A Fender Stratocaster minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb elektromos gitárja, melyet az amerikai Fender hangszercég gyárt és forgalmaz. Rendkívül univerzális és tiszta hangzásának köszönhetően rengeteg gitáros választja ezt a típust, képzettségétől függetlenül. Sok neves gitáros is ilyen hangszeren játszott/játszik, köztük Jimi Hendrix, Ritchie Blackmore és még sokan mások. A cégalapító Leo Fender és kollégája, Freddie Tavares fejlesztette ki 1954-ben, de a munkálatokhoz a countryzenész Bill Carson is hozzájárult. A gitárt a Fender Telecaster utódjának szánták. Jellegzetes testformáját megjelenése óta számos gitárkészítő lemásolta és másolja napjainkban is, így elterjedt kifejezéssé vált a Stratocaster-forma (mivel ez az első gitár, amelyiknek ilyen alakú a gitártestje) ami az ilyen típusú gitárok testformájára utal. A hangszer klasszikus felépítése a tömör test, a csavarozott jávorfa nyak (paliszander borítású fogólappal, vagy anélkül), végén a jellegzetes Stratocaster Headstockkal, illetve a három darab egytekercses (single-coil) hangszedő.
Története A Fender hangszercég az eredetileg villamosmérnök Leo Fender nevét viseli, akinek nevéhez köthető a világ első sorozatgyártású elektromos gitárjaként ismert Telecaster (eredeti nevén Broadcaster, majd Esquire) megalkotása is. A Stratocaster 1954-ben került piacra a Telecaster utódjaként. Tervezői Fender és kollégája, Freddie Tavares voltak, de tanácsaival nagy segítséget jelentett a countryzenész Bill Carson is.Tony Bacon: Nagy gitárkönyv o. 72 (Budapest, 1993, ) A hangszer páratlan karriert futott be. Napjainkig a világ vitathatatlanul legkeresettebb elektromos gitárja. Több világhírű gitáros kedvenc hangszere – e zenészek egy része rendelkezik saját nevével fémjelzett Artist modellel is. A Stratocaster lényegében a mai napig ugyanaz, mint az 1954-es modell, bár a Fender már kínál a standardtől eltérő variánsokat is.Alan Ratcliffe: Elektromos gitár kézikönyv () (A jelenlegi típusváltozatokat lásd lejjebb!)
A Telecaster megjelenése hatalmas sikernek számított, de évek múltán a zenészek egyre több kritikával illették játszhatóságát, nehézségét, kényelmetlen használatát. Ekkor Leo a felmerült problémákat összegezte, és azok figyelembevételével kezdett neki egyszerűen a Telénél jobb gitár megtervezésébe. A gitárnak mindenképpen modernebb formát képzelt el. Ezen alapelv alapján, párosítva a zenészek igényeivel, alakította ki a két bevágásos, profilozott testformát, amely kényelmesen fekszik rá a gitáros testére, könnyebb, és egyensúlya is ideális. A testforma mellett a technológiai fejlődés sem maradhatott el, így a Stratocaster már három egytekercses hangszedővel készült, és a húrláb is tremolókarral egészült ki.
1954-es piacra kerülése után a gitár sikerei nagyban függtek a felhasználó híres zenészektől. A Stratocaster első komoly használója Dick Dale volt, a korai 1960-as évek Surf rock zenéjének egyik úttörője. Őt követve sok más neves zenész is a Stratocaster rendszeres használója lett, majd Jimi Hendrix idejében, amikor még csak pár éve létezett a gitár, már legendának számított a hangszer.
Az 1960-as évek közepén a Fender mélyrepülésbe kezdett, mivel Leo Fender és társa, Don Randall eladták a vállalkozást a CBS-nek. Ekkor a zenészek a silányabb minőségre panaszkodva fokozatosan pártoltak el a Fender márkanévtől. Egyre több Stratocaster utánzat jelent meg a piacon, amik időnként jobb minőségűek voltak, mint a CBS által Fender márkanév alatt forgalmazott példányok. 1985-ben aztán a céget visszavásárolták a dolgozók, és a márkához hű befektetők feltámasztották a vállalkozást. A Stratocaster ismét méltó lett régi nagy híréhez, mely az egyes új modellek bevezetésével, egyedi, limitált sorozatok kiadásával máig töretlen.
Az 1980-as években a Jackson Guitars Grover Jackson vezetésével megalkotta a superstrat gitárkategóriát, mellyel a Stratocaster alapvető felépítését megtartva, de azt továbbfejlesztve, hoztak létre újabb modelleket. Az első superstrat a Jackson Soloist volt, de napjainkra számos gyártó hozott létre hasonló kópiákat, ilyen például a Steve Vai által fémjelzett Ibanez JEM típus is.
Felépítése A Stratocaster gitárok felépítése a modell bemutatása idején rengeteg olyan újítást hordozott magában, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy elektromos gitár. Ezek egy része technológiai, de vannak köztük kényelmi szempontok vezérelte fejlesztések is.
Alapszerkezet Test A Stratocasterek hagyományosan kőris- vagy égerfából készült tömör gitártesttel rendelkeznek. A tömör test növeli ugyan a hangszer súlyát, de hosszabb és sokkal tisztább hangkitartást eredményez, mint az üreges test. A test nyak felőli részén a Telecastertől eltérően már két bevágás található. A felső végén található az elülső hevedertartó. Ez a megoldás a gitár egyensúlyát hivatott szolgálni, míg az alsó, mélyebb bevágás a magasabb hangfekvésekhez való hozzáférést segíti.
Jellemző újítás volt, hogy a test felül-középen elvékonyodik, mely amellett, hogy tetszetőssé teszi a gitárt oldalnézetből, játék közben a hangszer rásimul a gitáros testére. Ezzel egyrészt tovább javítja az egyensúlyt, másrészt kényelmesebb játékot tesz lehetővé.
A Stratocasterek védjegye még az egyedi formájú koptatólap, melyen belül vannak a hangszedők (hagyományosan 3 db egytekercses, ún. single-coil pick-up), az öt állású hangszedő-váltó, a hangerő- és a hangszínszabályzók. A koptatólap a húrlábtól egészen a nyakig tart, illetve a szabályzók felőli oldalon a gitártest széléig, így igen nagy területet foglal el a hangszer elülső felületén.
Nyak thumb|right|200px|A nyak rögzítése csavarozással történik. A nyak anyaga juhar, általában paliszander (rózsafa) fogólappal. A fogólapon jellemzően kör alakú berakások segítik a tájékozódást. A 3, 5, 7, 9, 15, 17, 19-es érintőknél egy, míg a 12-nél két berakás található. Az eredeti kiadásban 21, később bizonyos modelleknél összesen 22 érintővel rendelkező nyak a 16. érintőnél csavaros rögzítéssel kapcsolódik a testhez. A csavarozást jellemzően egy krómozott fémlappal fedik le.
Ez a nyakrögzítési megoldás karbantartási szempontból előnyös – hiszen a gitárnyakat bármikor eltávolíthatjuk, így könnyebb a tisztítása, vagy esetleg a cseréje –, viszont – használati és tárolási körülményektől függően – időnként állítani kell a nyakmerevítő pálcán, mert a csavarozott rögzítés a nyak folyamatos feszülése miatt esetleg lazulhat (rossz minőségű összeszerelés, vagy extrém igénybevétel esetén), illetve a nyak faanyaga a különböző fizikai hatásoktól (hőmérséklet-, ill. páratartalom változás) idővel deformálódhat.
Fej 200px|thumb|Jellegzetes „Stratocaster Headstock” a nyeregnél a merevítőpálca nyílásával. A képen egy 2003-as mexikói "Standard" modell látható. A gitárnyak végén található a Stratocastereknél szintén oly jellegzetes formájú fej. A döntött fej lehetővé teszi, hogy a hangolókulcsok mindegyike átláthatóan, a felső oldalon kaphasson helyet. Ez a megoldás azért előnyös, mert a húrok nem törnek meg a felső nyeregnél, így húrvezető nélkül is egyenletesen csavarodnak a hangolókulcsokra, és a nyeregre sem nehezedik nyomás. A hangolókulcsok zártak, így védve a mechanikát a szennyeződésektől. 1965-ben, amikor a CBS lett a cégtulajdonos, kijöttek egy új, nagyobb fejformával, amit azóta is gyártanak a hagyományos eredetivel együtt. A fej végén található még a nyakmerevítő-pálca állítására szolgáló nyílás is, melynek eléréséhez azonban legalább a D és G húrokat el kell távolítani.
A fej alsó részén kapott helyet a gyakran csak „spagetti-logó”-ként emlegetett Fender embléma, a hangszer típusával, sorozatszámával és gyártási helyével. A sorozatszám bizonyos modelleken a fej hátulján, míg más modellvariánsoknál a nyakrögzítő lapon található. Ez a fejforma egyébként a Fender jogvédelme alatt áll.
Húrozás A húrozás minden gitár esetében az egyik legfontosabb szempont a hangzás tekintetében. (Elektromos gitárok esetében természetesen a hangszedő a másik, ellentétben az akusztikus gitárokkal, ahol maga a rezgőtest.) A Fender Stratocaster húrozás tekintetében is több újítást hozott az elektromos gitárok világába.
Húrbefűzések A Stratocaster hagyományosan hat húrral készül, ebből három palástolt, három sima húr. A gitár húrjait érdekes módon a hangszer hátán kell befűzni. Befűzés után a test belső része felől kerülnek rögzítésre, míg a másik végük átkerül a húrlábakon. A húrok ezután 65 centimétert „tesznek meg” a felső nyeregig – ezt nevezik skálahosszúságnak vagy menzúrának. A nyereg után a hangolókulcsok nagyjából egy vonalban vannak a húrokkal, így nincs szükség külön húrvezető használatára, bár a H és magas E' húrok kaptak egyet.
Húrlábak 200px|thumb|Stratocaster húrláb (Jobb oldalon látható a tremolókar számára kialakított menetes furat.) Tremoló A Stratocastereken kettő, vagy hat csuklópontos, tremolós húrlábak vannak jellemzően. A tremoló azt jelenti, hogy a húrok nyújtását játék közben a tremolókarral változtatják, ezzel az éppen játszott hang pillanatnyi hangmagasság-emelése vagy csökkentése érhető el. A tremolókarnak a gitár teste felé történő mozgatásával a húrlábak befelé megdőlnek, ezáltal a húrok feszessége csökken, így a pengetett hang frekvenciája (magassága) kisebb lesz, vagyis mélyebb hang érhető el. Léteznek tremoló nélküli, fix húrlábas – úgynevezett "Hard-Tail", továbbá Floyd Rose satus tremolórendszerrel épített modellek is.
Megjegyzés: A tremoló szó jelen esetben helytelen, hiszen zenei fogalomként a hangerő pulzáló váltakozását jelenti. A vibrato-karral felszerelt húrlábakat Leo Fender nevezte tremolónak, azóta ez a kifejezés használatos.
Húrvezető nyereg A Stratocaster húrlábakon egyenként állítható mind a hat húrvezető nyereg. Ez hat, középen bevágott fémalkatrészt jelent, melyet a húr mellett kétoldalt egy-egy rugós, imbuszkulcsos csavar tart. A bevágásba feszülő húrok magassága a gitár nyakához képest ezen húrvezető nyerget tartó csavarok állásától függ. Ha az egyes húrvezetők magasan vannak, kevésbé zörögnek a húrok az egyes érintőknél, viszont ezzel együtt nehezebb lesz az egyes hangok lefogása, és az erősebb nyújtás miatt hamarabb elhangolódik a gitár. Általában szokásos beállítás a mélyebb húrok (E, A, D) magasabbra emelése, mivel a mélyebb hangok nagyobb amplitúdóval rezgetik a húrt, így az nagyobb eséllyel fog zörögni az egyes érintőknél. A magasabb húrok pedig lehetnek egészen közel a fogólaphoz (kb. 1,5 milliméter), így a gyorsabb, magasabb szólók könnyebben eljátszhatók.
Oktávtisztaság beállítása Egy húr behangolását követően ellenőrizni kell az egy oktávval magasabb megfelelőjét is, mert a húr esetleges nyaktól függő nyúlása miatt előfordulhat, hogy az már nem lesz tiszta. A jelenség a húrláb felé haladva fokozódik, mivel az egyre rövidebb rezgő hosszúság érzékenyebben reagál a feszesség változására.
A problémát a húrlábon lehet állítani a már említett húrvezető nyereg hátrébb helyezésével (ezáltal növelve a skálahosszúságot). Ha a húr alaphangja megegyezik a 12. érintőben hallható hanggal (egy oktáv eltéréssel természetesen), akkor pontos a beállítás. Ha a 12-es érintőben lefogott hang több, mint egy oktávval magasabb, akkor a húrvezetőt hátrébb kell állítani, ezzel növelve a húr rezgő hosszát. Ha mélyebb a kelleténél, a húrvezetőt felfelé, a nyereg irányába kell állítani.
Elektronika 200px|thumb|Húrláb és hangszedők Hangszedők