Lászlóffy Kata (Budapest, 1928. január 29. – Párizs, 1962. március 20.) magyar színésznő, műfordító.

Életpályája A budapesti tudományegyetem bölcsészkarán kezdte, majd 1948-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol 1952-ben szerzett oklevelet. Először a debreceni Csokonai Színház (1952–1954), majd 1954-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1955-ben Budapestre került a Néphadsereg Színházához. Színészi munkája mellett mint előadóművész és mint műfordító is dolgozott. Lefordította Christopher Moore: Ördögöd van című regényét, Katherine Anne Porter: Fakó ló fakó lovasa című novellákat és elbeszéléseket tartalmazó könyvét és Karl Zuckmayer: A köpenicki kapitány című mesejátékát (1959) is. Öngyilkos lett.

Sírja a Farkasréti temetőben található (10/4 (10/B)-1-37).A Farkasréti Temető 2. - Budapesti Negyed 41. (2003. ősz)

Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 38.

Filmjei Játék a szerelemmel (1959) Az államügyész (1960, tévéfilm) Fűre lépni szabad (1960)

Műfordításai Christopher Moore: Ördögöd van Katherine Anne Porter: Fakó ló fakó lovasa Karl Zuckmayer: A köpenicki kapitány

Jegyzetek

Források

Képek Lászlóffy Katáról

További információk Lengyel Balázs: Lászlóffy Kata (Élet és Irod. 1962. 14. sz.) Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. Budapest, Teleki László Alapítvány, 1999.

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Öngyilkos színészek, színésznők Kategória:1928-ban született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek