V. Mihály Gergely, románosan Mihail Grigorie Suțu Fanarióta herceg volt, a Fényes Porta nagy tolmácsa (nagy dragomán) 1817 és 1819 között, majd Moldva fejedelme 1819 és 1821 között, később görög parlamenti képviselő és szenátor.
Élete Egy oszmán szolgálatban álló fanarióta családból származott. Édesapja Grigore Suțu (1761–1836), édesanyja Safta (Elisabeth) Dudescu volt. Nagyapja, Mihail Șuțu szintén nagy tolmács és Havasalföld, illetve Moldva fejedelme volt.
1819. június 12-én lett Moldva fejedelme, Scarlat Callimachi utódjaként. Az 1821-es görög és román forradalmi események idején támogatta Alekszandrosz Ipszilantisz csapatainak moldvai bevonulását, de a felkelés veresége után családjával Besszarábiába menekült, ahol I. Sándor orosz cár védelme alá került, sőt a tartomány kormányzójává is kinevezték. Később Ausztriába került, ahol Metternich kancellár négy évig Brünnben, majd Görzben házi őrizetben tartotta.
A függetlenné vált Görögországba visszatérve diplomataként szolgált: meghatalmazott miniszter volt Szentpéterváron, Stockholmban, Koppenhágában, Londonban és Párizsban (1832-ben). A legtöbb fanariótához hasonlóan több nyelven beszélt: görögül, törökül, oroszul, románul, olaszul, franciául, németül, angolul és latinul is. 1854-ben az Epiruszban és Thesszáliában zajló oszmánellenes felkelés idején a „Közbiztonsági Bizottság” élére állt. 1864. június 12-én halt meg Athénban.
Családja 1812-ben feleségül vette Roxana Caradját, akitől hét gyermeke született (négy fiú és három lány). A család nagy része Görögországban telepedett le, kivéve harmadik fiát, Györgyöt (Iorgu, 1817–1875), aki Moldvában maradt, valamint fiát, Jánost, aki Párizsban élt. János különösen ismert volt a párizsi társasági életben. Feleségül vette Catherine Obrascoffot, Chopin tanítványát, Dimitri Obrescoff és Nathalie (született Chérémétieff grófnő) lányát, aki zenei szalonjáról volt ismert Párizsban.
Fordítás
Források Ernest Mézière Nouvelle biographie générale depuis les temps les plus reculés jusqu'à nos jours, Firmin Didot, Paris 1858, Tome 23 Alexandru Dimitrie Xenopol Histoire des Roumains de la Dacie trajane : Depuis les origines jusqu'à l'union des principautés. E Leroux Paris (1896) Nicolas Iorga Histoire des Roumains et de la romanité orientale. (1920) Constantin C. Giurescu & Dinu C. Giurescu, Istoria Românilor Volume III (depuis 1606), Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti, 1977. Mihail Dimitri Sturdza, Dictionnaire historique et généalogique des grandes familles de Grèce, d'Albanie et de Constantinople, M.-D. Sturdza, Paris, chez l'auteur, 1983. Jean-Michel Cantacuzène, Mille ans dans les Balkans, Éditions Christian, Paris, 1992. () Joëlle Dalegre Grecs et Ottomans 1453-1923. De la chute de Constantinople à la fin de l’Empire Ottoman, L’Harmattan Paris (2002) (). Radu Alexandru Negrescu-Suțu, Livre d'Or de la Famille Soutzo. Jean Nouzille La Moldavie, Histoire tragique d'une région européenne, Ed. Bieler (2004), (). Traian Sandu, Histoire de la Roumanie, Perrin (2008).
Kapcsolódó szócikkek Moldvai fejedelmek listája Havasalföldi és moldvai fejedelmek családfája
Kategória:Moldvai fejedelmek Kategória:1864-ben elhunyt személyek