Kimberley Locke amerikai énekesnő, tévés személyiség. Locke a 2003-as American Idol televíziós sorozatban való részvételével szerzett hírnevet, ahol harmadik helyezést ért el.
Pályafutása
Bátyjával gyerekkora jó részét Gallatinban töltötte. Ötéves korában templomban kezdett énekelni. Szülei nyolcéves korában elváltak. Olyan énekesek csodálatával nőtt fel, mint Janet Jackson, Whitney Houston, Patti LaBelle és Diana Ross. Gyermekkori barátaival tinédzserként megalakította a „Shadz of U” kvartettet, amely számos helyi templomban fellépett. Az együttes később szerepelt Locke 2007-es, „Based on a True Story” című albumán. Az „Everyday Angels” című dalban vokálozott is.
Locke a Gallatin Középiskolában a 16 fellépő tag egyike volt. A diploma megszerzése után egy nashville-i cégnél kezdett dolgozni.
2002. október 30-án Nashville-ben az American Idol énekversenyén meghallgatásokat tartottak a műsor második évadra. Locke sikeresen bejutott a és decemberben beválasztották a műsorba. Harmadik lett.
Locke 2003. szeptember 6-án lemezszerződést írt alá a Curb Recordsszal. Debütáló albuma, a „One Love”, 2004-ben jelent meg. Debütáló kislemeze, a „8th World Wonder” a Billboard Hot 100-as listájának felső felébe került. bekerült a brit slágerlistákra is. A „Wrong” és az "„I Could” kislemezként követték.
Locke 2005. őszén adta ki az „Up on the House Top” saját verzióját, ami az év végére az Adult Contemporary (A/C) listák élére került. A következő évben megjelent Locke „Jingle Bells” című feldolgozása, amely ugyanazon a listán is az élre került. Egy teljes karácsonyi album, a Christmas – csak digitálisan elérhető – 2007. november 6-án jelent meg.
2009-ben kiszállt a Curb Recordstól. Locke lett az első előadó, aki szerződést írt Randy Jackson Dream Merchant 21 lemezkiadójával, és felvette a „Strobelight”" című kislemezt. A „csak islemezek” megállapodás részeként, amelyről Locke kijelentette: "olyan világban élünk, ahol az emberek az iTunes-ra mennek, és letöltik a dalokat."
2011. november 1-jén Locke kiadta a „Silver Bells” című dalának feldolgozását, amelyhez egy „I Am Entertainment” által készített videoklip is készült. 2011 nyarán a rajongók egy Facebook-szavazási kampányon keresztül választották ki, hogy melyik legyen Locke következő kislemeze. A győztes dal a „Finally Free” volt, amely 2012-ben teljes remixcsomaggal együtt jelent meg.
2013-ban Locke összeállt a brit Cahill produkciós csapattal. A „Feel the Love” című kislemezt kizárólag az Egyesült Királyságban promotálták. A dal a 29. helyet érte el a Billboard Global Dance listáján. Locke első gyermekzenei albuma, a „You're My Baby”, májusban jelent meg, karácsonyi albuma pedig − a „Christmas Is Here” − szeptemberben.
2023-ban kiadott egy válogatásalbumot (Best of Kimberley Locke).
Diszkográfia
One Love (2004) Based on a True Story (2007) Christmas (2007) Four for the Floor (2011) You're My Baby (2021) Christmas is Here (2021)
Filmek
Videók
8th World Wonder (2004) R.: Sam Erickson Wrong (2004) R.: Urban Strom Coulda Been (2004) R.: Urban Strom Change (2007) R.: Roman White. Silver Bells (2011) R.: Adam Bergey és Eric Baldetti
Díjak
Jegyzetek
Források https://i-am-ent.com/kimberley-locke https://open.spotify.com/artist/6UKa8gyuwzx5arpY8kf9XK https://northalsted.com/artists/kimberley-locke/ https://thehollywoodchristmasparade.org/performers/kimberley-locke/ Fordítás
Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek