Botykapeterd község Baranya vármegyében, a Szigetvári járásban.
Fekvése Botyka falurész Baranya vármegyében, Szigetvártól 5 kilométerre keletre, a 6-os főút mellett fekszik, Kispeterd falurész pedig tőle északkeletre.
Története Botykapeterd község 1931-ben alakult a korábban két önálló település, Botyka és Kispeterd egyesítéséből.
Botyka Árpád-kori település, személynévi eredetű, nevét fennmaradt oklevelek 1258-ban említették először Boghka, Bathka vagy Bogyka alakban írva. A falut nemesek lakták, köztük a 13. században a Bece család, amelyikről a ma Becefa néven Szigetvár részét képező Beceszeg település a nevét kapta. A település a török hódoltság idején sem néptelenedett el, 1554-ben 13, 1565-ben 23, 1571-ben 25 család fizetett adót. 1689-ben az addigi mélyebb fekvésű, „posványos”-nak mondott területről a település új, mai, dombosabb helyére költözött. 1767-ben, amikor a falu urbáriumot kapott, 61 telkes jobbágy és két zsellér lakta, s egy családra 10 holdnyi termőföld jutott. 1842-ben 353 lakosa volt.
Kispeterd szintén Árpád-kori település. Szintén személynévből származó neve a régi forrásokban Petherd, Perurdy és Kys Petherd alakokban szerepelt. Egy monda szerint az álruhás Mátyás király itt szeretett bele egy Peterd nevű erdész lányába: a történet szerint az ő emlékére építtette a király azt a templomot, amely körül a település később kialakult. 1767-ben 22 jobbágy és két zsellér művelt földet a faluban, itt családonként átlagosan 12 hold területűt. 1842-ben Kispeterdnek 248 lakója volt.
A két település lakosai a 16–17. században tértek át a református vallásra. Botykán már a 18. században is voltak fatemplomok. A ma is álló református templom az 1820-as években épült.
Közélete Polgármesterei 1990–1994: Pál János (független) 1994–1998: Pál János (független) 1998–2002: Pál János (független) 2002–2006: Pál János (független) 2006–2010: Pál János (független) 2010–2014: Gellér Jánosné (független) 2014–2019: Gellér János Istvánné (független) 2019–2024: Gellér Jánosné (független) 2024– : Gellér Jánosné (független)
Népesség A település népességének változása:
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 98,8%-a magyarnak, 14,6% cigánynak, 0,3% németnek, 0,3% örménynek mondta magát (1,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 63,2%, református 21,7%, evangélikus 0,3%, görögkatolikus 0,3%, felekezeten kívüli 10,2% (3,7% nem nyilatkozott).Botykapeterd Helységnévtár
2022-ben a lakosság 87%-a vallotta magát magyarnak, 5% cigánynak, 0,3% bolgárnak, 0,3% németnek, 3,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (12,1% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 17,6% volt római katolikus, 6,5% református, 0,6% görögkatolikus, 13,9% felekezeten kívüli (61,3% nem válaszolt).Botykapeterd Helységnévtár
Nevezetességei Botykapeterden két református templom is van, a botykai 1822-től 1827-ig épült.
Jegyzetek
Források Györffy György
További információk Botykapeterd Önkormányzatának honlapja
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Baranya megye települései