Pozsega (, 1992-ig Slavonska Požega, , ) város és község Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megye székhelye.
A község települései A községhez 31 település tartozik: Pozsega város és az alábbi 30 falu: Alaginci, Bankovci, Ćosine Laze, Crkveni Vrhovci, Dervišaga, Donji Emovci, Drškovci, Emovački Lug, Golobrdci, Gornji Emovci, Gradski Vrhovci, Komušina, Krivaj, Kunovci, Laze Prnjavor, Marindvor, Mihaljevci, Nova Lipa, Novi Mihaljevci, Novi Štitnjak, Novo Selo, Seoci, Stara Lipa, Šeovci, Škrabutnik, Štitnjak, Turnić, Ugarci, Vasine Laze és Vidovci.
Fekvése A város Közép-Szlavóniában, a Pozsegai-medence délnyugati részén fekszik.
Nevének eredete Neve a szláv „požar” (= erdőtűz) főnévből származik. A név arra utalhat, hogy a település égetéssel kialakított erdőirtáson keletkezett.
Története A mai Pozsega területén létezett legkorábbi település maradványait a Radić utca területén találták meg. A leletek alapján a település az újkőkorban, i. e. 6000 körül virágzott. A Pozsegai-medence rézkori életéről mesélnek a Lasinja-kultúrához tartozó, az i. e. 2300-ból származó településmaradványok számos megmunkált tárgyi eszközeikkel. Jelentős bronzkori leletek származnak a Bajer nevű lelőhelyről is, ahol korabeli sírokat találtak. Az itteni folyamatos emberi jelenlétről árulkodnak a Kaptolon talált vaskori maradványok is.
A római korban közelében a rómaiak Incerum nevű útállomása állott. Abban az időben a Pozsegai-medencét Vallis Aureának, azaz Aranyvölgynek nevezték és több villagazdaság is állt a területén.
Anonymus szerint Bulcsú, Botond és Lehel honfoglaló magyarjai Zágráb alól lovagoltak Pozsega vára alá és azt elfoglalták. A vidék szláv lakossága azonban még két századon át félig elvadulva élt az erdők közt, melyből időnként felgyújtott egy-egy darabot, hogy a letelepedésre és földművelésre így alkalmas területeket nyerjen.Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.
Szent László a pozsegai hercegséget unokaöccsének, Dávid hercegnek engedte át és 1093-ban megengedte neki, hogy Pozsega várát a tihanyi apátság rendelkezésére bocsássa.Pallas Nagylexikona - Pozsega A 13. században Pozsega már ispánsági székhely, később a szlavón hercegek székhelye.
250px|bélyegkép|jobbra|Pozsega vára a középkorban Pozsega vármegye első írásos említése 1210-ből ered, amikor a király Lješnica birtokát a templomosoknak adományozta. Pozsega várának nevét „Castrum de Posega” néven egy 1227-es oklevélben említik meg először, melyben III. Honoriusz pápa engedélyezte Ugrin kalocsai érseknek, hogy megvegye Pozsega birtokát, hogy támaszpontként számolhasson vele a bosnyák bogumil eretnekek ellen. Pozsega a 13. század közepétől a 15. század elejéig királyi birtok volt. 1242-ben sikeresen állt ellen a tatár hadaknak. Ezután IV. Béla király Mária királynénak adományozta. Kedvelt tartózkodási helye volt V. István feleségének Erzsébet királynénak is, aki több oklevelet is keltezett innen. 1385-ben Pozsegára hívták össze azt az országgyűlést, melyen megpróbálták rábeszélni az ifjú Mária királynőt, hogy a Luxemburgi Zsigmonddal felbontott eljegyzést mégis megtartsák. 1386-ban a pozsegai vár falai alatt megvívott csatában verték szét a nápolyi pártiak seregét, majd 1387-ben a várat is visszafoglalták a Horvátiaktól Zsigmond hívei. 1432 előtt Tamási Lászlóé, 1438-ban a királynéé, 1443-tól Albert király adományaként a Tamásiaké. 1444-től Hédervári Lőrincé és utódaié. 1532-ben a Kőszeg ostroma alól visszavonuló török had a várost feldúlta, de a várat még sikeresen megvédték Habsburg Ferdinánd hívei. Végül 1537 telén Mehmed bég boszniai török segédhadakkal megerősített serege foglalta el és rövidesen szandzsákszékhely lett. Ezután Pozsegából indították a törökök támadásaikat, hogy elfoglalják nyugat Szlavónia többi részét. A város és a vár 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, de csak egy időre, mivel 1690-ben újra elesett. 1691. szeptember 29-én a keresztény hadak szalánkeméni győzelme után szabadult fel végleg, amikor a török harc nélkül adta fel. 150px|bélyegkép|jobbra|Luka Ibrisimovic-Sokol emlékműve
A török kiűzése után jezsuita atyák érkeztek Pozsegára és tevékenységük hamarosan érződött a város fejlődésén. 1699-ben megalapították a gimnáziumot, mely Horvátországban az ötödik, Szlavónia területén viszont az első ilyen intézmény volt. 1761-ben az intézményt filozófiai és teológiai fakultással akadémia rangjára emelték. Az 1739-ben kitört pestisjárvány 798 életet követelt a városban. 1745-ben újjászervezték Pozsega megyét, melyben két járást, a pozsegait és a pakrácit alakították ki. Pozsega 1765-ben Mária Teréziától szabad királyi városi kiváltságot kapott. 1779-ben nagy tűzvész pusztított, melyben a városi magisztrátus épületén kívül a ferences és a jezsuita kolostor is leégett.
A 19. század elején a nehéz életkörülmények miatt nyugtalanság uralkodott a környékbeli parasztság között. Ez az időszak Pozsega fejlődésében is megtorpanást okozott. Később megkönnyebbülést jelentett a jobbágyság 1848-ban kivívott eltörlése. Ez a horvát nemzeti ébredés időszaka is, melynek Pozsega egyik jelentős központja volt. Az itteni pezsgő kulturális és társadalmi élet miatt a 19. századi Pozsegát „Szlavónia Athénjának” is szokás nevezni. Nyomdáját 1862-ben alapították. A város intenzív fejlődése kezdődött 1881-ben, amikor Franjo Ciraki került a városi tanács élére. A várost övező mezőgazdasági területekben, szőlőkben, erdőkben és ásványkincsekben gazdag terület megalapozta a gazdasági fejlődést. Pozsega fontos kereskedelmi központ lett kézműves műhelyekkel, ipari létesítményekkel. A városban ekkor már több mint 400 céh működött. 1894-ben megépült a régóta várt Pleternica-Pozsega vasútvonal és a vasútállomás épülete is.
A fejlett kulturális élet ellenére a 19. és 20. század fordulójára a város gazdasági fejlődése kezdett megtorpanni, majd az első világháború idején pedig a népesség csökkenése következett be. Eduard Kurschner polgármestersége idejében még bevezették az elektromos áramot, de az Osztrák–Magyar Monarchia szétesése után nehéz idők következtek Pozsega életében is. 1918-ban megalakult a délszláv állam, melyen belül Pozsega csak járási székhely lett. A két világháború közötti időszak a gazdasági stagnálás ideje volt, a második világháború kitörése pedig teljesen visszavetette. A háború utáni kommunista hatalom elsősorban az ipar fejlesztésére törekedett, de a város is terjeszkedett. Új városrészek létesültek.
1976-ban a megszüntetett gimnázium helyett új oktatási centrum kezdte meg működését a városban. A kulturális élet fő központja a SPOK klub volt, mely a legnépszerűbb zenei együttesek koncertjeit szervezte meg. 1990-ben megtartották az első többpárti szabad választásokat, melynek győztese a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) lett. A délszláv háború hadi eseményeinek hatására 1991 októberében megalakult a horvát fegyveres erők 123. pozsegai dandárja. A dandár 1991 decemberében az Orkan’91 hadművelet keretében a Psunj-hegység 13 településének visszafoglalása után a szalatnoki és verőcei dandárokkal együttműködve Nyugat-Szlavónia számos településének felszabadításában vett részt, katonái közül 57-en haltak hősi halált. Hősi emlékművük a róluk elnevezett téren áll, a városi múzeumban pedig emlékszoba őrzi emléküket.
250px|bélyegkép|jobbra|Pozsega – Kramberger metszete 1880-ból A közigazgatás újjászervezése során 1992-ben Pozsega városa visszakapta régi nevét (addig Slavonska Požegának nevezték). 1993-ban történetében immár harmadszor is megyeszékhely lett, az újonnan létrehozott Pozsega-Szlavónia megye székhelye. 1997. július 5-én II. János Pál pápa Praeclarum evangelizations opus című apostoli levelével megalapította a pozsegai római katolikus püspökséget. Az első pozsegai püspök Antun Škvorčević lett. 1998-ban megalapították a pozsegai főiskolát.
Lakossága Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 2.227 2.962 3.294 4.077 4.988 5.899 7.040 7.125 8.544 10.052 13.251 18.184 19.867 21.046 20.943 19.506 1910-ben 5899 lakosából 4119 horvát, 479 szerb, 446 magyar, 408 német és 295 cigány volt. 2001-ben a hozzá tartozó településekkel együtt 28 948 lakosa volt, ebből 25 828 horvát, 1513 szerb, a magyarok száma 28.
Nevezetességei Az Ávilai Szent Teréz székesegyházat 1756 és 1763 között építették az előzőleg lebontott raktárépület és laktanya anyagának felhasználásával későbarokk stílusban. Felszentelését 1763. július 24-én Franjo Tauszy zágrábi püspök végezte. Különösen értékes a barokk-rokokó berendezés. Az Ávilai Szent Teréz főoltárt maga Mária Terézia királynő adományozta, oltárképét Caspar Franz Sambach bécsi mester festette. Tauszy püspök egy fából faragott, gazdagon aranyozott rokokó gyóntatószéket adományozott a templomnak. A Nepomuki Szent János oltár Nádasdy Ferenc horvát bán adománya, rajta a bán címerével. Az oltárképet Johann Bander bécsi mester festette. A vele átellenben álló Szent Mihály oltár a pozsegai születésű Josip Maurović kutjevói plébános adománya. Értékesek az eredeti tölgyfa padok is. A templom kifestését először egy olasz festőre Antoninire bízták, de mivel munkája nem nyerte el a megbízók tetszését végül két neves horvát festőművész Celestin Medović és Oton Iveković készítette el a freskókat 1899-ben. Ebben az időben készült el a templom kerámia padozata is. A festett üvegablakok Geylings Erben bécsi festőművész műhelyében készültek, míg a templom orgonáját Josip Brandl marburgi mester építette. 1926-ban a toronysisak a tetőszerkezetre zuhant és áttörve a boltozatot nagy károkat okozott a berendezésben. A károkat hamarosan helyrehozták. A kommunista uralom idején a templomot nem lehetett felújítani, így erre csak 1994 és 1996 között került sor. A székesegyház kapuzata közelében 1893-ban állították fel Kiss György szobrászművész „Pozsegai Sokol” emlékművét. Az alkotás a Sokolnak, azaz Sólyomnak is nevezett Luka Ibrišimović atyának, a törökellenes 1688-as szlavóniai népfelkelés vezéralakjának állít emléket. Mai helyére a második világháború után került. A pozsegaiak minden év március 12-én Nagy Szent Gergely pápa ünnepén emlékeznek a rettenthetetlen ferences barátra és a török elleni győztes csatára. Ez ma is a város ünnepnapja. 250px|bélyegkép|jobbra|A Szent Lőrinc templom a püspöki palotával
A Szent Lőrinc templomÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-406. a város egyik legősibb épülete, mely túlélte a 150 éves török uralmat is. Legrégibb része a hajó a szentéllyel a 13. század végén és a 14. század elején épült. A mai mellékhajót a 15. században építették hozzá, majd 1510 körül reneszánsz árkádokkal kötötték össze az egyik középkori templommal. A török uralom idején dzsámivá alakították át, majd raktárként szolgált. 1698-ban jezsuiták érkeztek a városba, akik megkapták a templomot és hozzáláttak megújításához. 1705-ben a délnyugati oldalhoz felépült az új harangtorony, mely 1765-ben nyerte el mai formáját.