A 17. Césarok éjszakáját 1992. február 22-én tartották meg a párizsi Kongresszusi Palotában, Michèle Morgan elnökletével.
A legsikeresebb alkotás lett, s a tizenegy jelölésből hét Césart nyert el, Alain Corneau Minden áldott reggel című filmje, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr díjakat. Jól szerepelt még – négy díjat kapott – Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet filmdrámája, a Delicatessen, ugyanakkor nagy csalódással fogadta Maurice Pialat rendező és stábja, hogy a Vincent van Gogh életét feldolgozó filmjük a 12 jelölésből csupán egyetlen díjat kapott meg; azt a főszereplő Jacques Dutronc vehette át. A legjobb külföldi film kategóriában a belga Jaco van Dormael Toto, a hős című alkotása olyan filmeket utasított maga mögé, mint Woody Allen Alice-e, a Farkasokkal táncoló, vagy A bárányok hallgatnak.
Tiszteletbeli Césart vehetett át az elnöklő Michèle Morgan, Sylvester Stallone és a díj névadója, a szobrocska alkotója, César. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy tisztelegjenek a közelmúltban elhunyt Yves Montand és a már húsz éve eltávozott Pierre Brasseur színészek emléke előtt.
Díjazottak DíjakDíjazottak és jelöltek legjobb film Minden áldott reggel (Tous les matins du monde), rendezte: Alain Corneau Kösz, megvagyok (Merci la vie), rendezte: Bertrand Blier A szép bajkeverő (La belle noiseuse), rendezte: Jacques Rivette Van Gogh, rendezte: Maurice Pialat |- | legjobb rendező | Alain Corneau – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) André Téchiné – J'embrasse pas Jacques Rivette – A szép bajkeverő (La belle noiseuse) Bertrand Blier – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Maurice Pialat – Van Gogh |- | legjobb színésznő | Jeanne Moreau – Az öregasszony, aki a tengerbe ment (La vieille qui marchait dans la mer) Emmanuelle Béart – A szép bajkeverő (La belle noiseuse) Juliette Binoche – A Pont-Neuf szerelmesei (Les amants du Pont-Neuf) Anouk Grinberg – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Irène Jacob – Veronika kettős élete (La double vie de Véronique) |- | legjobb színész | Jacques Dutronc – Van Gogh Hippolyte Girardot – Életen kívül (Hors la vie) Gérard Jugnot – Napjaink félelme (Une époque formidable) Jean-Pierre Marielle – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Michel Piccoli – A szép bajkeverő (La belle noiseuse) |- | legjobb mellékszereplő színésznő | Anne Brochet – Mindenáldott reggel (Tous les matins du monde) Hélène Vincent – J'embrasse pas Jane Birkin – A szép bajkeverő (La belle noiseuse) Catherine Jacob – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Valérie Lemercier – Marhakonzerv-akció (L'opération Corned-Beef) |- | legjobb mellékszereplő színész | Jean Carmet – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Jean-Claude Dreyfus – Delicatessen Ticky Holgado – Napjaink félelme (Une époque formidable) Bernard Le Coq – Van Gogh Gérard Séty – Van Gogh |- | legígéretesebb fiatal színésznő | Géraldine Pailhas – La neige et le feu Marie-Laure Dougnac – Delicatessen Marie Gillain – Hanta-palinta (Mon père, ce héros) Alexandra London – Van Gogh Elsa Zylberstein – Van Gogh |- | legígéretesebb fiatal színész | Manuel Blanc – J'embrasse pas Guillaume Depardieu – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Laurent Grévill – L'année de l'éveil Thomas Langmann – Párizs ébred (Paris s'éveille) Chick Ortega – Napjaink félelme (Une époque formidable) |- | legjobb operatőr | Yves Angelo – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Gilles Henry és Emmanuel Machuel – Van Gogh Darius Khondji – Delicatessen |- | legjobb vágás | Hervé Schneid – Delicatessen Claudine Merlin – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Marie-Josèphe Yoyotte – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) |- | legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv | Jean-Pierre Jeunet, Marc Caro és Gilles Adrien – Delicatessen Bertrand Blier – Kösz, megvagyok (Merci la vie) Alain Corneau és Pascal Quignard – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Maurice Pialat – Van Gogh |- | legjobb filmzene | Jordi Savall – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Carlos D'Alessio – Delicatessen Jean-Claude Petit – Mayrig Zbigniew Preisner – Veronika kettős élete (La double vie de Véronique) legjobb hang Gérard Lamps, Pierre Gamet és Anne Le Campion – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Vincent Arnardi, Jérôme Thiault – Delicatessen Jean-Pierre Duret, François Groult – Van Gogh |- | legjobb díszlet | Jean-Philippe Carp – Delicatessen Philippe Pallut és Katia Wyszkop – Van Gogh Michel Vandestien – A Pont-Neuf szerelmesei (Les amants du Pont-Neuf) legjobb jelmez Corinne Jorry – Minden áldott reggel (Tous les matins du monde) Édith Vespérini – Van Gogh Valérie Pozzo di Borgo – Delicatessen |- | legjobb elsőmű | Delicatessen, rendezte: Marc Caro és Jean-Pierre Jeunet Les Arcandiers, rendezte: Manuel Sanchez L'autre, rendezte: Bernard Giraudeau Hullámtörés (Fortune express), rendezte: Olivier Schatzky Lune froide, rendezte: Patrick Bouchitey legjobb rövidfilm 25 décembre 58, 10h36, rendezte: Diane Bertrand Haut pays des neiges, rendezte: Bernard Palacios Herman Heinzel, ornithologue, rendezte: Jacques Mitsch La saga des Glaises, rendezte: David Ferre, Olivier Thery Lapiney |- | legjobb külföldi film | Toto, a hős (Toto le héros), rendezte: Jaco van Dormael (, , ) Alice, rendezte: Woody Allen () Farkasokkal táncoló (Dances With Wolves), rendezte: Kevin Costner (, ) A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs), rendezte: Jonathan Demme () Thelma és Louise (Thelma & Louise), rendezte: Ridley Scott (, ) tiszteletbeli César César Michèle Morgan '''Sylvester Stallone
Többszörös jelölések és elismerések A statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
Jelölés Díj Magyar cím Eredeti cím 12 1 Van Gogh Van Gogh 11 7 Minden áldott reggel Tous les matins du monde 10 4 Delicatessen Delicatessen 7 1 Kösz, megvagyok Merci la vie 5 0 A szép bajkeverő La belle noiseuse 3 1 ––– J'embrasse pas 3 0 Napjaink félelme Une époque formidable 2 0 A Pont-Neuf szerelmesei Les amants du Pont-Neuf 2 0 Veronika kettős élete La double vie de Véronique
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet 1992 a filmművészetben
További információk
César – Académie des Arts et Techniques du Cinéma A Césár-jelölések évenkénti listája az IMDb-n ,
1992 Cesar