaški Krisztina televíziós műsorvezetőszürke3.KirályhalomSzalai Patrícia modell / zumba dancercitromsárga4.LudasLajkó Félix hegedűművészpiros5.SzigetvárSzentpéteri Dóra gyeplabda válogatottnarancssárga6.KelebiaMezei Zoltán színművészfehér7.PalicsKocsis Tibor

énekesfekete8.

2020 Helyszín: Szabadka, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Biztonsági sakkrendszer, Szupersztársakk, Chesskid.com: Vision, Elvarázsolt popsakkrock, Ország-város, sakk-matt!, Memorizálósakk, Chess Race

Sztárjáték: - házigazdajátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitányjátékoscsapatszínhelyezésAgárdi GáborRózsa ZsomborÚjvidékSzerda Zsófia újságíróŽivanac Berennszürke1.PalicsBrasnyó Zoltán rádiós műsorvezetőMészáros Bencefekete2.LudasPesitz Mónika színésznő / jelmeztervezőFejős Violacitromsárga3.BácskossuthfalvaPesti Emma festőművészBábity Boglárkafehér4.AdaVarga Iván jazz-zongora tanár / előadóművészHorváth Zsoltzöld5.SzabadkaFacković Melissza rádiós műsorvezetőPoljákovity Krisztinakék6.FelsőhegySutus Áron művelődésszervezőFajka Zsókapiros7.ZentaKovács Nemes Andor

színművészHorváth Jázminnarancssárga8.

2021 Helyszín: Szabadka, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Bástya DANCE, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Memósakkpárbaj, Elvarázsolt popsakkrock, Lőj gólt a Királynak! – 2. félidő.

Sztárjáték: Sakkgolfseprés házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

AadmSzalma AndreaRózsa Zsombor,

Mészáros ViolettaHajdújárásCirok Szabó István költőzöld1.SzabadkaStettner Zoltán vloggerfehér2.TornyosFremond Árpád politikuscitromsárga3.PalicsPesti Attila építészfekete4.MagyarkanizsaMolnár Lajkó Anett rádiós műsorvezetőnarancssárga5.LudasLackó Varjú Sára újságírószürke6.TompaCsíkos Dániel televíziós műsorvezetőkék7.ÓbecseMagyar Zsófia

színésznőpiros8.

2022 Helyszín: Szabadka, Szerbia

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Bástya DANCE, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Lőj gólt a Királynak! – 2. félidő, Elvarázsolt popsakkrock, A mesteri sakktűzszerészek.

Sztárjáték: Sztársakk végjáték házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésAgárdi Gábor,

AadmSzalma AndreaRózsa Zsombor,

Mészáros ViolettaSzabadkaBognár Bence válogatott asztaliteniszezőfehér1.MagyarkanizsaNagy Szebasztián világbajnok birkózófehér2.Ludas_tixinia_ influencer / digital creatorszürke3.KelebiaZvekán Péter rádiós műsorvezetőkék4.PalicsYour_lil_nightmare_ influencer / digital creatorfekete5.HajdújárásKrizsán Szilvia író / színésznőzöld6.CsantavérSzakács Tamás néptáncospiros7.TornyosRalbovszki Csaba

színművésznarancssárga8.

2024 Helyszín: Szabadka, Szerbia

Mottó: A köd felszáll, a Király visszatér!

8 játék: Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Bástya DANCE, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Ki takarít itt, ki takarít ott?, Sakkos bocce, Battle Royale

Sztárjáték: Telitalálat házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésBrasnyó Zoltán,

BayesSzalma AndreaRózsa Zsombor,

Mészáros BenceMagyarkanizsaSánta Zoltán

zenészcitromsárga1.KelebiaKartali Róbert

újságírókék2.PalicsBencsik Masa Balázs

súlyemelőfekete3.HajdújárásDedic Szuzanna

rádiós műsorvezetőzöld4.TornyosKovács Pécskai Emese

festőművészpiros5.SzabadkaAna-Maria Bagdal

digitális tartalomgyártófehér6.CsantavérZabos Regina

énekesnőnarancssárga7.LudasNyári Ádám

színművészszürke8.

2025 - Sakktivity 10 - Dream Team Szupersztár-Koalíció Helyszín: Palics, Szerbia

Mottó: Most, csak a Királyok játszanak!

8 játék: Sakk-kész-lett?, Asszociativity avagy az asszociációs sakk-kód megfejtése, Világjáró huszárok, 4 sakk között, Sakktolvajok, Mesteri sakktűzszerészek, Elvarázsolt Popsakkrock, Battle Royale

Sztárjáték: Széljárás a sakktáblán

házigazdabemelegítő

showjátékvezető,

szupervizorcsapatsztárkapitánycsapatszínhelyezésBrasnyó Zoltán,

DJ BeerSzalma AndreaRózsa Zsombor,

Mészáros BenceMagyarkanizsaFackovic Melissza

rádiós műsorvezetőcitromsárga1.HajdújárásCsíkos Dániel

televíziós műsorvezetőzöld2.AdaSzalai Attila

karikatúristakék3.SzabadkaBognár Bence

válogatott asztaliteniszezőszürke4.SzegedSóti Juli

énekesnőfehér5.MedgyesegyházaPámer Csilla

színésznőpiros6.CsantavérKovács Pécskai Emese

festőművésznarancssárga7.PalicsCsík Mónika

meseírófekete8.

Éremtáblázat +sszcsapatrészvételhelyezés1.2.3.1.Palics102212.Magyarkanizsa4213.Szabadka9214.Hajdújárás5115.Csantavér7116.Felsőhegy4117.Újvidék118.Ludas7129.Kevi2110.Kelebia4111.Orom4112.Radonovác1113.Zenta3214.Ada2115.Szigetvár3116.Tornyos31

Formátum A Sakktivity nem hagyományos sakkverseny, hanem interaktív csapatvetélkedő, amelyben a résztvevők különböző kreatív, mozgásos és gondolkodtató feladatokat oldanak meg a sakk világához kapcsolódóan.

A versenyen rendszerint 8 csapat vesz részt, mindegyikben 8 játékos, akik 8 játékban felváltva gondolkodnak, mozognak és cselekszenek a pontszerzés érdekében. A csapatokat 8 sztárvendég vezeti. A feladatok a sakk figuráira, szabályaira és stratégiáira épülnek, de a hangsúly a csapatmunkán, kommunikáción és élményalapú tanuláson van.

Minden játék és versenyfeladat Rózsa Zsombor egyedülálló ötlete nyomán születik meg, aki a sakk szabályrendszerét mindig új, szimbolikus és pedagógiai tartalommal tölti meg. A Sakktivity így nem csupán verseny, hanem egy folyamatosan fejlődő oktatási koncepció, amely a sakkot a gondolkodás, az együttműködés és a kreativitás fejlesztésének eszközeként alkalmazza.

Sztárok szerepvállalása és a társadalmi hatás