Ázbej Sándor (Erdőbénye, 1913. augusztus 26. – Budapest, 1998. augusztus 18.) Ybl Miklós-díjas magyar építész, a Hevesi Sándor téri Magyar Színház és az algériai Stade du 5 Juillet tervezője, a Középülettervező Vállalat munkatársa.

Életpályája Erdélyi örmény családból származik; édesapja borkereskedéssel foglalkozott, ezért költöztek Erdőbényére. Gimnáziumi évet a piaristák debreceni és sátoraljaújhelyi iskoláiban, illetve a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte. Képzőművész bátyja, Ázbej Imre nyomdokain jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, emellett a Ludovikára és a Műegyetemre is.Muzsay András: Hegyvidéki szomszédaink: Ázbej Sándor. Hegyvidék, 1996. június 19. 5. o. Végül az utóbbira iratkozott be, ahol 1940-ben diplomázott.Veress Dániel: Egy építész a betonba simult nemzedékből. Száz éve született Ázbej Sándor. Zempléni Múzsa, 2013/4. 51-64. o. A háborút követően szovjet hadifogságba került, egy alumíniumkohó erőművének építésén dolgozott.

Hazaérkezését követően, 1948-tól építészként előbb az Építéstervező Intézet, majd a Magasépítési Tervező Iroda munkatársa. Ezt követően az Állami Épülettervező Vállalat alkalmazottja, itt többek közt a szentkirályszabadjai repülőtér építésén dolgozott.Ázbej Sándor életrajza. In: Ferkai András (szerk.): KÖZTI 66. Egy tervezőiroda története I. 1949-1991. Vince Kiadó, Budapest, 2015. 503. o. 1951-től a LAKÓTERV kollektívájával a lágymányosi lakótelep tervezésén, illetve Kazincbarcika átformálásán dolgozott.

1960–1975 között a Középülettervező Vállalat vezető tervezője, itt készültek legfontosabb munkái. A Hevesi Sándor téri Magyar Színházat a Nemzeti Színház társulata számára alakította át, a historizáló épülethez új előcsarnokot, büfét és próbatermet tartalmazó tömböt adva, kívül-belül átformálva az épületet. Miután a KÖZTI megbízást kapott az algíri Olimpiai Stadion tervezésére, ennek is Ázbej lett a vezető tervezője. 1967-ben Algírba is költözött a stadion tervezésével és művezetésével kapcsolatos munkák irányítására.

Hazatértét követően a Margitszigeti Szabadtéri Színpad rekonstrukcióján dolgozott nyugdíjazásáig.Veress i. m. 57. o. Emellett az örmény katolikus egyház magyarországi központjának megteremtésén dolgozott a budai Orlay utcában, egy korábbi lakóház felújításával és bővítésével.

Fia Ázbej Kristóf (1953) képzőművész; élete utolsó művei közé tartozik a vele közösen tervezett, papíron maradt millenniumi emlékmű az emberi civilizációnak.Beke László: Palimpszeszt és montázs. Új Művészet, 2016/8. 36-38. o. Unokája Azbej Tristan (1979) magyar politikus.

Fontosabb megépült művei 1951-1956. 1200 lakásos városnegyed, Kazincbarcika 1953-1954. 1200 lakásos városfejlesztés, Miskolc-Selyemrét és Hejőcsaba 1955-1958. Ezerlakásos városrész és bölcsőde a Lágymányosi lakótelep I. ütemében, Budapest 1958. Damjanich János Gimnázium, Nagykáta 1959-1961. Az EMKE Kávéház belső terének áttervezése, Budapest (Jakab Zoltánnal) 1962-1965. 400 fős kollégium az Orvostudományi Egyetem számára, Budapest 1963-1966. Lakóház, Böszörményi út 9-11., Budapest 1962-1967. 300 fős leánykollégium a Pedagógiai Főiskola számára, Eger 1964-1966. Nemzeti Színház (ma Magyar Színház) Budapesten, Hevesi Sándor tér (a Magyar Színház átalakításával) 1964-1967. A Pesti Színház átalakítása, Váci utca, Budapest 1965-1972. Százezer fős olimpiai stadion (Stade du 5 Juillet), Algír, Algéria 1973. Örmény katolikus kápolna, Budapest XI. Orlay u. 6.

Díjai, elismerései Szocialista Kultúráért díj (1966) Ybl Miklós-díj (1973) Csonka Pál-emlékérem (1990)

Képgaléria

Jegyzetek

Kategória:1913-ban született személyek Kategória:1998-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Ybl Miklós-díjasok