Budapest természeti értékekben igen gazdag, területén többek között barlangok, források, növények élőhelyei, parkok állnak védelem alatt.
A természet védelméről szóló törvény (Tvt. 1996. évi LIII. tv. a természet védelméről) szerint természeti érték és terület kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre, amelyre bárki javaslatot tehet. Országos jelentőségű terület esetén a miniszter, helyi jelentőségű terület esetén rendeletben a települési – Budapesten a fővárosi – önkormányzat nyilvánít védetté. Az Uniós Natura 2000 ökológiai hálózat nemzeti jegyzékét a Kormány állítja össze.
2015-ben a főváros területének mintegy 7%-a külön jogszabályban foglalt védettség alá tartozik, összterületéből 3715 hektár állt természeti oltalom alatt. Ekkor 39 helyi jelentőségű védett természeti terület volt Budapesten. Az országos jelentőségű védett természeti területek közé tartozott 2015-ben többek között a Budai Tájvédelmi Körzet fővárosi közigazgatási területen belüli része, a budai Sas-hegy, a Gellért-hegy, a Háros-sziget, a Jókai kert, a Füvészkert, 2012-től a csepeli Tamariska-domb, 2014-től a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Tétényi-fennsík azon része, amely országos védettségű, valamint a barlangok nagyobb kiterjedésű felszíni területei. A fővárosi Natura 2000 területek (kb. 3313 ha, Budapest területének 6%-a) közé tartozik az értékes növényzettel borított budai hegyek (Budai Tájvédelmi Körzet) jelentős része (Budai-hegység: HUDI 20009), a Tétényi-fennsík egy része (Érd-tétényi plató: HUDI 20017), a Duna déli szakasza és árterei (Duna és ártere: HUDI 20034), valamint a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág és partszakaszai (RáckeveiDuna-ág: HUDI 20042).
NévVédetté nyilvánítás éveTermészetvédelmi terület típusaCím / ElhelyezkedésLátogathatóságApáthy-szikla1977fővárosiII. kerület, Nagybányai út – Madár utca – Páfrányliget utca – Görgényi út közöttszabadon látogathatóBalogh Ádám-szikla1975fővárosiszabadon látogathatóBátori-barlangBécsi kapu téri szőlőtőke1982fővárosiszabadon látogathatóBudai Tájvédelmi Körzet1978országosszabadon látogathatóBudapest forrásaiDenevér úti gyepfolt1999fővárosiszabadon látogathatóFazekas-hegyi kőfejtő1982fővárosiszabadon látogathatóFerenc-hegy1999fővárosiszabadon látogathatóFővárosi Állat- és Növénykert1986fővárosiXIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.szabadon látogathatóFüvészkert1960országosVIII. kerület, Illés utca 25.szabadon látogathatóGazda utcai hársfa1980fővárosiengedéllyel látogathatóGellért-hegy1997országosszabadon látogathatóGördülő tanösvény (Gyermekvasút)Háros-sziget1993országosnem látogathatóJókai-kert1985fővárosiXII. kerület, Költő utca 21.szabadon látogathatóKertészeti Egyetem Budai Arborétuma1975fővárosiszabadon látogathatóKertészeti Egyetem Soroksári Botanikus Kertje1977fővárosiszabadon látogathatóKis Háros-sziget1999fővárosinem látogathatóKis-Sváb-hegy1991fővárosiszabadon látogathatókőérberki szikes rét1982fővárosinem látogathatóKondor úti libanoni cédrus1999fővárosiszabadon látogathatóLevegő tanösvény (Libegő)Merzse-mocsár1977fővárosiszabadon látogathatóMihályfi Ernő kertje1973fővárosiII. kerület, Bogár utca 25.engedéllyel látogathatóNaplás-tó1997fővárosiszabadon látogathatóÖrdög-oromi kőfejtő1982fővárosiszabadon látogathatóPalotai-sziget1999fővárosiIV. kerület, Újpesti vasúti híd – Rév utca által határolt terület, a Duna és a Váci út közöttszabadon látogathatóPál-völgyi-barlangrendszerPál-völgyi-cseppkőbarlang felszíne1944országosszabadon látogathatóPéceli úti kert1988fővárosiXVII. kerület, Péceli út 206.engedéllyel látogathatóPusztaszeri úti földtani alapszelvény1982fővárosiszabadon látogathatóRóka-hegy1977fővárosiszabadon látogathatóRupp-hegy1977fővárosiszabadon látogathatóSas-hegy1957országoskorlátozottan látogathatóSzemlő-hegyi-barlang1957országosszabadon látogathatóSzemlő-hegyi-barlang felszíne1957országosszabadon látogathatóTamariska-domb1999fővárosiszabadon látogathatóTétényi-fennsík1999fővárosikorlátozottan látogathatóTurjános (Rákospalota)1999fővárosiszabadon látogathatóÚjpesti Homoktövis Természetvédelmi Terület1974fővárosiengedéllyel látogathatóVár-barlang
Jegyzetek
Források
További információk Természetvédelmi területek és természeti emlékek , FŐKERT Nonprofit Zrt. Helyi jelentőségű védett természeti területek a fővárosban , Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Helyi védett természeti értékek Budapesten 2019-2020, Budapest Portál Előadás és beszélgetés: Bajor Zoltán – Rákosmente és környékének természeti értékei – Budapest egészével kezdve, YouTube-video a ZÖLD XVII YouTube-csatornán – 2019. jan. 13.
Kategória:Magyarországgal kapcsolatos listák